h1

Olasz nő Budapesten

2007/11/10

hu
A Lila Füge által kiírt jubileumi VKF-fordulóra tettem a legkevesebb előkészületet. Nem kellett hetekig gondolkoznom olyan desszerten, ami kalóriaszegény, agyalnom vonzó töltelékes ételen, sem reggelin, ami másoknak is újdonságot hoz, sem pedig komoly lelkiismeretfurdalást legyőzni egész nyáron, amikor jobbnál jobb fordulókról maradtam le.

Ahogy elolvastam a kiírást, azon nyomban megjelent lelki szemeim előtt S. barátnőm, amint 1982 augusztusában a konyhánkban áll a tűzhely előtt és főz. Érdemes az előzményekkel is foglalkoznom, hiszen ez a főzés nemcsak az én gasztronómiai eszmélésemet okozta, hanem számos emléket helyezett el családi legendáriumunkban. Autóőrült öcsémet S. Alfája nyűgözte le, engem meg az, ahogy S. beállt vele a meredek és szűk, általa még sosem látott garázsbejáraton hátramenetben és óránként hatvan kilométeres sebességgel. Álmélkodásunk itt nem ért véget: az autóból négy darab olasz szállt ki, majd őket követte egy öttagú család egyhavi élelmiszerkészlete. Konyhánkat ellepte az olasz tészta, kávé, torta, sugo, parmezán. Nem bántuk. És akkor sem tiltakoztunk, amikor egy nap S. közölte, hogy ma ő főz vacsorát. Szórakoztató közjátéknak bizonyult, egyszersmind számukra a létező szocializmusban való megmártózásnak bevásárlókörútunk. Barátnőm ekkor szembesült másodszor korlátainkkal (az első a kötelező rendőrségi látogatás volt, a külföldiek bejelentése céljából – teszem hozzá magyarázólag fiatalabbak és feledékenyek számára)  a “hol lehet borjúhúst kapni?” kérdésre adott “sehol” válasz kapcsán.

Feledékenynek itt vagyok magam is, mert bármilyen sorsfordítónak bizonyult utóbb ez a vacsora, arra már nem emlékszem, mi volt a menü. Azzal magyarázom ezt a vészes gondatlanságot, hogy más volt akkor a lényeg. Mert azt viszont soha nem felejtem el, hogyan készítette el S. az igazi, tésztából, húsételből és desszertből álló olasz vacsorát.

mozaik vkf 10

A bevásárolt alapanyagmennyiséget és a résztvevők számát ismerve négy órakor már megkezdtem volna az előkészületeket. Öt órakor viszont már mindenképpen. Ezzel szemben hat órakor még mindig a kertben fecserésztünk és éreztük magunkat egyébként kiválóan. Na azért fél hétkor S. is belátta, hogy neki kell látnia. Egyedül dolgozott egy hófehér nyári ruhában. Egy óra leforgása alatt az asztalon volt a háromfogásos vacsora nyolc személy részére. Nekiültünk és nagyszerű hangulatban költöttük el a nagyszerű ételeket. Én meg csak ámultam, hogy így is lehet. A főzés az öröm, és társaság és könnyedség és elegancia. A főzés klassz!

Aztán még sokszor ért S. mellett gasztronómiai satori, azaz megvilágosodás. az ő padovai konyhájában láttam először ebéd után kidobni a megmaradt paradicsomsalátát. Amit mi addig ettünk, míg tartott, ők csak a frisset és jót. Az egyik jóval későbbi kerek születésnapomat (negyvenedik) náluk töltött vacsorával ünnepeltük minden addigi hasonló éttermi fogást felülmúló tengeri herkentyűs spagettivel és roston sült halakkal. Az a vacsora a faszenes sütő begyújtását és a késésben lévő férj ötpercenkénti felhívását is beleszámítva mintegy félóra alatt készült, munka után, két gyerek és két kutya intenzív lábatlankodása közepette. Persze férjhez menni is tudni kell, mert legalább a beszerzést megkönnyíti, ha halboltos az ura.

Számomra az a több, mint húsz évvel ezelőtti este jelentette a szenvedély kezdetét, ami viszont már semmiben nem rokon S. főzéshez való viszonyulásával. Ő teljesen magától értetődően, anyái és nagyanyái receptjeit felhasználva főz, nem akar újítani, reformálni, bizonyítani, nem kalandozik messzi tájakra és nem kutat egzotikus összetevők után. Neki bőven elég az az örökség, amit ráhagytak.

uk
Una italiana in Budapest
The tenth round of the Hungarian gastroblog event hosted by Lila Füge inquires about our gastronomical roots. For me the first inspiration to cook with flair and no sweat was my Italian friend who first visited us back in the 80’s.

9 hozzászólás

  1. ó, de jó kis írás ez!


  2. És a végén van a tanulság.


  3. Fakanál, köszi, azért jobban örültem volna egy olyan nagymamának, mint a Tied.

    Piszke, és képzeld el, erre a felismerésre csak most jutottam, ahogy leírtam az egész történetet.


  4. Ezt nekünk is lehetne tanulnunk:
    sokfélét és finomat és az utolsó pillanatban. Nem gyötrődve, hanem könnyedén.
    Egyébként számomra azt mondja még ez, az egyébként valóban kellemes stílusban megírt írás, hogy a bonyolult ételek nem mindig érik meg a ráfordított időt.
    Mert az egyszerűek és gyorsan elkészíthetőek is igen finomak tudnak lenni.

    Egy dologgal viszont nem értek egyet.
    Az ételkidobással.
    Ha megmarad, másnap is meg lehet enni. Ha kell, felfőzni, belefőzni valamibe, újrasütni, átvariálni.
    Ne adj’ Isten pont ugyanúgy megenni, mint tegnap, vagy tegnapelőtt.


  5. Ja igen ismét én voltam.
    Franci


  6. Franci, ez a kidobás számomra is problematikus, a saját gyakorlatomban próbálom helyesen belőni a mennyiségeket vagy reciklálni, amit lehet, de nem mindig lehet és a kidobás neveltetésemnél fogva nem nagyon megy, csak ha már maga mászik ki a kaja, szóval nem könnyű….


  7. Hát, én úgy szoktam csinálni, hogy elvileg én is annyit főzök, ami az ételt ténylegesen elfogyasztóknak pont elég.

    Családunk 4 tagú (2 nagyevő felnőtt és 2 átlagos gyerek)
    Tegyük fel hogy nyár van és nincs suli, gyerekek is itthon, szóval mondjuk hétfőn főzök egy levest és egy másodikat.
    A levest 8 személyre készítem, esszük hétfőn és szerdán.
    A másodikat szintén 8 személyre, de ott már inkább előordul, hogy csak 4-re.
    Kedden újabb 8 adagos leves és val.szeg 4 adagos második.
    és így tovább.
    Vacsorára nem szoktam külön meleg kaját főzni. Lecsó, derelye ilyesmi azért ‘becsúszik’.

    Nos, ha valaki nagyon nem éhes és felmarad egy leves adag, akkor azt menet közben valaki megeszi vacsorára.
    Ha második fogásból marad fel, akkor azt is meg lehet enni vacsorára. Nálunk nem mindig mindenki eszi pontosan ugyanazt és ez kiválóan alkalmas a maradékok hasznosítására.

    Hozzá kell tennem, hogy mindkét felnőtt az ún. mindenevő kategóriába tartozik és a gyerekek is csuklás nélkül megeszik a sült húst a mákostésza maradékkal.


  8. Ha pedig nagyon nagyon nagyon nem kell semmi akkor még mindig ott a macska, aki válogatós, de méginkább a tyúkok, akik MINDENT megesznek.


  9. Szia Franci, Nálatok aztán rend van! És a macska is kiváló tipp.



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: