h1

Az élet árnyékos oldala

2008/09/10

A poroszlói élőhalboltban új felirat jelent meg a nyáron, amely egy közeli tanyáról származó húsokat ajánlott. Kiderült, hogy a tulaj nemcsak halban, hanem bárányban, baromfiban és mangalicában is utazik. Telefonhívásomkor éppen bárány és tyúk volt a választék, amelyből az elsőt választottam és megkezdődött a tárgyalás. Mert kiderült, hogy ez nem olyan dolog lesz, mint bemenni a boltba és tálcán, lefóliázva megvenni a tizenöt állatból származó egyencombokat. Itt életek vannak, embereké és állatoké.
Először is a bárány levágását időzíteni kellett. Az időtényezőt mintegy negyedórán át beszéltük meg az ő és a mi, valamint a bárány szempontjait figyelembe véve. Azt is tisztáztuk, mennyi idős a bárány (pár hónapos), mennyibe kerül (1500 Ft/kg) és milyen súlyú (10-12 kg körüliek ebben a korban).  Arra már magamtól is rájöttem, hogy nem valami profi dolog fél bárányt kérni, mert miattam vágják le azt a szegény párát és mit kezdenek a halboltban egy másik féllel. Az előkészítésére vonatkozólag a konyhakész feldolgozásban állapodtunk meg, amitől kissé tartottam, bár aztán más lett vele a gond.
Azt vártam ugyanis, hogy a dolog higiéniája körül lesznek hiányosságok, de nem. A megbeszélt időben gyönyörűen bezacskózott hús várt, tisztán, gusztusosan (már annak, aki bírja a vért és amúgy is erős idegzetű). A gond tehát más lett: nem voltam elég rutinos és elfeledkeztem arról, mit jelent az alföldi embernek a konyhakész bárány. Kockákat. Az egész szerencsétlen állat fel volt kockázva. Mert mi mást lehetne csinálni bárányból, mint pörköltöt. Jaj. Nagy tanulság ez a következő alkalomra.

A képen látható fázis a rendkívül tanulságos húsválogatást ábrázolja, amikor is több szempont szerint válogattuk szét a báránykockákat. Lett egy nagy adag belsőség reggelire (aki már most rosszul van, térjen át szelídebb témákra), valamint rengeteg zacskó színhús és rengeteg zacskó csontos hús.
Zacskózás közben volt időnk elmerengeni a húsevés filozófiáján. Azt a gondolatot nagyon hamar elvetettem, hogy elmenjek a tanyára és megnézzem magát a vágást. Futó gondolat volt, csupán néhány másodpercig tetszelegtem a felelős húsevő szerepében, aki vállalja tetteit. (Hátsó gondolatként egy kis fogyasztóvédelmi magánellenőrzés is cél lett volna, mert ha már így szerezzük be a húst, lássuk, milyen körülmények között készül.) Megfutamodtam már a puszta gondolattól is, előttem lebegtek a gyerekkori csirkevágások és Jamie Oliver rémült tekintete, aki viszont vállalta olasz sorozatában a mészárlást. Lett is nagy felhördülés a bátor vállalásból.
Anélkül, hogy összekevernénk embert és állatot, valamint az ő életüket és azok értelmét, valamint érzelgőssé válnánk (ami amúgy nagyon gyenge pontom, nagy bajban is vagyok a következő VKF-kiírással), gondolatébresztő volt olyan húst műanyag staniclikba adagolni, ami néhány órával korábban még egy bárány formájában élő anyag volt.
Egyelőre tehát a filozófikus húsevő fázisomban vagyok, É. teljes megvetése mellett, aki nem eszik meg semmilyen aranyos állatot, valamint P. teljes megvetése mellett is, aki szerint már az én kérdésfeltevéses és hipokratikus hozzáállásom is felesleges szentimentalizmus. A magam számára pedig nagy kérdés, mire lennék képes vészhelyzetben, ha például családom élelmezése múlna azon, levágom-e a csirkét vagy finomkodva elhárítom a kihívást. Technikailag képes lennék rá, épp elég csirkevágást kísértem figyelemmel a gyerekek hűvös távolságtartásával. Más kérdés, hogy a mai lakásviszonyok mellett nehezen kivitelezhető lenne minden egyes csirkevágás a konyha teljes nagytakarítása és kimeszelése nélkül. Régen többek között erre szolgált a nyári konyha, elfértek a hatalmas üstök, a kutyák-macskák eltakarították a fejlett korunkban veszélyes hulladéknak számító belsőségeket és vért. Nem voltunk válogatósak, tudomásul vettük, hogy egy csirkének két combja van, viszont az egyetlen melle száraz. (Gyerekként nagyon furcsálltam, hogy a felnőttek nem szeretik a combját, pedig az a csirke legfinomabb része, mert azt mindig mi ehettük meg.)
A létfilozófiai elmélkedés mellett és közben azért foglalkoztunk a gasztronómiával is: a bárányhús felhasználása során már tisztán kulináris szempontok vezettek, amikor a következők készültek (eddig): reggeli sült báránybelsőség, báránycurry, mogyorós báránykockák, savanyú bárányleves, balzsamecetes bárányragu. A kérdésfeltevés mindazonáltal érvényes, még egy elvetemült húsevő számára is.

6 hozzászólás

  1. néha én is elmerengek, de aztán mindig eszembe jut, hogy már az ősember is ezt csinálta, sőt, sokkal brutálisabb és kegyetlenebb módon.
    Meg a vadálatok is ezt csinálják. A túlélésért, a szükségleteikért.
    de egyébként, azért felötlött bennem, miként definiálható az “aranyos állat?” a bárány aranyos, a csirke nem, vagy mi? illetve, akkor É. ismerősöd nem eszik egyáltalán húst, vagy csak azt nem, ami “aranyos”?
    Ez legalább annyi kérdést tud felvetni, mint az, hogy mi “lemészároljuk” szegény állatkákat, hogy aztán befaljuk őket… (jut eszembe, a növénytől elvenni az életét kevésbé elítélendő?)


  2. Hát éppen ez az: merengünk, hiszen csupa kérdés ez az egész.


  3. Nem tudom, szamomra ez olyan alpruderia fele. Miert, amikor talcasan csomagolva, vagy bezacskozva vesszuk meg, akkor az a hus nem elo allat resze volt? vagy mert mas vagta le, kopasztotta, trancsirozta, akkor az mar rendben van? Fura ez, nagyon fura… Annyira emlekszem, meg ovodas voltam es naaagy szomoruan azon elmelkedtem magamban, hogy vajh a sargarepa es a pipi boldog-e, mert megesszuk? S akkor a kis ovis fjemmel azt okumlaltam ki, hogy igen, mert az anyukam azert vetette a repamagot, azert nevelte a kiscsirket, hogy mi megegyuk, mert enelkul nem lenne, nem letezne. Nem tudom, nalunk olyan termeszetesen kezeltetett mindez. Egyetlen alapszabaly volt, ha ugy tetszik: nem alakitottunk ki erzelmi kapcsolatot az allatkakkal.
    Ez rendbenvalonak tunt es nem tudom, vessetek ram kovet, de meg mindig igy erzem. Nem ehetunk kovet, ha egyszer vegyes etrendre vagyunk kodolva,husra es zoldsegre, gyumolcsre. Erre utal a felepitesunk, a fogazatunk, a tapcsatornank. Vajh nem vizitoznanak az allatvedok, ha az oroszlanokat marol-holnapra legelesre kenyszeritenenk? Azt alairom, hogy a joleti tarsadalmakban sokkal tobbet eszunk, mint amennyire szuksegunk van, de ettol fuggetlenul teny marad, hogy husevok vagyunk. Hol vannak az emberiseg “allatvedoi”, akik az allatokat “vedo” allatvedoktol vedenek meg bennunket?


  4. Lilahangya, ld. korábbi kommentem.


  5. engem nem is annyira a húst, vagy saláta fejet gijotinnal, mint inkább a hatalmas mennyiségű bárány hús ijesztett meg. meg tudtátok mindet enni nagyobb adag csömör nélkül?
    én ugyan húsevő vagyok, de a báránynak az illata mindig elbizonytalanított.


  6. Rizibizi – nagyrészt lefagyasztottam, ami, mint tudjuk, nem tesz jót a hús pránájának, de az ember néha hajlandó kompromisszumokra.



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: