h1

A vegafasírt

2009/05/26

Gondolom, mást is szórakoztat a családja ízlésbeli különbségekkel, amelyekből kifolyólag öt embernek négyfélét kell főzni. És csak azért nem ötfélét, mert aki mindezt megfőzi, az rendkívül kompromisszumkész. Ez nem személyes tapasztalat, mert nálunk aztán nincs válogatás, mindenki azt eszi, amit elé teszek, ahogy ezt már korábban megírtam.
Amikor viszont értékalapú, mondhatni ideologikus szempontok merülnek fel, akkor nem lehet diktatórikus eszközökkel élve vagy a sanyarú anyai sors iránti empátiára alapozva bármit (bármit, csak egyvalami legyen) megetetni. És most ez a helyzet állt elő. Mert aki nem akar húst enni, annak nehéz elrendelni a húsevést, különösen, ha alapvetően megértem én őket (mert ketten vannak a besték), csak követni nem vagyok képes. Másfelől vannak olyan családtagok is, akik kifejezetten húst ennének hússal, ráadásul nem is a legolcsóbb fajtából. Szóval nem könnyű a helyzetem, amiben minden szalmaszálra és kinyújtott kézre szükségem van. Ilyet nyújtott Johanna, a szenvedélyes szakács ezzel a vöröslencséből készült köftével (mennyivel jobban hangzik, mint a vegafasírt), aki egészen máshogy csinálta meg harisszája is van, úgyhogy a receptje még csak nem is kiindulópont, csak ötletadás, amiért így is nagyon hálás vagyok.

Vöröslencseköfte

40 g vaj
4 szál újhagyma, apróra vágva
1 ek. paradicsompüré (passatát használtam)
1/2 tk. római kömény (por)
100 g vöröslencse
100 g kuszkusz
2 tojás
só, bors

Lábosban megolvasztottam a vajat, rádobtam az újhagymát, üvegesre pirítottam. Hozzáadtam a római köményport, a megmosott vöröslencsét, a paradicsompürét és 350 ml vizet. Lefedve 10 percet  alacsony lángon főztem. Ekkor hozzáadtam a kuszkuszt, pár perc után elzártam a gázt  és lefedve állni hagytam az egészet kb. fél óra hosszat. Ennyi idő alatt a kuszkusz is megpuhul és magába szívja a folyadékot.
A vöröslencsés keverékhez két felvert tojást keverek, sózom, borsozom és nedves kézzel lapos fasírtokat, azaz köftéket formázok. Forró serpenyőben kevés serpenyőben aranybarnára sütöm. Sóskaspenót főzelékkel tálalom.

12 hozzászólás

  1. Bár én is szívesen eszem a húst hússal(ráadásul nem is a legolcsóbb fajtából), de ez a köfte nagyon kedvemre való lenne! Vöröslencse rulez!:-)))


  2. :)))))))
    Ezt én is becsillagoztam Johannánál, jó, hogy eszembe juttattad.


  3. nálunk is ez a helyzet, mint nálatok, csak nem öt, hanem 4 fővel
    viszont bonyolítja a viszonyokat az a húsevő, aki ugyan megenné a lencsét is, csak nem bírja a kínai és indiai fűszerezést,ezért pl. római kömény szóba sem jöhet nála :)
    de azért megcsinálom ezt a köftét, már a neve is nagyon tetszik és tényleg finom lehet


  4. Úgy látom, a napokban meg fog nőni a magyarországi vöröslencsefogyasztás!


  5. Nem lehetetlen, hogy a vegákat nem a megfelelő hússal próbálod kínálni. Adva van egy hétéves, születésétől fogva hardcore vegetáriánus, megrögzött köretevő, fujjogó, résen lévő, kipiszkáló. Egy hónappal ezelőttig. Akkor sütött anyósom beafsteaket. A három centi vastag véres húscafatot bezzeg bepofázta. Repetát is kért. Nekem még nem sikerült feldolgozni a történteket.


  6. Igen, ez teljesen egybevág a gyerekek “minél drágább, annál jobban megeszem” alapelvével.


  7. Ami még ebben a kategóriában isteni:

    http://www.fuszereslelek.hu/2008/05/vilagkozepen-jartam-vegat-ettem.html

    A recept maga a kommentek között keresendő. A mai ebédem pont ez volt+tökfőzelék.


  8. Ezt is kipróbálom!


  9. Nekem is tetszik a köfte, sőt nálunk 3 ember is van a 4-ből, aki megenné. De én vagyok közülük az az egy, aki azt a főzeléket már nem kérné hozzá…

    Más: kérlek nézz be hozzám, van a számodra valami nálam:)


  10. Szia! Más téma: nézz be hozzám majd;)
    http://gumimacik.blogspot.com/2009/05/szuper-chef-lennek-avagy-jo-velem.html
    Vica


  11. Marcsi, Vica! Drágák vagytok, köszönöm, hogy gondoltatok rám! Igyekszem a közeljövőben bekapcsolódni.


  12. Együttérzek. Nehéz mindenkinek a kedvére tenni.
    Az a jó, mikor van húsevő, lakto-ovo vegetáriánus, ovo vegetáriánus és vegán a családban, aki olyan őrült, aki cukrot sem fogyaszt. :)

    A recept viszont jó.



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: