Nyári napló XI.

Hol kezdjem az elmúlt napok történetét, hogy tapintani lehessen azt a feszültséget, amely a befőzési szezon augusztusi szakaszát kíséri?
Miután feltérképeztem Magyarország összes öblösüveggyárát és nagykereskedőjét, először arra kellett rájönnöm, hogy mi, szorgalmas háziasszonyok nem képezünk számukra számottevő keresletet. Lassú felfogásomra jellemző, hogy erre a harmadik udvarias email után jöttem rá, mindegyikben ugyanis azt közölték, hogy kamionos tétellel szívesen és bármikor rendelkezésemre állnak.
A vonatkozó piaci szegmens másik végén állnak kiskereskedőként az iparcikk-, háztartási és cipőboltok, amelyek gyakorlatilag hiánygazdálkodást folytatnak a befőttesüvegek terén: kis választékban drágán tartanak rendkívül kevés árut.
Kelet-Magyarországon ráadásul az a piacszűkítő körülmény is járul mindehhez, hogy nem gyártanak/ismernek/vesznek kis űrtartalmú üveget. A legkisebb méret 3,7 dl-es, ami a mi öttagú, férfi többségű családunkban sem mindig garantálja a lekvár időbeni elfogyasztását. És ezt a legkisebb méretet sem mindig kapni, el kell tetetni, telefonálgatni, várakozni. A fákon meg roskadozik a szilva, a ringló.
A másik dráma a paradicsompasszírozás. A hályogkovács módjára kitalált, teljesen saját kútfőből származó módszeremet tökéletesíteni akarván paradicsompasszírozót vettem. Biztos rendkívül alkalmas kütyü ez annak, aki egész nyáron két kiló paradicsomot dolgoz fel, viszont díjbirkozással keresi kenyerét, de mivel én egyik sem, a passzírgép a kukában landolt, hogy modoros legyek. Vissza a régi, jól bevált, mégha enyhén macerás módszerhez!