Posts Tagged ‘könyv’

h1

Nyári napló XIII.

2009/08/21

A tegnap ígért vicces rész Rick Stein könyvéből. Hogy más se ússza meg félmillió alatt a konyhafelszerelés cseréjét. Mivel ebben a részben nincsenek halak és hasonló nehézségek, ezt le bírom fordítani.

“…Elképesztő, hogy milyen konyhai felszerelést képesek az emberek használni. Általában úgy tervezték ezeket az eszközöket, hogy megnehezítsék a főzést. Papírvékony serpenyők, aprócska gázrózsák, munkafelület semmi, mindent odaégető lábosok, a grillsütő fogója lejár, a késeket meg úgy tervezték, hogy minket vágjanak meg. Mindez azonban arra emlékeztet, hányan és hányan képesek mégis elfogadható ételeket előállítani a mi felszerelésünknél lényegesen kevésbé kidolgozott eszközökkel.
Ez azon is elgondolkodtat, hogy a jó főzés (good cooking) inkább a jó eszközöktől függ-e vagy a tudástól. Talán érdekes lenne próbára tenni egy jó szakácsot azzal, hogy elvesszük az összes eszközét és olyan konyhát bocsátunk a rendelkezésére, amelybe a sarki boltból szereztük be a nyersanyagokat és a helyi edényboltból az eszközöket. Ez nagyobb kihívást jelentene számára, mint Az Év Konyhafőnöke verseny.”

Reklámok
h1

Nyári napló XII.

2009/08/19

Az eufemisztikusan befőzésnek nevezett ámokfutásom taglalása helyett elmesélem, mit olvasok.
M és D jóvoltából jutottam hozzá Rick Stein English Seafood Cookery című kötetéhez, amely újfent alátámasztja régi elméletemet arról, hogy a jó szakácskönyvnek nem elsődleges ismérve a színes, szélesvásznú kiállítás és a funkcionális analfabétizmust a konyhába is eljuttató ételfotódömping. Ez szerény, papírkötéses könyv, ceruzarajzos illusztrációkkal, a szövege azonban lebilincselő, izgalmas, magával ragadó. Alcíme lehetne: Minden, amit a halakról tudni lehet egy halvendéglős szemszögéből. Először fajtánként ismerteti a halak jellemzőit, bevallva, ha a dél-angliai partoknál nem fogható halakról kevesebbet tud. Méretek, optimális felhasználási módszerek, és persze nemcsak halak, hanem mindenféle herkentyűk is szerepelnek. Majd következik a feldolgozásuk aprólékos leírása: tisztítás (mondanom sem kell, ez máshogy történik lapos hal és hengeres hal esetében), filézés, homárgyilkolás, osztriganyitás. A folyamatokhoz szükséges eszközök pontos ismertetését sem spórolta el a szerző. (Erről még egy nagyon vicces részt be fogok másolni a napokban.) A receptek nem ömlesztve, hanem üdvözlőfalattól a köretig osztályozva sorakoznak, kitérve arra, hogy termesztik a halakhoz való fűszernövényeket. A főételeknél felsorolja, mit lehet egy hallal elkövetni: baking, braising, boiling, shallow frying, deep frying, stir frying, cooking under a grill, cooking on a grill, poaching, shallow poaching, roasting, steaming. Olvasni rendkívül élvezetes volt Rick Stein könyvét, de fordítási megbízást nem szívesen fogadnék el.

h1

Olvasónapló

2008/10/19

A múltkori ebédünk célja kettős volt: annak a bizonyos étteremnek a kipróbálása mellett szakácskönyvcsere zajlott, előre egyeztetett listák alapján, tudományos alapossággal. Egy pillanatra láttam magunkat a külső szemlélő szemével: három nő élénk fecserészés közepette színes könyveket és újságokat csereberél, ideteszik, odateszik, alkudoznak, melyik kihez kerüljön, röpködnek a szerzők és címek, majd kialakulnak a személyre szabott könyvkupacok. Fantasztikus könyveket kölcsönöztem Zsuzsától és Zsófitól, az egyetlen gondom az átfutási idő rövidsége. Egy hónap nemhogy a kiválogatott, számomra tetszetős receptek megfőzésére, de a vastagabb opuszok elolvasására sem elég. Arra azonban mindenképp, hogy beszámoljak, mit olvastam/olvasok (és mennyivel lettem okosabb).
Nigel Slaterért mindenki odavan és joggal: receptjei első ránézésre olyan semmi különösek, mégis az ételszeretet és alaposság árad mindegyikből és ettől a helyére kerül az egyszerűség, akarom mondani letisztultság. Zsuzsától most a Real Fast Puddings című papírkötésűt kaptam meg, amely receptileg és útmutatásban csak igen kezdő konyhatündéreknek mond újat, olvasmányként azonban nagyon élvezetes. Azok a bizonyos Nigel-mondatok csak úgy röpködnek ebben is.
p. 9. “Ne beszélj már hülyeségeket.” Arra reagál így, ha valaki azt állítja, nincs ideje desszertet készíteni, majd bebizonyítja, hogy arra elég öt perc.
p. 12. “A mesterséges édesítők meglehetősen gusztustalanok.”
p. 12. “Nem vagyok hajlandó margarint tartani itthon.”
p. 13. “Kerüljük az UHT tejszínt. …. A macskának sem adnám.”
És így tovább és tovább.

Tessa Kiros Falling Cloudberries című könyvéről sokat hallottam és nagyon vártam a személyes találkozást. Ezzel meglehetősen elkéstem, mintegy három évet, ami alatt Tessa varázsa jócskán megfakult. (Ahogy a szemem világa is, akkor még bizonyára nem zavart volna a fehér papíron elegánsan mutató, de szinte olvashatatlan szürke betű.) Így vesztik el a szakácskönyvek (is) a dicsőségüket. És időszerűségüket. Gyönyörűek a képek és kellemesek a leírások, de a receptek más helyeken logikusabb elrendezésben elérhetőek és ahogy romantikus alkat nem vagyok, nem vagyok különösebben híve a mágikus realizmus szakácskönyvekre való alkalmazásának sem. Várja az ember, várja, hogy a világ minden részéről összegereblyézett receptek valamely magasabb erő által rendszerbe állnak, de nincs más rendszer, mint a szerző élete és személyisége, ami számomra nem tűnt annyira átütő hatásúnak, hogy összetartaná a széttartó anyagot. Maga a műfaj sokak álma, amit a szerzőnek sikerült megvalósítani: kötetbe rendezni a gyerekkori ízeket, belefoglalni a nagymama megsárgult fotóját saját kedvére és az utódok okulására. Számomra mégis magánügy maradt mindez, pedig igazán igyekeztem lelkesedni. A receptek mindazonáltal nagyon jók, használhatóak, ha valaki egy kötetben szeretné tudni görög és finn ételleírásait.

Gordon Ramsayhoz meglehetősen ellentmondásos viszony fűzött. (Ettől azonban mindketten kiválóan tudunk aludni.) Kezdetben nem volt különösebben szimpatikus, bár elismertem szakmai érdemeit. Az angliai étteremátalakító sorozata (az amerikaihoz nem volt szerencsém) azonban meghozta az áttörést számomra. Nyilván egy ilyen műsort vágnak, szerkesztenek, előkészítenek, fésülnek és retusálnak, mégis nagyon sok jött át abból, hogy viszonyul a kemény munkához és a konstruktív hozzáálláshoz. Ahol ilyet tapasztalt, rendkívül megértő és türelmes volt, a mosdatlan kifejezések és durva megnyilvánulások csak ott kerültek elő, ahol nem talált együttműködő partnerre. Ez a kis könyve tovább mélyítette elismerésemet iránta. Soha életemben nem éreztem késztetést levelestészta készítésére, de aki képes annak műveleteit 22 rövid sorban leírni, az előtt fejem meghajtom, sőt, talán még el is készítem a receptet. Tőle származik az az odavetett mondat is, amiről már írtam és amire időről-időre visszagondolok, mint a konyhai tapasztalatok bátor kikristályosítására. Ez a minikönyv egyébként szerény alkalmi kiadványnak tűnik, téli ételeket sorakoztat fel, talán ebből lett a későbbi négyévszakos szakácskönyv. Szeretem az ilyen jelentéktelennek tűnő kiadványokat, sokszor rejtenek kincseket, mint Sophie Grigsoné: pl. ilyet és ilyet. A szerző nagyobb szabású könyveinek friss magyar kiadásairól itt.

Sokat hallottam Claudia Rodenről is és ő nem okozott csalódást. Elsőre a zsidó konyhával foglalkozó könyvével ismerkedem és nagyon várom a többit, mert lenyűgöző alapossággal készült, miközben rendkívül olvasmányos. A leíró részek történészi vértezettséggel, de szépírói vénával, valamint a személyes emlékek erejével íródtak. A recepteket, amelyekből rengeteg van, a szerző láthatóan egyenként tesztelte, sőt, korszerűsítette, ami önmagában esztendőnyi munkának tűnik. Nincsenek stylingolt képek, csak átgondolt tartalom. Egy másik könyve Zsuzsánál van, úgy tűnik, az is hasonlóan kedvező befogadásra talált.