
A bronzkori Fu Xi a saját testén kísérletezte ki a gyógynövények hatásait. A vákuumcsomagolás az Orczy térig segíti Fu Xit.
A Tintaleves kétszázadik posztját kínai tudósítónk írja, aki ezúttal a nyolcadik kerületbe látogatott el, az ottani Kis Kínába. Korábbi kínai útinaplója itt és itt és itt olvasható.
Az Orczy-tér forgatagában felfedezett kínai élelmiszerüzlet egyik zugában a szokásos fémpálcikán nem Haribo cukorkák, hanem vákuumcsomagolt gyógylevesek lógtak. Köhögésre, életerőre, reumára, vesére, szívbajra, meg amire kell. Ez a természetes, Kínában mindenütt jelen levő és helyes gyakorlat azon a bronzkori szemléleten alapul, miszerint az étel és a gyógyszer egy. Az ókorban ezt már kissé cizeláltabban látták: “A szellem gyógyítása jobb, mint a étellel való gyógyítás. Az étellel való gyógyítás jobb, mint a gyógyszerrel való gyógyítás”.
Különösebb bajunk nem lévén az általános élénkítő levesek egyikét ragadtuk meg. A szárított és szépen csomagolt összetevőktől nem estünk hasra, de 800 HUF-ért vállalható kompromisszumnak tűnt:
- kínai angyalgyökér (olcsó ginzengpótlék)
- aranyfonál (a vér és a hormonrendszer fiatalítása)
- fehér peónia (májtisztító)
- lestyán (gyomor és emésztés erősítése)
- szibériai dang shen (nálunk nem terem, a szegények ginzengjének is nevezik)
- taplógomba (az epe erősítője, lecsendesíti az elmét)
- vérontógyökér és édesfű (tonizál, élénkít, frissít).
A zacskó tartalmát kis fazék vízben főztük három órán át, répával, zellerrel, sóval. A kész levest szójaszósszal sűrítettük, majd megittuk. Korrekt gyógyleves íze volt.
A hegyekben élő taoista mesterek óvakodnak túl sok anyag (szilárd étel) elfogyasztásától, csak kevés frissen párolt zöldséget, rizst és tofut fogyasztanak. A még emelkedettebbek pedig a mi gyógylevesünkhöz hasonló növényi főzeteken élnek. Mivel mi jelenleg (még) nem ezt az életszakaszt éljük, szórakoztató kirándulásunk után visszatértünk az anyag (szilárd ételek) világába. Igen, igen, még krumplit is eszünk (mosoly).

A levest két részletben fogyasztottuk. A képen a második, a fazék alja látható.




Az elkészítéshez a sütőt (és most van szükség arra a rettentő sok bátorságra) a lehető legmagasabb hőmérsékletre kell beállítani. Amikor már felhevült, először is nem tekintjük meg az őrülten pörgő villanyórát. Majd rácsos tepsibe helyezzük a húst és 10 percig sütjük. És bármily hihetetlen, ennyi elég is ahhoz, hogy a bőr ropogóssá váljon. Ezután 180 fokra mérsékeljük a hőmérsékletet, amelyen még másfél órát sütjük. (Ha mégsem lesz ropogós, a végén ismét 220 fokra emeljük a hőt és még adunk félórát neki.) A kész sültet 10 percig pihentetjük tálalás előtt.
A megfelelően ropogós, a fantasztikusan aromás fűszerektől átjárt sültet jázminrizzsel és kínaiasan elkészített kelkáposztával (a Good Food februári számából) adtam fel, ami abból áll, hogy egy kis olajon fokhagymát futtatunk, rádobjuk a felmetélt kelkáposztát (megdöbbenve láttam a receptben, hogy ezt Angliában zacskóban, készre vágva árusítják), utánalöttyintünk 1 dl forró vizet és amikor összetottyadt, de még ress, meglocsoljuk 1 ek. szójaszósszal és 1 ek. osztrigaszósszal.



