Archive for 2008. szeptember

h1

Ősz Hegyalján

2008/09/30

Már az autópályán látszott, hogy ez a nap nem olyan, mint a többi. Egyforma buszok robogtak Tokaj felé a mi kis családegyesítési célú különítményünkkel együtt. Hamar kikövetkeztettem, hogy csakis a hétvégi rendezvényre tarthat a buszozó közönség, mert ezúttal (magamhoz képest) rendkívüli alapossággal felkészültem a tokaji kirándulásra. Így kész útitervvel érkeztem Sárospatakra, ahol a családfőre való várakozás közben bevettük a kívülről gyönyörű állapotban fenntartott és belülről nagyon jó kiállítást felmutató várat. Nagyjából ez volt az utolsó program aznap, amit a gyerekek élveztek, ettől kezdve a szülők élték ki önző vágyaikat borpincékben és éttermekben. Az is csak harmincon felülieket bír lelkesíteni, ha egy táj szép, a gyerekek erre csak utálkozva legyintenek, tizenkét év felett hermetikusan zenegépre csatlakoztatják magukat, csak ne kelljen az öreges ömlengést hallgatni az őszi természet színeiről, a dombokon sorakozó szőlősorokról és arról a szép magányos fáról az út mellett.
Sárospatakról, pontosabban sehonnan nem lehet hanyatt-homlok távozni. A napi program vonalába sehogyan sem illő, a vár mellett található teázóban adtuk meg a módját az indulásnak, amit azért nem bántunk meg, mert igazán jól vezetett és kellemes hely sok-sok finom teával és gyerekek iránti türelemmel. Itt kaptunk először forró fehércsokit, ami a hideg fehércsokival ellentétben nagyon finom. Különösen akkor, ha sokkal zordabb az időjárás, mint amilyet a hétvégére nekünk, kirándulóknak ígértek.

Realisztikus terveimben két pince meglátogatása szerepelt, amelyek felkészülésem (értsd: internetes szörfölés) során érdekesnek és újnak hatottak, majd kiderült, hogy ezek személyileg is összefonódnak, az egyik főborásza a másikban egy harmadik borászat vezetőjeként dolgozó feleségével együtt családi pincészetet tart fenn. Az érdekesség és az újdonság mellett az útbaesés is komoly szempont, amikor több kiskorúval utazik az ember. A Patrícius pedig igazán útba esik: a főútról már messzire látszik boltíves oszlopsora. Itt és aztán minden állomásunknál a borturisták buszaival, majd magukkal a kollégákkal találkoztunk. Ők pontos program szerint érkeztek és mentek tovább, míg mi bejelentetlenül beestünk csupán abban bízva, hogy a nyitott pince valóban nyitva lesz. Annak ellenére, hogy nem vártak minket és nagyjából púpnak a hátukra érkeztünk, egy kedves fiatal hölgy a legnagyobb szívélyességgel kalauzolt bennünket körbe a vadonatújnak ható pincészetben. Megmutatta, hol dolgozzák fel a hatvan hektáros birtokon termő szőlőt, beszélt a fajtákról, az épületről, levitt az újonnan vájt pincébe, mutatott gönci és szerednyei hordót, meg számítógéppel vezérelt óriási acéltartályokat. Rengeteget tudott a borról és Tokajról, de legfőképpen lelkesedése és elkötelezettsége volt magával ragadó, valamint mesterkéletlen kedvessége, ami reményt ad arra, hogy az a bizonyos magyar vendégszeretet mégis létezik. Andrea, mert ez a kedves ifjú hölgy neve, a borkészítés titkai után a borkóstolásra tért át. Három tételt mutatott, mindhárom magával ragadó volt. Olyannyira, hogy magunkkal is ragadtuk mindhármat, legyen mit kortyolni a hosszú téli estéken (és ajándékozni karácsonyra). Felsorolásszerűen a borok: Tokaji Furmint 2007, Katinka 2005 késői szüretelés, Tokaji Aszú 5 puttonyos. Írni nem tudok és nem is nagyon merek róluk többet, mint hogy nagyon finomak, elegánsak és könnyedek voltak. A késői szüretelésű bor utat nyit az aszú felé azok számára, akik édessége miatt idegenkednek tőle. A kellemes ízhatás után az árak nem bizonyultak megfizethetetlennek, a jövőben is visszatérünk ezekhez a borokhoz budapesti kereskedőjükön keresztül. Ekkor ismét összetalálkoztunk a borkóstoló csoporttal, akiknek a birtok főborásza tartott ismertetőt, aki nem sejthette, hogy a következő úticélunk a családi borászata lesz Bodrogkeresztúron.
Ide már olyan későn érkeztünk, hogy csak kívülről sikerült megtekinteni az épületet, ami a honlapjuk alapján már önmagában élményt ígért. A faluban éppen szüreti felvonulásra gyülekeztek, teljes volt az őszi hangulat.
Azt írja Alkonyi László a tokaj-hegyaljai vendéglőkről, hogy háromba érdemes elmenni: Sárospatakon a Vár vendéglőbe, Tolcsván az Ős Kajánba és Tállyán az Oroszlánosba. Az Ős Kajánban néhány éve már ebédeltünk, Sárospatakon pedig a konferenciaturizmus keretében ott tartózkodó férjem előző este szerzett nagyon jó tapasztalatokat. Erre a napra maradt a tállyai étterem, amelyet előzetesen felkerestem emailben és érdeklődtem az asztalfoglalási helyzet iránt. Megnyugtattak, délutánra nem szükséges, csak ha az esti ünnepi vacsorán szeretnénk részt venni. Azon semmiképpen nem szeretnénk részt venni egy hét- és egy hároméves gyermekkel 150 km-re a megvetett ágyunktól, így ide is csak beestünk délután négy óra magasságában. Mondanom sem kell: az étterem előtt a már ismert buszok egyike, benne a kollégák. Mi viszont majdnem nem jutottunk be, késő lett már és a nagy esti mulatságra készül a konyha. De nem kell hivatkoznom az emailes kapcsolatomra, a pincér saját hatáskörben megszavazza a bizalmat és az (est)ebédünket. A kiszolgálás a továbbiakban is kifogástalan: szeme sem rebben senkinek, amikor rendelést módosítunk a borjúbríz kései felfedezése okán. És hozzá is jutunk életünk első ilyetén csemegéjéhez zsemlegombóccal, vadasmártásban. Hibátlan, csakúgy, mint a zempléni (azaz gombás) szarvaspörkölt sztrapacskával. Itt senki nem kicsinylené az adagokat, a desszert is háromszemélyes lenne egy hasonló szintű budapesti étteremben és arra sem lenne egyetlen zokszavam. Ez a desszert pedig máktorta meggylekvárral és vaníliafagylalttal. Minden saját készítés: a meggyen ízlik, a vaníliafagylalton még látszik is. A máktorta radikális: egyes helyeken kábítószerként kezelnék. Alapos vegyi elemzésem szerint sok mákon, kevés cukron és tojáson kívül nem nagyon tartalmaz más alapanyagot. Aki a mákot szereti, szeretni fogja az Oroszlános máktortáját. És aki a stílusos berendezést, a korhűen helyreállított környezetet és az átgondolt konyhát szereti, szeretni fogja az Oroszlánost. Amikor megkérdezik, időn és konyhán túl, hogy hosszan vagy röviden kérem a macchiatót, teljesen le vagyok véve lábamról.
Hegyalja ezzel a képpel búcsúzik: az Oroszlánossal szembeni pince cégérét csodálatosan dús szőlőfürtökkel díszítik, itt is szüreti mulatságra készülnek, mint a környéken ezekben a napokban mindenütt.
Üdítő nap volt: mindenütt kedvesen fogadtak, mosolyogtak és a kedvünkben igyekeztek járni. És amivel ezt tették: kifogástalan borok és ételek. Előállításukhoz sokak komoly szellemi erőfeszítésére, anyagi befektetésére és kétkezi munkájára van szükség. És minderre egyszerre, egy helyen. A Hegyalján ez ma sikerült. Mégis van remény….?

Lorien az Oroszlánosról
A Művelt Alkoholista Tokajról többek között itt és amúgy is érdemes volt átolvasnom a vonatkozó bejegyzéseiket. A sok lecsengés és savasság először ijesztő, de már kezd összeállni a kép.

Reklámok
h1

Mi történt velünk?

2008/09/25
Konyhai csendélet épülő házzal

Konyhai csendélet épülő házzal

Az egyik sorozat (amiket én persze nem nézek, dehogy) kezdődik mindig így, aztán elmondják, mi történt velük. És mi történik a Tintalevesen blogolás helyett?
Elsősorban gyereknevelés, a szeptemberi óvoda- és iskolakezdés okozta gyermeki és szülői traumák kezelése. Meglepetés, hogy az iskolával van gyerekrészről kevesebb baj, az óvodában azonban csak “a kaja jó, az ovi rossz”. Szóval ezen még dolgoznom kell. (Az ovin és a kaján is.) Továbbá vágok és vágok és vágok, már a 24. oldalon tartok, sajnos 95 oldal van. Már nem panaszkodom emiatt sehol, úgy tűnik, rajtam kívül mindenki normálisnak tartja pihent magyar anyáknak azt a feladatot adni, hogy 95 oldalt vágjon egyenként átlagosan 35 apró fecnire, majd helyezze azt 95 darab borítékba, majd azokra írja rá gyermeke nevét, osztályát és a vonatkozó oldalszámot. Pontosabban utóbbi feladatra kérjen meg egy önként jelentkező családtagot, mert neki addigra már ínhüvelygyulladása van és egyébként is hisztériás rohamot kapott. A feladatot nehezíti az az óriási felelősség, hogy ezen nem kevés időt igénybe vevő tevékenység közben egyetlen apró fecni sem veszhet el, nem viheti el kutya-macska-kanári (mondjuk ilyen nálunk nincs is, nálunk gyerekek vannak), sem pedig kistestvér, nem csúszhat be észrevétlenül terítő, újság és a többi 94 lap romjai közé. Vagyis levonhatjuk a következtetést, hogy az iskola nemcsak a gyereket neveli, hanem a szülőt is fejleszti, mégpedig sokoldalúan.
Eközben persze dübörög az élet minden egyéb vonatkozásban, csak megírni nincs időm, mert még nyári elmaradásaim is vannak (svéd élmények), hogy megint voltunk gasztroebédelni, aztán borvacsorázni, borkóstolni levendulazselével és a hétvégi terv Hegyalja. Ennek kapcsán nagy virtuális kirándulást tettem borpincét keresendő azon a környéken. A boros világ mindig is rendkívül misztikusnak és bonyolultnak, egyúttal nagyon vonzónak tűnt számomra. Mármint érteni valamennyire hozzá, nemcsak meginni, ami azért eddig is kiválóan ment. Az értésről minden bizonnyal végérvényesen lekéstem, csak kissé szélesebb rálátást szeretnék elérni pl. az új, a nagy nevek és sztárok utáni nemzedék boraira. Ezen (is) dolgozom. Blogolás helyett.
Főzés is történik, csak éppen idáig nem jut el a híre. Egyrészt időhiány miatt, másrészt azért, mert pl. mit írjak arról a paradicsomos chiliszószról, amit sikerült olyan pokolira készíteni, hogy lesz ugyan télre náthaűző gyógyszerünk, de élelmiszernek nem tudom elsütni.
A VKF-fel is bajok vannak és nem elsősorban időkezelési, hanem személyiségi jellegűek. Igazán próbálkoztam, gondolkoztam, igyekeztem erőt venni magamon, mert ugye egy tudatos lény képes ilyesmire, de a romantika annyira nem megy, hogy azt a kevés bennem megbúvót lehetetlennek bizonyult előbányászni. Azért a véletlen hatalma nagy, mert éppen ma került a kezembe egy finn női lap, amiben romantikus menüt ajánlanak: pancettába bújtatott fésűkagyló, bárányborda kecskesajtszósszal és szív alakúra vágott sült édesburgonyával, majd írkávé-fagylalt. Végül is nem rossz ez a romantikázás, ha ebben a menüben nyilvánul meg, persze a szív alakú köretet kihagynám. Doctor Pepper, ne haragudj, megígérem, hogy az ironikus fordulón duplán indulok.
Ha lesz időm, mert a fentieken túl óriási szakirodalomfelhalmozás is történt, rengeteget fogok olvasni is, ugyanis Zsuzsával és Zsófival nemcsak ettünk, hanem könyvcserét is végeztünk. Igazi kincsekhez jutottam újfent, így nagy a valószínűsége annak, hogy a közeljövőben több olvasás lesz, mint írás.Ez a bejegyzés azonban elmaradásaim leltára is (a túrós tartozásaimat sem felejtettem el, Ízbolygó!), számonkérés csak módjával!

h1

Gyulagasztro

2008/09/14

Idén is sikerült arra a napra időzíteni gyulai kirándulásunkat, amelyre Dél-Magyarországon a nyár legmelegebb időjárását jósolták. És ez a meteorológiai előrejelzés teljes mértékben megvalósult. Tavaly nem válogathattunk a napok között, be kellett

Békési bambuszerdő

Békési bambuszerdő

gyűjtenünk a családfőt a szomszéd városból, igaz, idén sem, hiszen éppen erre a hőségnapra beszéltük meg a találkozót a bambuszos emberrel. Mert nem enni mentünk Gyulára, hanem bambuszt nézni, amit sikerült a legmelegebb napon belül is annak legmelegebb óráiban végrehajtani. A gyerekek napszúrását csakis a rendkívüli szülői körültekintés és főleg a magas bambuszok akadályozták meg. A bambusszal járt egy kis nem várt gasztronómiai kitekintés, hiszen a vendéglátónk elmondása szerint aznapi ebédje bambuszrügy volt, méghozzá saját termésű, ami legalább olyan egzotikus, mint sokméteres bambuszok között sétálgatni Békésben. A bambuszrügy azonban augusztus derekán friss állapotában nem, csakis mirelit formában tekinthető meg, pedig nagyon kiváncsi lettem volna, hogy néz ki és hogy kell feldolgozni, amikor nem konzervdobozban kapja le az ember a bolti polcról.
Ezután következhetett a gasztroprogram, amelynek keretében a tavaly már kipróbált helyeken mentünk (majdnem) biztosra. A Kisködmönben az a jó, hogy az étlapja nem a tipikus vidéki-város-

Bárányleves

Bárányleves

éttermi-egyenételek gyűjteménye (elnézést a vidéki városoktól, mentségemre szóljon, hogy félig én is vidéki, sőt falusi vagyok, valamint aktuálisan agyrobbanás-közeli állapotba kerültem most, hogy a Balaton északi partján keresek elfogadható éttermet és alig-alig találok olyat, ahol a hetvenes évek óta frissítették volna a menüt), hanem egyrészt rövid az étlap, másrészt fantáziadús. Nem a régieskedő elnevezésekre és kedélyeskedő leírásokra gondolok, mert azokat tudnám feledni, hanem a tartalomra. A fővárosban is ritka az olyan étterem (és most a nagy többségre gondoljunk, ne a sztárokra), ahol friss vegyes salátát lehet kapni visszafogottan, tehát éppen jól öntetelve (arról most külön fejezetet nem nyitok, hogy miskulanczia salátának hívják, mert ez nagyjából az ízlések és a pofonok témakörbe tartozik), ahol az étlapon bárány és nyúl szerepel (igaz, a nyúlbeszállító éppen gyengélkedett, de bárány az nagyon volt) és a gyerekmenüben mangalicából készül a hamburger. Hallomásból tudom, hogy a férjem által rendelt bárányleves nagyon rendben lévőnek találtatott, a gyerek fiatal felnőtt félfelnőtt már engedett kóstolni a szarvasraguból, így személyes tapasztalatból mondom, hogy nagyon ízes, omlós húsból és sűrű, finom

Báránycombok

Báránycombok

szószból állt. Az én báránycombom már a rendelésnél jól indult, mert a kissé harsány (nagyon fiatal, tehát megbocsátottuk neki) pincér idősebbeknek is becsületére váló találékonysággal az étlapon nem szereplő puliszkát ajánlott hozzá, ami az arányos ízű fokhagymaszószhoz kiválóan illett. A báránycomb báránycomb volt, sőt két báránycomb volt, a tányér többi részéhez képest viszont visszafogott ízű, nem átütő, ami valószínűleg az elősütés korai időpontja és a melegítési technológia kidolgozatlansága miatt lehetett így. De nem kritizálom tovább a bárányt, mert fejlődésünk jelenlegi szakaszában azért is hálásak lehetünk, hogy van bárány, hogy azt megsütik, hogy elgondolkoznak a köré tálalandó kiegészítőkön és mindez Budapesttől nem tudom hány, Sarudtól mindenesetre 200 km-re, hazánk keleti végein történik. A fentebb már említett gyerekfogás igazán dicsérendő: finoman, de érezhetően borssal és paprikával ízesített mangalicapogácsák áfonyalekvárral és rózsaburgonyával (formázott főtt, majd megsütött krumpli). Kulináris kifogásom igazán nem lehet, esztétikai annál inkább. Egy olyan étteremben, amely láthatóan rendkívül nagy gondot fordít az egységes arculat kialakítására és fenntartására az étlaptól a terítékig, nagyon zavaró volt a mikiegeres műanyag tányéron érkező étel. Nem kívánom én, hogy hozzám hasonlóan más is száműzze a műanyag tányérokat és poharakat háztartásából, bár meggyőződésem, hogy azokból nem esik olyan jól az étel-ital és gyermekeink ízélményeit csorbítjuk használatukkal, de ha már műanyag, legyen legalább egyszínű. Bár lehet, hogy a mikiegeres tányér alkalmazásával kívánja az étterem elhessenteni magától a mélymagyar arculati elemekből levonható messzemenő ideológiai következtetéseket és éreztetni nyitottságát a multinacionális és globalista fogyasztói kultúra iránt. Hogy érzékeltessem az arculat egyébként teljesen egységes voltát: a pincehideg bodzaszörp kannafedőben érkezik, a hangszórókból kizárólag népzene szól, a kellemes kerthelyiséget a paraszti életformát ábrázoló fotók díszítik.
Beszámolóm gyengéje, hogy nem terjed ki a desszertválasztékra, mert azt már a messze földön híres Százéves cukrászdában költöttük el. A kánikula miatt a sokfelé eljutó bonbonok ezúttal nem jöttek

Félidő a cukrászdában

Félidő a cukrászdában

szóba, de hogy miért választottam a klimatikus viszonyoknak szintén egyáltalán nem megfelelő Munkácsy-szeletet, azt most már nem tudom felidézni. Különösen, hogy a nálam sokkal okosabb kislányom fagyigombócai között igazán ígéretes kávét kóstoltam (már amennyire engedte kóstolni), ami nagy szó, mert nálunk általában kávéfagyi nincs, vagy ha van, akkor semmi íze. Etalonként az Olaszországban kapható kávéfagyi szolgál, amit éppen olyan merészen készítenek, mint amilyen keményre hagyják főni a tésztát és attól jó minden. Átgondolatlan választásomat a folyékony kávé sem feledtette, mert bár Illy feliratú csészében hozták, lanyha volt. Míg a süteménnyel kapcsolatban nem merem kategórikusan kijelenteni, hogy fantáziadús megjelenés mellett jellegtelen ízhatás jellemezte, mert fenntartom a kivételesen erős hőhatás okozta érzéki csalódás lehetőségét, a kávé vonatkozásában már nem leszek elnéző. Persze nem a Százéves kapcsán kéne leírni, hanem úgy nagyjából a kávét főző vendéglátóipari egységek kilencvenöt százalékáról elmondható, hogy a harmadik évezred hajnalán nem jutottak el bármelyik olasz autópályaétkezde vagy horvát strandbüfé szintjére. A gondolatsort nem is viszem most tovább, ez itt nem társadalompolitikai vagy vállalkozásirányítási blog. A kávékészítési tendenciákat azonban figyelemmel kísérem, hiszen, mint a fentiekből kiviláglik, a kávé komoly helyet foglal el életemben (ez igazából kávéfüggőséget jelent, ami azért nagyon súlyos, mert az ízéért eszem-iszom, nem a hatásáért).

Út Bucsára

Út Bucsára

Nem gasztronómiai élmény, de élmény a Várfürdő, mert tiszta, a legnagyobb kánikulában sem hat zsúfoltnak, rengeteg zöld és vadregényes csatorna veszi körül. A városban is kellemes sétát lehet tenni a gyönyörű Körös-parton és a rendezett utcákon. Újdonság volt a Kelet-Magyarországot észak-déli irányban átszelő útvonal is: Sárrétudvari-Bucsa-Körösladány-Békés-Békéscsaba. Szépséges tájak, kedves kisvárosok, csodálatos folyópartok. Jövőre mindenesetre kissé hűvösebb időben látogatjuk meg Gyulát.

h1

Ma jó piac volt

2008/09/12

Ezt mondták nálunk, ha jól ment az áru aznap és persze az ellenkezőjét, ha rosszul. Mivel ma már csak vásárolni járok piacra, nekem most az a jó piac, ha szép, jó és sokféle árut kapok. És ma jó piac volt, pedig a hozzánk legközelebb esőt nem különösebben kedvelem. Nem is elsősorban azért, mert drága, hanem mert teljesen unpraktikus. Számos háziasszonyellenes* vonása közül csak azt emelném ki, hogy alapterületének nagy részén két, egymás mellett bevásárlókosárral közlekedő személy nem fér el. Nem beszélve a piacokon általában még elférni kívánó egyéb ki- és beszállítókról. És persze arról, hogy nem két személy kíván elférni egymás mellett kosarastul, hanem lényegesen több.
Vannak azonban olyan napok, amikor minden sikerül: igazi bébispenót volt nénitől és nem fóliázva, dobozban, védőgázban, ugyanaz a néni nagy csokor bazsalikomot kapott elő a pult alól, aztán volt szeder, málna, édes szőlő, fóti füge, kétféle, orda. A jó piac olyan kábító hatásúnak bizonyult, hogy vacsorára szinte mindent felhasználtam egyetlen tál ételhez:

És nemcsak az alapanyagokat, hanem a kollégák receptjeit is. Itt ugyanis spenóttal készült orzotto látható grillezett laskával és sült cukkinivel, a muhammarából maradt pirított dióval és ordával megszórva. A gyermekkéz pedig éppen bazsalikomleveleket morzsol minderre. Holnap mehetek megint piacra.

*Mondhatnék háziférfit is. Ma éppen egy ilyen kiabálta az egyik árusnak, hogy ilyen vacak árut Párizsban két fillérért sem raknának ki. Csodálkoztam, hogy valaki még energiát fordít Párizstól való távolságunk verbalizálására.

h1

Az élet árnyékos oldala

2008/09/10

A poroszlói élőhalboltban új felirat jelent meg a nyáron, amely egy közeli tanyáról származó húsokat ajánlott. Kiderült, hogy a tulaj nemcsak halban, hanem bárányban, baromfiban és mangalicában is utazik. Telefonhívásomkor éppen bárány és tyúk volt a választék, amelyből az elsőt választottam és megkezdődött a tárgyalás. Mert kiderült, hogy ez nem olyan dolog lesz, mint bemenni a boltba és tálcán, lefóliázva megvenni a tizenöt állatból származó egyencombokat. Itt életek vannak, embereké és állatoké.
Először is a bárány levágását időzíteni kellett. Az időtényezőt mintegy negyedórán át beszéltük meg az ő és a mi, valamint a bárány szempontjait figyelembe véve. Azt is tisztáztuk, mennyi idős a bárány (pár hónapos), mennyibe kerül (1500 Ft/kg) és milyen súlyú (10-12 kg körüliek ebben a korban).  Arra már magamtól is rájöttem, hogy nem valami profi dolog fél bárányt kérni, mert miattam vágják le azt a szegény párát és mit kezdenek a halboltban egy másik féllel. Az előkészítésére vonatkozólag a konyhakész feldolgozásban állapodtunk meg, amitől kissé tartottam, bár aztán más lett vele a gond.
Azt vártam ugyanis, hogy a dolog higiéniája körül lesznek hiányosságok, de nem. A megbeszélt időben gyönyörűen bezacskózott hús várt, tisztán, gusztusosan (már annak, aki bírja a vért és amúgy is erős idegzetű). A gond tehát más lett: nem voltam elég rutinos és elfeledkeztem arról, mit jelent az alföldi embernek a konyhakész bárány. Kockákat. Az egész szerencsétlen állat fel volt kockázva. Mert mi mást lehetne csinálni bárányból, mint pörköltöt. Jaj. Nagy tanulság ez a következő alkalomra.

A képen látható fázis a rendkívül tanulságos húsválogatást ábrázolja, amikor is több szempont szerint válogattuk szét a báránykockákat. Lett egy nagy adag belsőség reggelire (aki már most rosszul van, térjen át szelídebb témákra), valamint rengeteg zacskó színhús és rengeteg zacskó csontos hús.
Zacskózás közben volt időnk elmerengeni a húsevés filozófiáján. Azt a gondolatot nagyon hamar elvetettem, hogy elmenjek a tanyára és megnézzem magát a vágást. Futó gondolat volt, csupán néhány másodpercig tetszelegtem a felelős húsevő szerepében, aki vállalja tetteit. (Hátsó gondolatként egy kis fogyasztóvédelmi magánellenőrzés is cél lett volna, mert ha már így szerezzük be a húst, lássuk, milyen körülmények között készül.) Megfutamodtam már a puszta gondolattól is, előttem lebegtek a gyerekkori csirkevágások és Jamie Oliver rémült tekintete, aki viszont vállalta olasz sorozatában a mészárlást. Lett is nagy felhördülés a bátor vállalásból.
Anélkül, hogy összekevernénk embert és állatot, valamint az ő életüket és azok értelmét, valamint érzelgőssé válnánk (ami amúgy nagyon gyenge pontom, nagy bajban is vagyok a következő VKF-kiírással), gondolatébresztő volt olyan húst műanyag staniclikba adagolni, ami néhány órával korábban még egy bárány formájában élő anyag volt.
Egyelőre tehát a filozófikus húsevő fázisomban vagyok, É. teljes megvetése mellett, aki nem eszik meg semmilyen aranyos állatot, valamint P. teljes megvetése mellett is, aki szerint már az én kérdésfeltevéses és hipokratikus hozzáállásom is felesleges szentimentalizmus. A magam számára pedig nagy kérdés, mire lennék képes vészhelyzetben, ha például családom élelmezése múlna azon, levágom-e a csirkét vagy finomkodva elhárítom a kihívást. Technikailag képes lennék rá, épp elég csirkevágást kísértem figyelemmel a gyerekek hűvös távolságtartásával. Más kérdés, hogy a mai lakásviszonyok mellett nehezen kivitelezhető lenne minden egyes csirkevágás a konyha teljes nagytakarítása és kimeszelése nélkül. Régen többek között erre szolgált a nyári konyha, elfértek a hatalmas üstök, a kutyák-macskák eltakarították a fejlett korunkban veszélyes hulladéknak számító belsőségeket és vért. Nem voltunk válogatósak, tudomásul vettük, hogy egy csirkének két combja van, viszont az egyetlen melle száraz. (Gyerekként nagyon furcsálltam, hogy a felnőttek nem szeretik a combját, pedig az a csirke legfinomabb része, mert azt mindig mi ehettük meg.)
A létfilozófiai elmélkedés mellett és közben azért foglalkoztunk a gasztronómiával is: a bárányhús felhasználása során már tisztán kulináris szempontok vezettek, amikor a következők készültek (eddig): reggeli sült báránybelsőség, báránycurry, mogyorós báránykockák, savanyú bárányleves, balzsamecetes bárányragu. A kérdésfeltevés mindazonáltal érvényes, még egy elvetemült húsevő számára is.

h1

Szeptember eleje

2008/09/05


A nyári ki- és becsomagolás után azt gondoltam, nem lehetnek már hektikusabbak a napjaim, beindul a tanév és időmilliomos leszek. A temérdek időmet pedig többek között blogolásra fogom használni, nem beszélve az évek óta elmaradt egyéb tennivalókról, valamint nem utolsósorban a munkavégzésről. Hát nem tudom, hogy lehetek ebben a korban is ilyen naiv, különösen, hogy egy gyermeket már elindítottam iskolába, igaz, akkor az még tényleg csak egy gyerek volt és azóta volt időm elfelejteni annak a szeptembernek a traumáit.
Anélkül, hogy részletesen megosztanám az iskolakezdő szülők sanyarú sorsát, ezzel a néhány sorral életjelt adok és egyben biztosítok minden kedves olvasómat arról, hogy a nagybani írószerbeszerzés mellett a család élelmezése is folyik, piacra is járok, be is főzök, csak mindezt megírni nincs időm. Egyelőre. Amint azonban felvagdaltam a 96 oldalas munkatankönyv (nem vicc, ez van rányomtatva a könyvre) összes oldalát egyenként mintegy hatvan apró fecnire, beborítékoltam és elláttam a megfelelő felirattal és még ép eszemnél leszek, visszatérek és ételekről fogok írni. Addig is a bizonyíték a család megfelelő táplálkozásáról: balzsamecetben sült csirkecomb párolt zöldbabbal, szardellás sült krumplival és koktélparadicsommal.