Úgy kezdődött, hogy legkisebb gyermekem második születésnapjára kerestem ajándékot. A játékboltos nagyon megörült, amikor rutinos kérdéseivel néhány másodperc alatt felfedte, hogy a célszemély három kiskorú gyermeket tart otthon és ebből egynek biztos születésnapja lesz a közeljövőben, valamint nyilván egyszer a másik kettőnek is. Elém hordta az egész boltot, szebbnél szebb játékokat mutogatott, majd meg is magyarázta, miért olyan jók és főleg hasznosak azok. Környezet- és egyáltalán tudatos vásárlóval azonban még nem találkozhatott, csak olyan szülővel, akinek semmilyen összeg nem túl nagy ahhoz, hogy a gyerek három percig viszonylag nyugton ellegyen, valamint semmilyen időintervallum nem elég rövid ahhoz, hogy azt ne sajnálja játékboltban eltölteni.
Ám a harmadik gyereknél már tudja az ember, hogy a) bármekkora nagyságú összeget ad ki, a játékszer a szemétdombon végzi úgyis, b) a játék mint entitás véges megjelenési formát bír felvenni, és ez a véges szám már minden egyedével képviselteti magát lakásunkban, valamint c) bármekkora összeg játékra való kiadása után a gyermek száraztészta-darabokkal, edényfedőkkel és a bankkártyáimmal szeret a legjobban játszani. Mindezek fényében nem csoda, hogy hosszas válogatás, nézegetés és termékismertetés után még mindig nem bírtam ajándékot választani, bármennyi kirakót, berakót és összerakót hordott is elém az ebben a fázisban már kevésbé lelkes játékboltos. Elrakó kéne, sóhajtottam fel, aki elrakja a játékokat és a mindenféle kacatot, amit a gyerekek oly nagy elhivatottsággal mozgatnak a lakás valamennyi pontja között, de elrakó az nincs, illetve én vagyok az, világosodott meg bennem a nagy igazság a játékboltban, majd a következő pillanatban a választásom is világossá vált. Az elcsigázott játékboltos minden kereskedelmi tanulmányát feledve aléltan kérdezte: “Ezt akarja megvenni a kétéves gyereknek?” “Nem, ezt magamnak akarom megvenni, a gyereknek van éppen elég játéka.” Gyorsan fizettem, hogy a gyámhatóság kiszállását már ne kelljen megvárnom.
Looking for a birthday present for a two-year old is not easy, especially if the two-year old is a deprived third child and the two older ones already received and are currently keeping stock of all the presents that you can imagine to receive. Of course you can buy the umpteenth magical musical wonder toy but you are a conscious consumer and support sustainable development and the development of any more toys in your strongly limited space of an apartment is definitely not sustainable. So after careful and thorough consideration of the wide selection of the toy shop I chose the above 1000-piece puzzle to take home. You can just guess that it wasn’t for the two-year old.
