Ahogy mások stresszoldás céljából fallabdáznak, masszíroztatnak vagy jól leordítják a gyerek fejét, én főzök. (Fallabdázni soha, masszíroztatni jó lenne, de sosem jutok el, az utolsóként említett bűnt pedig soha életemben nem követtem el, hogyisne.) Az a kérdés, hogy a stresszoldási célú főzés miért mindig rengeteg csokoládé és ilyen-olyan cukornemű felhasználásával történik, mindenki számára világos összefüggést takar. Ez alkalommal azonban nem édességgel stresszoldottam, hanem sóssággal, ami viszont annyira finom és a gyerekek (és felnőttek) úgy szeretik, hogy szinte olyan hamar elfogy, mint egy csokitorta.
És hogy miért kell nekem oly tömérdek stresszt oldanom? Csak egy szót kell kiejtenem, és mindenki érteni fogja: tanári fogadóóra. Már az iskola puszta gondolatától rosszullét környékez, ráadásul ebből az alkalomból oda kell menni és “anyuka” kezdetű mondatokat meghallgatni édes, drága, kreatív, lusta gyermekemről. És én nem mondhatom majd, hogy a tanár nemcsak tanít, hanem nevel is, hogy naponta bőven elég három dolgozat típusú irományt készíttetni a kölykökkel, talán nem csoda, hogy a negyedik nem sikerül valami fényesen, hogy a zéró tolerancia az angol rendhagyó igealakoknál rendkívül hatásos eljárás, ha a napló egyesekkel történő teleírása a cél az angol regényeket olvasó gyereknek. És még sok minden mást sem mondhatok, pláne azt, hogy napi tizenkét perces tanulás nyilvánvalóan nem elég a tanárok túláradó szeretetének elnyeréséhez, hogy a póker minden bizonnyal fejleszti a kombinációs képességet, de a hetedik osztályos matematika (a kémiáról nem is beszélve) kissé más irányú tudást (is) feltételez, és azt sem, hogy az informatika terén felmutatott kimagasló eredményeket tessenek a többi tárgy között teríteni.
Miután mindezt átgondoltam, sürgős sütnivalóm támadt. És ha valaki erre azt gondolja, hogy ennek a nőnek iskolafóbiája van, valamint minden gondját főzéssel próbálja megoldani, hát az elég közel került a valós helyzethez. Meggyötört idegzetem azonban mit sem von le a kenyérchips élvezeti értékéből. A recept egy tavalyi olive-ból származik. A kenyérchips sokoldalú, családbarát eledel. Kiváló rágcsa és mivel a bolti chipsszel vetekedő sebességgel fogy el, azt a nyilván nem is olyan hamis jó érzést kelti a családanyában, hogy most kivételesen aránylag egészségesen nassol a gyerek. Ha meg tudunk menteni belőle néhány példányt, akkor zöldséglevesek mellé lehet adni, valamint jól hordozható játszótérre, piknikre, strandra. A kenyérchips készítésének teljes öröme azonban csak akkor tud kibontakozni, ha kapunk a mamánktól olajsprayt, mint én. (A konyhai kütyükre, mint tudjuk, mély megvetéssel tekintek, de ami kell, az kell.)
Kenyérchips
Saját recept, az Olive-ot már elemésztettem
Két-három napos kenyér vagy zsemle max. 5 mm vékonyra felvágva, tetszés szerinti mennyiségben
Olaj, ízlés szerint
Fokhagyma, szintén ízlés szerint
Fűszernövény (kakukkfű, rozmaring stb.) apróra vágva
A vékony kenyérszeletkéket fokhagymával való megdörzsölés után sütőlapon felsorakoztatom, majd az olajsprayvel lespriccelem. (Aki nem kapott a mamájától, használhat ecsetet.) Fordítás, másik oldalt is. Sütőben 200 fokon néhány* perc alatt az egyik oldalt barnára sütöm, kiveszem, fordítok, a még nem sütött oldalra morzsolom az apróra vágott fűszereket és további néhány perc alatt ezt az oldalt is aranybarnára sütöm.
*Pontos számadathoz oly sok paraméterre (környezet páratartalma, kenyér szikkadtsági foka, a szakács aznapi bioritmusa, a csillagok állása) lenne szükség, hogy annak megadására nem vállalkozom.
PS 1: A fentiek az érintett gyermek jóváhagyásával kerülnek nyilvánosságra.
PS 2: Rossa mela, most látod a képet?
The previous post discriminated my readers in English as I didn’t supply a summary but it was a Finno-Ugric business so Indo-Europeans were bluntly left out. A Finnish publication asked me to recommend Hungarian eateries in different categories and I of course turned to my colleagues for help as I don’t have a comprehensive view of the Hungarian restaurant scene.
This time an English summary is supplied but it will hardly explain why I am stressed out to the extent of having to lock myself up in the kitchen and cook at the prospect of ahving to go to my son’s school and talking to his teachers. It’s a rather long story of Prussian traditions in Hungarian education, my own school-phobia and related topics. Anyway, to ease the stress I made bread chips after a last year copy of olive magazine. Very easy and gives you the satisfaction of preparing a relatively healthy snack. A rare bird, isn’t it?
Bread chips
Any amount of 2-3 days bread, cut into 5 mm thick slices
Oil, type and make according to taste
Garlic, number of cloves depending on taste
Herbs (eg. rosemary, thyme) cut up very small
Rub bread slices with garlic and place on baking sheet. Spray your favourite oil on them (in the absence of an oil spray, use brush) and bake at 200 degrees until golden brown. Takes a very short time. Take out, turn bread and sprinkle with herbs. Bake for a couple of minutes until golden brown on this side too.
A great afternoon or picnic snack and goes well with vegetable cream soups.
