h1

Rokoni segítségnyújtás

2007/04/16

Kedves Olvasók, Kollégák, Barátok és Üzletfelek!

A finnországi magyarbarátok lapja, pontosabban a barátnőm, aki a lapot szerkeszti és a finnországi magyarbarátokat szervezi, azt kérte tőlem, hogy ajánljak olvasóinak jó éttermeket Magyarországon. Szerencsére minden egyéb magyarországi ismerőseitől is kérte ezt, tehát nem egyedül  rajtam áll vagy bukik a hozzánk látogató finn turisták gasztrotájékoztatása, ami azért lenne nagyon rossz nekik, mert étterembe jóformán csak virtuálisan járok. Illetve az utóbbi időben voltam pár helyen, bár ne lettem volna, úgyhogy ezzel a tapasztalattal nem tudom jó hírét kelteni a magyar gasztronómiának.

A fent megszólítottakat kérem tehát tisztelettel és megbecsüléssel, hogy ajánljanak az alábbi kategóriákban éttermeket Magyarország egész területéről. Nem kell tekintettel lenni árfekvésre, helyszínre, semmi másra, mint arra, hogy jó hely legyen. Kívánatos lenne a hely megnevezése mellett pár soros személyes vélemény is. Ha csak néhány vagy akár egy kategóriában tud valaki ajánlani, akkor is feltétlenül küldje el kedvenc helyét (a kategóriákat a barátnőm állította össze, alapos típus). A beérkező ajánlásokból a főszerkesztő (na ki lesz az?) fog végleges listát összeállítani teljes mértékben saját elfogult belátására alapozva.

Ne hagyjuk, hogy a Magyarországra érkező lelkes finn turisták és nem-turisták beessenek az első étterembe a Váci utcában! Írjatok és ajánljátok kedvenc helyeiteket! Köszönöm előre is gasztrofáradozásotokat,

Eszter

PS. Mivel a gyerekmunka keretében foglalkoztatott rendszergazdám nem tudott céljaimra alkalmas webes kérdőívről, a válaszokat kéretik kommentek formájába önteni. (Így még nagyobb teret kaphat a szerkesztői önkény.)

Étteremajánlatok Magyarországra látogató finnek számára az alábbi kategóriákban

1. Megbízható minőség “Jót akarok enni!” felkiáltással, akár magas áron is

2. Üzleti tárgyalásra alkalmas hely Lehet beszélgetni és az ételekkel sem vallunk szégyent

3. Gyerekbarát étterem Az egész család számára legyen kínálat, finn gyerekeknek is (Tintaleves megjegyzése: gyorséttermeket ne)

4. Keresetlen, de jó hely Célcsoportmegjelöléssel

5. Legjobb vegetáriánus étterem

6. Legjobb diákétterem Egyetemisták pénztárcájához igazítva

7. Legjobb hagyományos magyar étterem zenével vagy zene nélkül

8. Legjobb olasz étterem

9. Legjobb pizzéria

10. Legjobb görög étterem

11. Legjobb kiülős hely

12. Legjobb kilátással rendelkező hely (Tintaleves: nincs specifikálva, hogy a kajának korrelálnia kell-e a kilátással, de szerintem illik neki)

13. Legjobb valamely ételfajtát kínáló étterem (Tintaleves: vagyis hogy pl. a spenót itt és itt a legfinomabb)

14. Legjobb borok

15. Legjobb sörök

16. Legjobb hely munka utáni találkozóra (Tintaleves: ez, ugye, nem magyarok számára készülő lista lesz)

17. Legjobb hely egyéb kicsapongások után (Tintaleves: ezt a kategóriát nem is értem, már a szót sem benne, de hátha ti igen)

15 hozzászólás

  1. A témának van topikja az indexen.
    vidéki kajáldák: http://href.hu/x/2ko9
    pestiekre külön, a konyhaasztalra klikkelve elég hamar megtalálod.

    Pécs, 1. kategória (és még 11., 12.):
    http://www.tettye.hu/
    A linkelt topikban írtam róla. Zöld környezet, nemdohányzó, kint-bent ülhető, kilátás, séta. Kvázi-magyaros, sváb konyha, de nem a zsíros, ehetetlen fajtából, embertelen adagok, normál árfekvés. A borok nem a legjobbak.

    Pécs, 2. kategória:
    http://www.pezsgohaz.hu/
    Reprezentatív hely (árban is). Nem jártam ott, az említett topikban írták.

    Pécs, 6. kategória (esetleg 4.): Mizéria pizzéria

    Villány, 14. kategória: Tiffán. Azt hiszem, az Ede, és nem az Imre (az egyik jobb), de most nem tudnám megmondani, nem ma voltam. És Gere. Mindegyik drága. De igaziból borban majdnem bármelyik villányi pincészet jó, a kóstoláshoz társuló kajáknál nem mindegy (cupákos hús stb.)
    http://www.gere.hu/
    http://www.tiffans.hu/
    http://www.tiffan.hu/


  2. ojj, remélem, nem a linkeket nézte spamnek, olyan szép hosszú kommentet írtam…


  3. Szia!
    6. és 17. kategóriába beillő hely szerintem Szegeden a Boci Tejivó a Somogyi utcában. Barátságos áraik vannak és éjjel nappal nyitva. Kedvencem náluk a banánturmix meg a túrógombóc. De finomak a palacsintáik meg omletteik is, ha jól láttam legutóbb, már rántott hús-sültkrupmli jellegű kaja is van náluk.
    Sajnos életem alakulása miatt évente jó ha kétszer eljutok Szegedre, de akkor muszáj betérni a Bociba. Legalább egy banánturmixra. :)
    http://www.bocitejivo.hu/


  4. t3v, annak nézte, semmi nem jött át, kérem a szép hosszú kommentet megismételni linkek nélkül, majd azokat kinézem. Nagyon kiváncsi vagyok, mit írtál.

    Zsu, köszi, ez lesz a szegedi szál, abban úgysem vagyok erős.


  5. t3v, kiderült, hogy a kommented nem teljesen került a süllyesztőbe, csak moderálni kellett, gondolom a sok link miatt. Köszönöm az ajánlásokat! Konyhaasztalt megnézem.


  6. Lajoskomáromban Eresz nevezetű hely csodaszép


  7. Sopron-belváros-Fórum Pizzéria


  8. http://www.tovendeglo.hu/ Nézzétek meg!
    Ezuton kérem számlámra utalni a teljes lista tesztelése érdekében elfogyasztott ételek árát,
    Kérésed szerint végigettünk mindent,
    többször is a családdal, csak igy merem ajánlani.
    Piti összeg, mindösszesen 87921 HUF
    Ha nem utalsz nyolc napon belül, a kötbér napi 5 %.
    Utiköltséget csak 6435 HUF összeget kérek, mert a fiamék pestről kellett kijöjjenek.
    Várjuk az ujabb megrendeléseket hasonló
    tesztelésre.

    üdv

    Putyuék


  9. A soproni Fórummal azért óvatosan, a személyzet tud tapló lenni, így a 2. kategóriába nem javaslom, de kétségkívűl jó a pizza, a 9. kategória soproni győztese lehet!

    1. kategória (drága, de nem véletlenül):
    Fertőrákos, Ráspi (elvarázsolt egy hely, kicsi étlap, kuriózumok)
    Tolcsva, Ős Kaján (egy francia a Zemplénben: nagy érték, mi e tájból fakad)
    Villa Medici (mediterrán elegancia)

    1-2. kategória:
    Miskolc, Blue Willy étterem
    Kőszeg, Taverna Flórián

    7.kategória:
    Gyula, Kisködmön étterem (nem magyarosch!)

    13. kategória:
    csukapörkölt, haltepertő – Nagybaracska, Bárka vagy Sobri csárda

    Még gondolkodom!


  10. 1. Ős Kaján, Tolcsva , csatlakozva Rossa melához

    12. váci Momo étterem, kilátással a Dunára, kaja is jó

    13. magyarkúti mostnemjuteszembe a neve étterem, pasi szerint a vadkaják isteniek, szerintem a házi krumplikrokett, majd utánanézek, mi a neve.


  11. Köszönöm az eddigi javaslatokat, továbbra se fogjátok vissza magatokat. Örülök, hogy rácáfoltok a fővároscentrikusságra, ám esetleg most már jöhetnének budapesti helyek is.

    Putyu, a költségtérítésre vonatkozó teljesen jogos igényedet a blogom azon bevételeiből fogom kiegyenlíteni, amelyek a ráfordított munkaidő bére és egyéb költségek saját magam részére történő kifizetése után rendelkezésemre áll. Addig is nagyon köszönöm a kommentedet!


  12. Megvan! Lila Orgona a neve (istenem, attól még lehet jó), Börzsöny ölében van és pasas lelkesen bólogatott kajaügyileg.


  13. Köszi, cseresznye!


  14. Jó, tudom, nem valószínű, hogy pont Magyarkútra akarnak…
    Pesten a Trófeát ajánlom, abban az esetben, ha sima jó kaját akarnak, és igen nagy étkűek. Fix összegért betegre ehetik magukat, sz’tem kellemes körülmények közt. Mi az Erzsébet királyné útit preferáljuk, de már több helyen is van a városban.


  15. kecskeméten ajánlom a Kecskeméti Csárda (Kölcsey u. 7) meglátogatását, a 7. kategóriában tartozik, jó hangulatú borpince is található a szomszédjában, ezt a 14. kategóriába ajánlom (Fáklyás Pince, Hoffmann J. u. 6).
    Szintén a boros kategóriába a szigligeti Eszterházy Pincét (www.eszterhazypince.hu).



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: