h1

Egy hét Isztrián III.

2008/08/10


Utoljára hagytam a három legfinomabb fogást. Ezekkel arattam a legnagyobb sikert családom, valamint a halboltos körében. Egy hétig szinte minden nap vásároltam nála, de signora csak akkor lettem, amikor öt darab nyelvhalat (olaszul: sogliola, angolul: sole, horvátul: list) vettem. Ahhoz képest az a pár darab fésűkagyló már nem is számított…
Fésűkagylóval már volt dolgom Jerseyn, így a tapasztaltak bátorságával kértem ki őket, csakhogy itt kicsit más kiszerelésben érkeztek. Ott csak a kagylóhúst kaptam meg és sütöttem ki, itt azonban az egész kagylót a kezembe nyomták. Még ez is rendben lett volna, kaptunk egy csomó gyönyörű kagylót, de az már nem, hogy ez a kagyló mozgott!!! Mondta is a halas, hogy frissek, de hogy ennyire??? Miután az e jelenség fölötti megrázkódtatásból magamhoz tértem, felidéztem a tévében látott mozdulatokat és bizony kegyetlenül kinyertem a kagylót a héjából. Ettől kezdve már minden ment, sőt, jobban, mert a horvát fésűkagyló nem fröcsögött annyira, mint az angol és szerencsére a kicsik nem éreztek lebírhatatlan vágyat a fésűkagyló iránt és nekünk adták a magukét. Ezzel sem csináltam különösebb faksznit: kis olajon sütöttem meg, két-két percig mindkét oldalán, sóval és borssal ízesítettem. Citromos farfalle tészta készült hozzá helyi vadrucolával, amelynek az íze sokkal csípősebb, levele sokkal nagyobb, mint a nálunk kapható dobozos és zacskós változaté.
A fent már említett hal tisztításához jó szolgálatot tett a paradicsomkés, amelyről kiderült, hogy számos más haszna mellett kiválóan lehet vele halat pikkelyezni. Ennek a halnak sok, nagyon sok, viszont pici pikkelyei vannak, tisztítása aránylag egyszerű, csak a családom létszáma miatt tűnt a dolog a végén már kissé terhesnek. A képeken a halak tisztítás közben (mire való a nagyfiú, ha nem blogfénykép készítésére?), valamint azt követően láthatóak. A sütés utáni képek látványától megkímélem kedves olvasóimat, mert persze a hal leragadt a serpenyőben, bőre lejött, felkunkorodott, minden baja volt, de csak esztétikailag, mert amúgy kiválóan sikerült, apraja-nagyja az utolsó falatig bekebelezte. Maldon sóval és citrommal ízesítettük, paninót és rozmaringos paradicsomsalátát ettünk hozzá olaszosan.
E tintahalas fogás után férjem kijelentette, hogy soha többet nem eszik mélyhűtött tintahalat. Ezt dicséretnek vettem. A tintahal és a polip különbségeivel és azonosságaival kapcsolatban még erőteljes kutatómunkába kell kezdenem, mert tisztításuk közben határozottan sok egybeesésre bukkan az ember. Addig is megállapítom, hogy lehetséges a tintahalat finomra főzni, azaz olyanra, ami nem a gumiszalag benyomását kelti. A citromos kuszkusz sem rontott az összképen.

 


Three very simple and delicious seafood dishes: very usual for those who have it, a feast for us, who don’t.

4 hozzászólás

  1. Mmmmm… (nagyot nyeltem)… Mmmm…

    :-)


  2. Mitagadás, nem volt rossz egy hétig herkentyűt enni. De Neked ez ügyben igazán nem lehet hiányérzeted. Bár a svéd halárak megdöbbentettek.


  3. Bizony nem olcsó a hal a Feskekörkában… (Az vígasztal, hogy Norvégiában a duplájába kerül.) De ha rámmosolyog a szerencse, akkor a következő két hétben saját fogású halon fogom tengetni az életem
    :-))


  4. Ahol most vagyunk, ott csak törpeharcsát hoznak haza a fiúk, remélem, nagyobb szerencséd lesz.



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: