Archive for 2009. január

h1

“Főzd néhány órát”

2009/01/26

Sophia Loren Eat with Me című szakácskönyvéről már korábban áradoztam, most jött el Zsuzsa VKF-kiírása jóvoltából az idő a korábbi posztban emlegetett genovai hústekercs receptjének közlésére.
A könyvről később Mamma azt írta, hogy gasztroirodalmi ritkaságnak számít, amit az is alátámaszt, hogy egyetlen képet sem találtam róla az interneten, egyéb említést sem nagyon, pedig igazán élménydús könyvecske.
Ami a pályaművet illeti: egytálétel ez, de nem olyan öntsünk-bele-mindent-amit-találunk-két-perc-alatt-és-tálaljuk-fel-szerda-este-családnak fajta, hanem kissé emelkedettebb, főleg az elkészítés bedobálásnál valamivel több odafigyelést igénylő módja miatt. Miközben a műfaj vitathatatlan érdeme, hogy gyorsan és egyszerűen készül, ilyen egytálétel is kell, mert vasárnapi ebédre vagy vendégvárásra is szükség van időnként olyan receptre, ami a közepesnél kevesebb, de a minimálisnál több munkát igényel, az eredménye viszont látványos.

Genovai hústekercs
4 személyre

személyenként 1, azaz 4 szelet marhahús (comb, hátszín vagy amiből szép, vékony, tekercselhető szeleteket lehet vágni, de nem a legdrágább részek, a legjobb a hentest rávenni a szeletelésre)
kb. 5 dkg reszelt parmezán (ez vizuálisan nagyjából eltűnik belőle, az íze azonban marad)
személyenként 1, azaz 4 db keskeny sárgarépa
kevés petrezselyem
só, bors
1 kg vöröshagyma, szeletelve

A hússzeleteket kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk és elhelyezzük rajta a tekercsbe kerülő holmikat: parmezán, egy szál sárgarépa, kevés petrezselyem. Feltekerjük őket és hústűvel vagy fogvájóval megtűzzük.
Széles és alacsony lábosban 4-5 ek. olajat hevítünk és rádobjuk a hagymaszeleteket. Amikor a hagyma kezd üvegesedni, rárakosgatjuk a hústekercseket, lefedjük és (most jön a kedvenc részem!) néhány óráig főzzük. Ezalatt a hús jól megpuhul, a hagyma pedig sűrű szósszá fő.
Sophia még hozzáfűzi, hogy ebben az ételben bizony nincs sem bor, sem paradicsom, ám ha nápolyiak vagyunk, akkor bizony teszünk bele egy kis paradicsompürét. Én még egy kis balzsamecetet öntöttem a hagymára, mint se nem genovai, se nem nápolyi háziasszony.

Köszönet Zsuzsának a VKF huszonkettedik fordulójának megrendezéséért, a kitűnő témáért és a címkefelhőm új címkéjéért (egytálétel).

Ajánlom még egytálételként ezt a vadragút, egyúttal döbbenten veszem észre, hogy ez a műfaj nem nagyon képviselteti magát a Tintalevesen. Így még nagyobb érdeklődéssel várom a többiek receptjeit!

h1

A hihetetlen kenyér

2009/01/19

Nemrégiben fedeztem fel Limara blogját és az ő gyönyörűséges kenyereit, azonnal el is határoztam, hogy a könnyebb út helyett dagasztani fogok és sorban megsütöm az összes nála szereplő csodát, elvégre olyan egyszerűek a leírások. Aztán, ahogy az lenni szokott, következik az okoskodás és, mint tudjuk, az a tett halála. A dagasztáshoz dagasztani kéne. De az olyan fárasztó. A robotgépem éppen pusztulásnak adta a fejét, igaz, benne is van a korban, ráadásul szülőhazája megszűnése miatt lehetetlen javítani. De ha még valamely csoda folytán lenne a napnak olyan szaka, amelyben erőt érzek magamban a dagasztáshoz, hol is csinálnám én azt? A két zsebkendőnyi konyhám felét ki kéne pakolni, ha hajtogatni is szeretnék vagy kiflit formázni. Tudom, tudom, ha valaki nagyon akar valamit, akkor azt eléri, úgyhogy én akkor most nagyon szeretnék egy nagyobb konyhát és majd abban állandóan dagasztani fogok…
Addig is megmentett a Good Food februári számában a szó szerint megbúvó kenyérrecept, ami a legvalószínűtlenebb leírás, amit életemben láttam. És működik! Variálható, fagyasztható (a kenyér, nem a recept!), egyszerű. A nagy konyháig tehát ez lesz nálunk a kenyér.

A hihetetlen kenyér

2 ek. olaj + a formák kikenéséhez
700 g teljes kiőrlésű liszt
200 g finomra őrölt zabpehely (vagy finomliszt, tönkölyliszt vagy polenta)
1,5 tk. só
1 zacskó (7 g) szárított élesztő
850 ml meleg víz

Kikenünk 2 db hasáb alakú kenyérformát olajjal. Összekeverjük a lisztet, zabpelyhet, sót és élesztőt egy nagy tálban, mélyedést csinálunk a keverékben és beleöntjük a kézmeleg vizet és 2 ek. olajat. Alaposan összekeverjük a tésztát, ami nagyon laza lesz, olyasmi állagot kell kapni, mint egy sűrű kásáé. A tésztát kettéosztjuk a két formába, nedves konyharuhával vagy folpackkal letakarjuk és meleg helyen állni hagyjuk 30 percig. Hamar megkel, vigyázat!
Közben 200 fokra melegítjük a sütőt, amelyben kb. 40 percig sütjük a kenyereket. Ha ropogós héjat szeretnénk, plusz öt percet a formából kivéve is süthetjük a kenyereket. Az egyiket (vagy akár a másikat) lefagyaszthatjuk.

Saját tippek:
– A fenti mennyiségeket felezve egy kenyeret is süthetünk.
– A 200 g-os tételnek zabkorpát használtam és nagyon jól működött.
– Első alkalommal nem átallott megemelkedni és ráadásul nem egyenletesen, ezért később bevágtam a tetejét, ami segített is a problémán.
– Melegen nehezen vágható, frissen inkább kisebb formában lenne jó sütni, pl. felfújtasban, ezt még ki kell próbálnom. Reggelire előző este kell kisütni.

 

h1

Blogújév

2009/01/17

Kicsit későn kezdődik, de belátható, hogy ki kellett pihenni az ünnepeket. És azt a rengeteg sütést-főzést, vendégeket, rokonokat, barátokat, a velük elfogyasztott ételeket és italokat, a karácsonyfát, családot, az óévet és az újat, és magunkat és legfőképpen a felelőtlen és elbizakodott módon saját örömünkre töltött perceket. Enyhítő körülményként szeretném megemlíteni, hogy ezeket a perceket (amelyek oly számosak voltak, hogy órákká terebélyesedtek) is gasztronómiai vonatkozású tevékenységgel töltöttem, nevezetesen az alanti ezer darabos kirakóssal.

 Említettem már, hogy ez (is) kedvenc időtöltéseim egyike, csak sajnálatos módon korántsem annyira család-, gyerek- és gasztroblogbarát passzió, mint a főzés. Az a legkisebb gond vele, hogy pár hétig a nappali semmilyen más célra nem használható, mivel az asztalon apró puzzledarabok hevernek, mozdulni sem lehet, porszívózni pedig egyenesen tilos. A nagyobbik gond az idő. Egy ilyen jószág kirakása eltart egy darabig és addig bizony leáll az élet. Talán kevesen tudják, hogy nemcsak a különböző élvezeti cikkek és a blogolás válhat függőséggé, hanem a kirakás is. A megszállott kirakó addig van megszállva, míg a kirakó ezredik darabja a helyére nem kerül. “Most van öt percem, kirakom a kakukkfüvet” felkiáltással ültem le, hogy két órával később a függőségben szenvedőkre jellemző szégyenérzettel forduljak reményt vesztett családom felé és érdeklődjek hogylétük iránt.
Némileg javít a helyzeten, ha az ember a gyerekeivel is megszeretteti saját hobbijait, ám amíg a háromévesem simán végigfőzi velem a háromfogásos ebédet, nem annyira motiválja, hogy háromszáz azonosnak tűnő darabkát rakosgasson, az viszont annál inkább érdekelné, hogy lehet lesodorni, elveszejteni, a már kirakottakat és szétválogatottakat összekeverni. De a lényeg, hogy az ecetben eltett zöldség-tematikájú puzzle összes darabja a helyére került, vége a bloghibernációnak! Egészen addig, míg valahogy elő nem kerül a karácsonyra kapott paprikákban tobzódó ezerdarabos…