Mi történt velünk?

Konyhai csendélet épülő házzal

Az egyik sorozat (amiket én persze nem nézek, dehogy) kezdődik mindig így, aztán elmondják, mi történt velük. És mi történik a Tintalevesen blogolás helyett?
Elsősorban gyereknevelés, a szeptemberi óvoda- és iskolakezdés okozta gyermeki és szülői traumák kezelése. Meglepetés, hogy az iskolával van gyerekrészről kevesebb baj, az óvodában azonban csak “a kaja jó, az ovi rossz”. Szóval ezen még dolgoznom kell. (Az ovin és a kaján is.) Továbbá vágok és vágok és vágok, már a 24. oldalon tartok, sajnos 95 oldal van. Már nem panaszkodom emiatt sehol, úgy tűnik, rajtam kívül mindenki normálisnak tartja pihent magyar anyáknak azt a feladatot adni, hogy 95 oldalt vágjon egyenként átlagosan 35 apró fecnire, majd helyezze azt 95 darab borítékba, majd azokra írja rá gyermeke nevét, osztályát és a vonatkozó oldalszámot. Pontosabban utóbbi feladatra kérjen meg egy önként jelentkező családtagot, mert neki addigra már ínhüvelygyulladása van és egyébként is hisztériás rohamot kapott. A feladatot nehezíti az az óriási felelősség, hogy ezen nem kevés időt igénybe vevő tevékenység közben egyetlen apró fecni sem veszhet el, nem viheti el kutya-macska-kanári (mondjuk ilyen nálunk nincs is, nálunk gyerekek vannak), sem pedig kistestvér, nem csúszhat be észrevétlenül terítő, újság és a többi 94 lap romjai közé. Vagyis levonhatjuk a következtetést, hogy az iskola nemcsak a gyereket neveli, hanem a szülőt is fejleszti, mégpedig sokoldalúan.
Eközben persze dübörög az élet minden egyéb vonatkozásban, csak megírni nincs időm, mert még nyári elmaradásaim is vannak (svéd élmények), hogy megint voltunk gasztroebédelni, aztán borvacsorázni, borkóstolni levendulazselével és a hétvégi terv Hegyalja. Ennek kapcsán nagy virtuális kirándulást tettem borpincét keresendő azon a környéken. A boros világ mindig is rendkívül misztikusnak és bonyolultnak, egyúttal nagyon vonzónak tűnt számomra. Mármint érteni valamennyire hozzá, nemcsak meginni, ami azért eddig is kiválóan ment. Az értésről minden bizonnyal végérvényesen lekéstem, csak kissé szélesebb rálátást szeretnék elérni pl. az új, a nagy nevek és sztárok utáni nemzedék boraira. Ezen (is) dolgozom. Blogolás helyett.
Főzés is történik, csak éppen idáig nem jut el a híre. Egyrészt időhiány miatt, másrészt azért, mert pl. mit írjak arról a paradicsomos chiliszószról, amit sikerült olyan pokolira készíteni, hogy lesz ugyan télre náthaűző gyógyszerünk, de élelmiszernek nem tudom elsütni.
A VKF-fel is bajok vannak és nem elsősorban időkezelési, hanem személyiségi jellegűek. Igazán próbálkoztam, gondolkoztam, igyekeztem erőt venni magamon, mert ugye egy tudatos lény képes ilyesmire, de a romantika annyira nem megy, hogy azt a kevés bennem megbúvót lehetetlennek bizonyult előbányászni. Azért a véletlen hatalma nagy, mert éppen ma került a kezembe egy finn női lap, amiben romantikus menüt ajánlanak: pancettába bújtatott fésűkagyló, bárányborda kecskesajtszósszal és szív alakúra vágott sült édesburgonyával, majd írkávé-fagylalt. Végül is nem rossz ez a romantikázás, ha ebben a menüben nyilvánul meg, persze a szív alakú köretet kihagynám. Doctor Pepper, ne haragudj, megígérem, hogy az ironikus fordulón duplán indulok.
Ha lesz időm, mert a fentieken túl óriási szakirodalomfelhalmozás is történt, rengeteget fogok olvasni is, ugyanis Zsuzsával és Zsófival nemcsak ettünk, hanem könyvcserét is végeztünk. Igazi kincsekhez jutottam újfent, így nagy a valószínűsége annak, hogy a közeljövőben több olvasás lesz, mint írás.Ez a bejegyzés azonban elmaradásaim leltára is (a túrós tartozásaimat sem felejtettem el, Ízbolygó!), számonkérés csak módjával!