h1

Dél-kínai barangolások III.

2008/11/30
A tea jele. Mindenhol látni, mindenhol inni.... A fű, az ember és a fa jeleinek kombinációja. Kiejtése cha (csá), a szó orosz és arab megfelelője innen származik.

A tea jele. Mindenhol látni, mindenhol inni.... A fű, az ember és a fa jeleinek kombinációja. Kiejtése cha (csá), a szó orosz és arab megfelelője innen származik.

Útibeszámolónk utolsó részében a tea nyomába eredünk. Célunk, hogy a nagyvárosi teapiacokból kitörve a hegyekben nézzünk körül. Barátom az Arany Hold Teaháznak szerezte be az éves árut, honlapjukon minden megtudható a teáról.
A tea (Camelia sinensis) leginkább a borhoz hasonlít; kifinomult, időálló portéka. Felfedezése, elkészítése és alkalmazása nem emberi mű, ilyenekre “rájönni” nem lehet. Mint minden ősi nép, a kínaiak is tudják ezt, és a tea első alkalmazását egy kultúrhéroszhoz, Shen Nong-hoz (Isteni Földműves) kötik. Teát mindig és mindenhol isznak. A borhoz hasonló (fehér, rosé, vörös) fajtái vannak, melyek a pörkölés (fermentálás) és érés erősségétől függenek (zöld, wulong, vörös). Minden táj csak a maga teáját termeli, más fajta helyben nincs. Csak kereskedőnek van többfajta teája. A tea gyógynövény: fiatalít, szépít, frissít és távol tartja a betegséget. Bár a teaszertartást a kínaiak találták ki, kötetlen és laza formában is iható a nedű. A kínaiak macskaszerű pragmatizmusa nem tűri a merev korlátokat: “A kínai teaszertartásban a tea íze a lényeg, a koreaiban már a tálalás is számít, a japánban pedig kizárólag a rítusnak van jelentősége”.

A tea Dél-Kína növénye, a nagy shenzheni és guangzhou-i (kantoni) teapiacok óriási választékkal és nagyon jó árakkal működnek.Kíváncsiak voltunk, mit kínál nekünk Guangdong és Fujian tartomány határvonalának hegyvidéke. A négyórás buszút többsávos autópályán haladt, balra cukorsüvegszerű hegyek, jobbra pedig a dél-kínai tenger. A buja kertekben vízibivalyok, szalmakalapos parasztok és integető gyerekek. A busz légkondicionált, wc-s, a képernyőkön Jet Li egyik gongfu filmje ment. Az útmenti pihenőhelyen friss gyümölcs, pálcikára tűzött falatkák, forró gőzgombóc (sós és édes töltelékkel) és persze tea. Nekem a pálcikára húzott, erjesztett és chilis tofu-darabok ízlettek a legjobban. A helyieknek meg mi tetszettünk, többségük most látott életében először fehér embert. Különösen az orrunk és a lábunk aratott tetszést, amit a laowai (külföldi), mao (szőr) és houzi (majom) szavak áhítatos suttogásával fejeztek ki egymásnak.

Hamarosan feltűnt a magaslati falu, de a teateraszokra még kismotoros parasztok vittek fel minket fejenként 900 HUF-ért. Hátizsákkal, félig a levegőben ülve, hátul kapaszkodva érdekes kanyaroknak néztünk elébe. A háromnegyed órás út szakadékok mentén, hajtűkanyarokon át vezetett, csak az elöl ülő kínai paraszt rendíthetetlen barna arca jelentett reményt. Aztán már fenn is voltunk a felhők világában, régi kínai festmények elevenedtek fel, egy más világba léptünk be.

 

A képen jól láthatóak a szerpentinek. A motorra ülés előtt lelkem – némi ironikus rezignációval – Allahnak ajánlottam. Ezt hallva kínai útitársnőnk komoly arccal jegyezte meg: “Guanyin erősebb”. (Guanyin a kínaiak egyik kedvelt védőszentje). Guanyin-nek is ajánlottam. Bejött.

A hegytetőn elképesztően egyszerű fogadóban várt ránk egy teáskert gazdája. Rólunk már tudott, mert térerő 1500 méteren is van. Puritán hegyi ebéddel kezdtünk, ott, ahol még a madár sem jár: hirtelen sütött csontos csirke, youcai (pak choi), üvegtészta zöldséggel, zöldséges húsleves és főtt rizs volt az asztalon. A hegyi csirke húsa meglepően ruganyos, izmos volt. Négyünkért 3600 HUF-nyi pénzt fizettünk a gazda rendkívüli megelégedésére.

Ezt követően teáskerteket néztünk, Ke gazda családja 600 éve műveli az ültetvényeket. A felmenők sírkövei a teraszokba beépítve tekinthetők meg.

 Hatszáz éves teafa. Friss hajtást már nem ad, Ke gazda szerint tiszteletből művelik.

Buja teacserjék, hegyek, völgy és folyó. A napfény, a föld, a kristálytiszta levegő és a pára határozza meg a tea minőségét.

Ke gazda a séta után bemutatót tartott, enyhén füstös ízű wulong teája valóban csúcsminőséget képviselt. Ke gazda fia Guangzhou-ban (Kanton) teakereskedő, így az öreg teljesen naprakész volt a piaci árak ügyében. 13 ezer HUF/kilós ajánlatára csak udvariasan hümmögtünk. Ő nem engedett, hiszen ezen az áron el tudja adni teáját – így maradt a barátság. Ke gazda ezt is jól csinálta, a barátság megpecsételését marmonkannányi rizspálinkával végeztük el.

Teavirág a déli napsütésben. Ritka jelenség.

Ínyenceknek: a vízesések melletti vad cserjék adják a legzamatosabb hajtásokat. Ez már luxuskategória. A nehezen hozzáférhető szakadékok esetében majmokat képeznek ki, hogy a hátukra szerelt puttonyba szedjék a friss hajtásokat. Gyümölcsöt és főtt rizst kapnak érte.

Teaszárító. Ke gazda teafeldolgozója szürke betonházacska. A berendezést hangulatos motorkerékpár egészítette ki, a kínaiakra jellemző elképesztő gondatlanság jegyében. Valahogy mégis minden összejön nekik.

Pálinkagőzben látogattuk meg a hegy csúcsán fekvő vulkanikus tavat, majd egy félreeső lejtő meleg szikláin aludtuk ki a gőzt órákon át. Mivel a völgyben lévő kisváros lakályosabbnak látszott a hegyi szállásnál, késő délután gyalog indultunk vissza. Közben szép lassan ránk esteledett:

 

Alkonyat a hegyekben. A teliholdnál jobb GPS nincs.

A világ Kínában, a vad fujiani hegyekben is egyszerű: kanyarog az út, telihold világít és hűvös szél ösztökél, de négy óra alatt lent lehet lenni a legvadabb sötétben is. Igaz, első éjjeli programunk nem a szálláskeresés, hanem a lábmasszázs volt. A főút melletti masszázshelyen, ami – amint később kiderült – elsősorban teherautósofőrökre szakosodott bordélyházként működött,  – némi undorral – minket is elláttak. Kínában a prostitúció mindenhol jelen lévő, elfogadott üzem, de diszkrét módon szépségszalonokba és vendégfogadókba összpontosul. A szőrös lábak megdolgozása a lányoktól láthatóan önuralmat és kitartást követelt. A behatóbb masszázs elutasítására idegesek lettek, így gyorsan tovább lendültünk. Éjfélre már egy kifőzde-utcában ültünk, fűszeres főtt osztrigát hörpölve (darabja 30 HUF) és teát kortyolgatva. Én hat kagyló kiürítése után álltam le, és a szálláskereséskor rámtörő szomjúságot az utcán frissen hántol cukornád rágásával csillapítottam. Addigra már az állandó cukornád rágástól fehérek és bivalyerősek voltak a fogaim.

Már csak a visszaút volt hátra. Kínából el lehet jönni, de Kínát elhagyni alig. Azért Európa sem rossz. Ahogy – kínaiul nem tudó – ezermester barátom sóhajtott fel az amszterdami Schipholon: “Kicsi, sötét, elmaradott és depressziós, de legalább értem, amit bemondanak……..”

A háromrészes beszámoló után a szó ismét a Tintaleves gazdáját illeti majd.

6 hozzászólás

  1. Üdvözlöm a szerzőt, nagyon élveztem az írásait.


  2. Mindhárom nagyon érdekes volt, köszönöm.


  3. Kedves Eszter! Remélem még sok hasonló utazásban lesz részed! (No és persze nekünk sok hasonló beszámolóban… legalább! :) )


  4. Mit mondjak, lenyűgöz az információ mennyisége és kiváló minősége… Köszönet jár érte a szerzőnek.


  5. Köszönöm, átadom szép szavaitokat a szerzőnek!


  6. mindhárom beszámolót élveztem, köszönet érte.



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: