h1

Húsz év után

2009/07/11

Húsz éve jártam Bécsben utoljára és most is csak azért mentünk oda, mert közel van. És egyáltalán nem töltött el örömmel az, hogy igazam lett: nem mi kerültünk a fejlett Nyugat (oh so nineties!) szintjére, hiszen az lehetetlen is lenne, hanem ők slamposodnak elfelé. Aminek természetesen számosabb és mélyebb okai vannak, mintsem én azt most ki tudnám vagy akarnám fejteni.
A globalizáció és a tömegtársadalom a gasztronómiára gyakorolt és nálunk nem érzékelhető kedvező hatása egy szerencsésebb történelmi fejlődésű országban (értsd: ahonnan az ötvenes években eltávoztak és nem bevonultak a szovjet csapatok) lehetővé teszi a számunkra ismert gyorséttermi láncoknál magasabb színvonalú, de még mindig nem exkluzív vendéglátást. Kilenc étterme van az Akakiko ázsiai láncnak, húsz a herkentyűs Nordseenak és jó pár a Starbucksnak, amelynek árait elnézve már nem értetlenkedem azon, miért is nem rohannak a budapesti nyitással. A nálunk is ismert rongybazárokkal szegélyezett Mariahilferstrassén igazi olasz (naná) kávéfagyiban részesülhettem, a híres Meinl am Graben viszont a beszerzési listámon szereplő öt fűszer közül csak egyet tudott felmutatni. Mindezzel teljességgel ellentmondóan rengeteg konyhafelszerelési bolt mindenfelé, egy utcában konkrétan minden harmadik üzlet. A választék pazar, az árak szintén. Bánom, hogy otthagytam azt a bizonyos márkájú reszelőt, nem hagytam viszont ott a befőzéshez nélkülözhetetlen széles szájú tölcsért, ráadásul az angol nevét is megtanulták a boltban.
Az angol nyelvtudás nem tűnt központi jelentőségűnek, ami rendben is van, minthogy török, arab, orosz és magyar szót többet hallani még a németnél is. Az viszont nagyon nincs rendben, hogy elmaradott kk-európai fővárosunkkal ellentétben Bécs belvárosában nem volt általam feltalálható nemzetközi sajtót tartó üzlet, persze különös tekintettel a gasztrosajtóra, bár a végén már egy nyomorult divatlapnak is örültem volna olyan nyelven, amit a hazaúton el tudtam volna olvasni.
A Naschmarkton tett reggeli séta némileg megingatta a Nyugat hanyatlásáról alkotott elméletemet. A derék balkáni és ázsiai kereskedők által nyújtott választék eléggé rendben volt, ahogy az elköltött reggeli is. Hamar kiszámoltam, miért nincs nálunk ilyen filet mignon- és báránybordaválaszték és vélhetően nem is lesz egyhamar.
Végezetül egy találós kérdés: az engem és az összes edényboltot türelmesen elviselő tizenéves idegeit a Meinl mellett mezei élelmiszerboltokban is próbára tettem. A képen látható tárgyak teljes mértékben tanácstalanná tettek. Mert ha azok, amire gondolok, megérett a világ a hanyatlásra. Ha nem, akkor mik ezek????

9 hozzászólás

  1. Egy széles szájú tölcsérre már én is nagyon régen fenem a fogam! :)


  2. Arra gondolsz, hogy ez olyan speciális ostya lenne? Rákerestem az interneten, az oblaten szót használják mindenféle ostyára. Ha jól láttam, ez egy alap, amire mindenfélét tesznek, hogy süti legyen belőle :)
    A szélesszájú tölcsér nekem is mindig eszembe jut, amikor a lekvárt ügyeskedem be a szűk szájú üvegeimbe :)


  3. Sütőostya a neve, Eszter erre gondoltál? Habcsókok stb alá szokott kerülni a német süikben.


  4. Ó, pedig a bizonyos márkájú reszelő legalább olyan elengedhetetlen alapkellék, mint a Maldon só. :)


  5. Palócprovence – A mammut1 alagsorában lévő konyhafelszerelésboltban láttam olaszt 1100-ért, de az piros volt és műanyag.

    Lúdanyó, Lilahangya – És akkor meg lehet enni a sütivel együtt? Mert akkor rendben van, folyhat tovább a világ fejlődése, de ha méretre vágott sütőpapír, akkor az ökokardomba dőlök.

    Zsófi – Hát ez bizony így van és most már bánom, hogy egy reggeli árát nem adtam ki érte. Na majd legközelebb… Húsz év múlva…


  6. Megoldás:
    ostyalapok. Sütik alá. Ehető ofkósz. Több méretben is kapható.
    Többek között az Elisen Lebkuchen alá is ilyen kerül. Itthon még sehol sem láttam. Én a Merkurban szoktam hozzájutni:-)


  7. Én 2001-ben voltam Bécsben először. Teljesen a hatása alá kerültem, úgy éreztem, olvasom a várost, mint egy könyvet, hogy jobban megtalálom a kulturális gyökereimet, mint Budapesten. Mentem is, ahogy tudtam, bevásárlóbusszal egy napra (ne tudd meg…), hosszú hétvégékre kirándulójeggyel. Minden nagy kiállítást láttam olyan négy éven keresztül. Azóta mondjuk évente egyszer megyek, de minden alkalommal leharcoltabb, piszkosabb, több a koldus, és sajnos ebben mi is benne vagyunk. Szomorú. De ennél sokkal nagyobb sokk volt, mikor tavaly Helsinkiben láttam egy cigányt hegedülni a belvárosban. Az már tényleg a vég volt. Nem vagyunk méltók a megváltásra, sajnos.


  8. Az tényleg sütőostya, alighanem egy helyen vesszük Ízbolygóval.

    És kapsz egy környezetbarát, nempapíralapú lelógó vándordíjat:
    http://eteto.freeblog.hu/archives/2009/07/15/Vandordijak_lemaradasok/


  9. Na akkor megnyugodtam, méretre vágott sütőpapírra gyanakodtam és az a vég kezdete lett volna. Még jó hogy megvettem, több ilyen receptem is van. Mindenkinek köszönöm a megfejtéseket!
    Cserke – Köszönöm, megnézem nálad, mit kaptam, ha ezt a technika lehetövé teszi a Tiszántúlon is.



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: