h1

Vasárnapi tofu

2008/06/08

hu
Sokakban a tofuval kapcsolatban az merül fel, hogy minek olyat enni, hiszen se hús, se zöldség (pláne nem hal), tehát nagyjából semmi értelme nincs fogyasztásának. Másokban viszont az merül fel, honnan lehetne szert tenni tofura írott és egyszerűen elkészíthető receptekre. Az, hogy “egyszerűen elkészíthető kínai fogás” önmagában még nem ellentmondás, csak le kell fektetni néhány alapvetést. Szerintem az egyszerű, ha a hozzávalók mennyisége tíz alatt van, nem csészében vannak megadva a mennyiségek és ha benne van is, elhagyható a szójacsíra, aminek házi tartása komoly logisztikai kihívást jelent egyelőre számomra. Az is egyszerű, hogy legyen háromféle szójaszósz (bár a világos mibenlétét még nem teljesen fogtam fel, szerintem éppen olyan sötét, mint a sötét), rizsecet és szecsuáni bors. A gond a már említett szójacsíránál, a különböző neveken ismeretes zöldségeknél és a wok miniatűr konyhámban való kezelésénél kezdődik. Szombaton a Rákóczi téri kínai élelmiszerboltban jártunk, ahol vágyakozva simogattam egy szép nagy példányt, ám győzött a ráció, otthagytam, mert esélye sem lenne beférni hozzánk. Szerencsére a jóféle tofut, a pandamacis jázminrizst és a világos szójaszószt haza tudtuk hozni, hiszen azok előbb-utóbb elfogynak.
Az “egyszerű” tofu-receptet ezen a nagyon érdekes blogon találtam, amelyet szerzője Pekingben ír angolul.

karamellizált tofu

Karamellizált tofu mandulával
2 személyre

2 kocka tofu
2 ek. étolaj
3 gerezd fokhagyma
3 ek. nádcukor
1 dl víz
5 dkg mandulaforgács
só ízlés szerint

Az olajat egy wokban vagy nagy serpenyőben felmelegítjük. Hozzáadjuk a kockára vágott tofut és gyakori forgatás mellett aranybarnára sütjük. A fokhagymát a tofura préseljük, majd hozzáadjuk a cukrot és a vizet. Addig főzzük tovább a tofut, míg a víz el nem párolog, közben ügyelünk rá, hogy a cukor oda ne égjen. Ízlés szerint sózzuk. Az utolsó egy percben rádobjuk a mandulaforgácsot és átforgatjuk a tofukockákat.

Nálunk ez a fogás a vasárnapi ebéd részét képezte édes-savanyú padlizsánnal, chilis-szézámmagos tésztával és szójaszószos shiitake gombával. Legközelebb kipróbálom mogyoróval és chilivel kiegészítve.

uk
wonderful tofu dish which is easy to prepare into a heavenly combination of sweet and savoury, soft and crispy, mild and pungent. A dish of contradictions balanced smoothly… From a gastroblog written in Beijing in English. I’ll certainly be a permanent visitor.

2 hozzászólás

  1. Végre újra írsz!
    Te ettél már olyan tofut, melyet állag és íz alapján világosan el lehetett különíteni egy strandpapucstól?
    Köszönöm, a nyilvánvaló kérdésre azonnal válaszolok: az említett tárgyat nem kóstoltam még.
    De tofut már igen.


  2. Hidd el, hogy ez a recept mennyei eredményt ad, persze csak igazi kínai tofuból elkészítve, amit csak igazi kínaiaktól lehet venni. Az persze egy teljesen releváns kérdés, hogy minek tofut enni, ha van kacsa, liba és borjú. Repertoárbővítés, kínai-mániás férj, kiváncsiság stb. okai lehetnek.



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: