Archive for január 11th, 2008

h1

Új év, régi műsor

2008/01/11

hu
… és még régibb nő. És itt állnék újévi fogadalmak nélkül, ha Cserke kedvéért nem ötlöttem volna ki néhányat az elmúlt napokban. (Illetve egy volt már eredetileg is, ami az éjszakai munkavégzés és/vagy számítógépezés ellen irányul, ezért a Tintalevesen tapasztalható nagy csend és nyugalom.)

delicious naptár

A képen a delicious. idei naptára és környezete látható.

1. Hallgatok elsőszülöttem folyamatos korholására és kategóriákba rendezek, címkéket ötlök ki. (Szerencsére az új év még egészen előttünk áll, nem feltétlenül szükséges most azonnal megkezdenem ezt az unalmas tevékenységet.)
2. Rideg és sivár lelki alkatom ellenére megtartom a Tintaleves első születésnapját.
3. Nyárra megszervezem az internetkapcsolatot, hogy akkor se érhesse szó a blog elejét.
4. Eloszlatom Cserke meggyőződését afelől, hogy én rendkívül jól szervezett háziasszony lennék. (Ez az észosztás pusztán elméleti fejtegetés, amire tanúim vannak.)
5. Idén is szervezek nyereményjátékot és hőn reménykedem abban, hogy akkor majd a három nyereményből három ér célba. Az ajándékokat már gyűjtöm befelé.
6. Nem maradok ki annyi VKF-ből, mint tavaly. Pedig milyen jó témák voltak!

Egészen belelendültem a fogadkozásba, de nem folytatom, mert még azokat is be kell tartani…

uk
A list of makeshift gastro-related New Year resolutions solicited by a meme on Hungarian gastroblogs.
1. I will create categories and tags and thus prevent my son from nagging continuously.
2. In spite of my cold-hearted and completely emotionless inclinations, I will celebrate the first anniversary of this blog.
3. I will get an internet connection for our summer place so that I’ll be able to flood this blog with a zillion of posts as I usually have a whole lot of time on my hands in the summer with no one disturbing me.
4. I will (try to) dissuade my fellow gastrobloggers from thinking me a highly organized household wizzard (I didn’t want to write ‘domestic goddess’ for several reasons) which they base on a series of purely theoretical posts from last summer.
5. Visitors to this blog can win things this year too. 
6. I will not stay away from VKF, the Hungarian gastroblogging event as often as I did last year.

Time to stop with these resolutions, so easy to make and difficult to keep…