h1

Borértők kíméljenek!

2008/07/16

hu
Mert ami most következik, az számukra olyan lehet, mint gasztromán(iás) jelenlétében trappistát reszelni túlfőtt tésztára vagy kockalevessel etetni az utódokat. Először nekem is furcsának tűnt ez a dolog, de aztán jött a globális felmelegedés, aminek közepette kezdetben az ember nem kíván alkoholt, ám van a kánikulának egy olyan időtartama, amely alatt némileg adaptálódik az ember és délutánra már nem zihál kiszáradva és nem csupán vizet és vizet kíván inni, hanem visszatér (valamelyest) felnőtt emberi mivoltjához és meginna valami tudatmódosító alkoholt a vacsorához.
És annyiban is visszatér a rendes kerekvágás közelébe (miközben azért sűrűn gondol a jó kis novemberi hűvösekre), hogy nemcsak a jégbe hűtött sört szeretné ledönteni és tovább szuszogni az este is 27 fokos szobában, hanem elgondolja, milyen alkoholnemű is esne jól trópusi körülmények között.
Mielőtt azonban konkrétan poharába bármit is töltene, magában megcáfolja a vörösbort szobahőmérsékleten-elvet, mert azt nyilván még a globális felmelegedés előtt és azon belül is februárban találhatták ki. Igazának teljes tudatában beteszi a bort a hűtőbe és limonádét kezd gyártani. (Utolsó figyelmeztetés: most még komolyabb megrázkódtatás nélkül abba lehet hagyni az olvasást.) És elkészíti ezt a frissítő felnőtt limonádét:

red wine cooler p

Vörösboros limonádé

1 üveg (7 dl) gyümölcsös, könnyű vörösbor
1 dl citromléből,  5 dl vízből és 2-3 ek. szőlőcukorból készült limonádé

A hozzávalókat összeöntjük és lehűtve, citromkarikákkal, citromfűvel díszítve pohárba töltjük. És töltjük és töltjük, míg el nem fogy. Az arányok tetszés és ízlés szerint alakíthatók. A lényeg, hogy hideg legyen.

A Good Food receptje alapján. Persze, hogy angolok követnek el ilyesmit. Viszont emiatt piknikre is ideális.

uk
Adult lemonade

It is a sacrilegious shot at trying to create a wine-based and refreshing alcoholic drink that, what’s more, you can stand in Central European heatwaves. This red wine cooler is certainly a good try at that, but true enophiles should still look the other way.

11 hozzászólás

  1. Huhh…Durva:-))) Majdnem sangria.


  2. Ezt mondta az elsőszülött is. De az igazi, korszerű sangria-recept még később jön.


  3. Szia Eszter! Ezennel felkérlek, hogy te is csatlakozz és asszociálj egyet az ABC betűire! Persze, csak ha van kedved.:)


  4. Most az egyszer szemet húnyok a bortortúra fölött
    :-))

    Áh, nem gondoltam komolyan. Nem a szemhúnyást, hanem a tortúrát. Sőt, melegben még kevesebb bort tennék a keverékbe. Ilyenkor a legjobb itóka a skandináv , majdnemhogy szeszmenetes, azaz 2-3 szesz-százalékos sör. Az, amely az amerikai(?) vicc szerint kb. olyan, mint egy kenuben közösülni: It’s f*cking close to water.


  5. Kicsivú – Köszönöm a felkérést, igyekszem megfelelni rá, kicsit azért elhúzódik majd a válasz.

    Hobbiszakács – A hármas sört sem gondoltad komolyan, ugye? Mondjuk én nem értek a sörökhöz, csak fűnyírás után érzek lebírhatatlan vágyat egy üveg iránt. De az legyen rendes sör. A mondás vicces, jót nevettem. szemhunyásért hála.


  6. Szokás, azaz izlés kérdése. Néhány fintorgós év után a szeszszegény sör lett a kedvencem. Elamgyarázom, hogy miért.

    Svéd földön az I. osztályú Lättöl 1.25 térfogat% szeszt tartalmaz – na ez tényleg túlzás – , a II. osztályú a Mellanöl vagy Folköl 2,5-3,5%, a III. osztályú a Starköl >5,5% szesztartalommal. Namármost Mellanölt akárhol lehet vásárolni, a félliteres doboz ára 5 és 10 svéd korona között váltakozik. Legtöbbször 5 koronáért vesszük a nagyáruházban. A Starköl-t, az erős sört csakis a szeszboltban lehet vásárolni, márkától függően 15-25 koronáért. A könnyen látható elönyökért előbb utóbb a Mellanölre szokik az ember. Máshonban ugyanannyiba kerül a rendes sör. Igenám, de napközben nem ajánlatos kettőt-hármat felhajtani belőle, mert ellágyulsz tőle.

    Kedvenc hűsítő italomról még csak annyit, hogy PUBban a csapolt sör pintje – ami alig több mint 4 dl – 50-80 svéd korona. Norvégiában a 0.33-as pohár sör 58-68 NOK. (Kb. 72-82 SEK).

    Ha már belemelegedtem: Közepes francia bor üvege (0.75 liter) 60-80 SEK. A boltban, persze. A nagyon jó borok ára 100 fölött van. Háromliteres, csappal ellátott dobozban olcsóbb az egységár. Ez a “közepes” minőség elég megtévesztő, ugyanis személyes tapasztalatom szerint jóval a nagyon jónak tartott közép-európai borok fölött van. Volt alkalmam meggyőződni róla, ugyanis a szeszbolt – Systembolaget – polcain a világ minden valamirevaló bora megtalálható. Tessék szépen meggyőződni róla:

    http://systembolaget.se/Applikationer/Knappar/InEnglish/

    És itt kereshetsz vörösbort (A Namn – azaz nevet be kell írni.

    http://systembolaget.se/SokDrycker/SokISortimentet.htm?SokVarugrupp=Rodaviner&ordinariesort=True

    Ha nem írsz be semmit, csak Entert nyomsz, kijön az egész választék:

    http://systembolaget.se/Applikationer/Sok/ResultatLista.htm?Sok=Av&SokKriteria=Rodaviner:0:0::83:0:0:9999:0:0:::::0:0:0:0:0:0::::::::::::::0:100:2:0:True:::&Butik=0&SidNr=1&SortKol=namn&Asc=1&SokOrdinarieSort=True&SokVarugrupp=Rodaviner&SokStrangar=R%u00d6DA+VINER:Alla+l%u00e4nder:Alla+storlekar:bland+annat:-:Fyllighet:Str%u00e4vhet:Fruktsyra:

    Ami nincs, azt megrendelheted.

    Hukk! (Vagy talán HOWGH – szóltam!) :-)))))


  7. Az amerikaiak pedig előszeretettel tesznek akár egy remek toszkán (értsd drága:-)) vörösborba is egy halom jégkockát a hűtő jeges automatájából:-))
    Tényleg létezhetnek élethelyzetek, amikor megbocsájtható az ilyen cselekedet:-)))


  8. Egy komment keretében porba sújtani és megbocsátani. Elegáns!


  9. Hobbiszakács – Ez a kommented egész idáig moderálásra várt, ami itt nincs is, ezért észre se vettem, ami azért baj, mert tegnapelőtt jöttem meg Svédo-ból a fenti alapvető infó ismerete nélkül.


  10. Remélem, hogy nem kenyéren és vizen húztad ki Svédországban :-))))))


  11. Ellenkezőleg, óriási kulináris élmények értek, többek között a Sjömagasinetben, és nem ott a legnagyobb! Szeptemberben visszatérek a beszámolóra.



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: