Posts Tagged ‘napló’

h1

Két nő, sok recept

2009/10/07

Amikor évekkel ezelőtt rákattantam a gasztroblogokra, megtaláltam Julie Powell blogját is, de hamar felhagytam az olvasásával. Sokkal inkább énblognak tűnt, mint gasztroblognak, nem közölt recepteket, fényképeket sem és a könyv, amelynek segítségével a szerző identitását és önbizalmát kereste, egyáltalán nem volt ismert vagy elérhető számomra.
Néhány év, sok tapasztalat és olvasás után több vonal is találkozott az életemben: a blog alapján könyv készült, a könyvből hollywoodi sztárokkal tűzdelt film, hozzám pedig elkerült Julia Child könyve.

Miután ezt a könyvet hónapok óta forgatom, tegnap este alkalmam volt megtekinteni a Julie/Julia – Két nő, egy recept című filmet. És nagyon jól szórakoztam. Nemcsak azért, mert a receptek immár nekem is személyes élménnyé váltak, hanem azért is, mert ki nem szeret két órán keresztül szépen fényképezett kockákon rengeteg vajjal sült csirkéket, vörösborban párolódó marhahúsokat és érzékien leomló csokoládékrémeket nézegetni? (Aki meg nem szeret, az valószínűleg e sorokat sem olvassa…)
És a film mindezt rendkívül élvezetesen tálalja, kiváló alakításokkal, korfestő hangulattal. A film nem művészi mondanivalójával tűnik ki, hatása mégis konstruktív: megtekintése után blogolni kezd az ember vagy azonnal a konyha felé veszi az irányt. Én is fogom magam és megyek kacsát csontozni….

Köszönet az Intercomnak a meghívásért.

h1

Nyári napló XVI.

2009/08/26

Hogyan készül a durván csípős paradicsomos chiliszósz?
Csakis akkor készülhet, amikor az ember már nem mérlegelhet, vége a nyárnak, fel kell használni az idős néniktől vett összes méregerős paprikát, ki kell porszívózni a kocsit, nem maradt elég kisméretű befőttesüveg, csak délben bírunk odaérni a piacra, viszont ott sikerül megvenni két kiló nyolcvan deka lucullus paradicsomot, visszajött a hőség, amiben kifejezetten jólesik az utolsó befőzés, már a tanszerbeszerzésen jár a fejünk és mindeközben a gyerekek nem hajlandóak tudomásul venni a nyár végét és az ezzel járó rendtartási kötelezettséget. Viszont lesz néhány nagy üveg bivalyerős chiliszószunk a hosszú téli estékre…

h1

Nyári napló XV.

2009/08/24

Panaszkodtam a paradicsompasszírozó miatt? Macerás a paradicsomhámozás? De legalább van látszatja. A polcon glédában áll a paradicsomszósz, ketchup, chiliszósz. De a savanyúság! Az egy tragédia. A család két napja gyöngyhagymát és fokhagymát pucol (az egri piacon árulta egy makói ember), én az egész napomat a konyhában töltöttem és mi az eredmény??? Négy üveg padlizsán-paprika-gyöngyhagyma, két üveg csillagtök-fokhagyma és két üveg gyöngyhagyma. Lesújtóan szaporátlan.

h1

Nyári napló XIV.

2009/08/23

Paradicsombefőzéskor mindig felmerül a kérdés: miből készülhet a bolti ketchup, paradicsomszósz és -püré. Mert otthoni körülmények között egyértelműen kiderül, hogy a lucullus paradicsom nyers állapotában mért súlyából pontosan a felét veszti el a tisztítás és besűrítés után. (Egyszerűen kinyomom a világos levét pucolás közben, az elfőzés ekkora mennyiségben nem lenne környezet- és gázszámlabarát megoldás.) Létezik, hogy az élelmiszeripar is hajlandó elveszíteni a nyersanyag súlyának felét?

h1

Nyári napló XIII.

2009/08/21

A tegnap ígért vicces rész Rick Stein könyvéből. Hogy más se ússza meg félmillió alatt a konyhafelszerelés cseréjét. Mivel ebben a részben nincsenek halak és hasonló nehézségek, ezt le bírom fordítani.

“…Elképesztő, hogy milyen konyhai felszerelést képesek az emberek használni. Általában úgy tervezték ezeket az eszközöket, hogy megnehezítsék a főzést. Papírvékony serpenyők, aprócska gázrózsák, munkafelület semmi, mindent odaégető lábosok, a grillsütő fogója lejár, a késeket meg úgy tervezték, hogy minket vágjanak meg. Mindez azonban arra emlékeztet, hányan és hányan képesek mégis elfogadható ételeket előállítani a mi felszerelésünknél lényegesen kevésbé kidolgozott eszközökkel.
Ez azon is elgondolkodtat, hogy a jó főzés (good cooking) inkább a jó eszközöktől függ-e vagy a tudástól. Talán érdekes lenne próbára tenni egy jó szakácsot azzal, hogy elvesszük az összes eszközét és olyan konyhát bocsátunk a rendelkezésére, amelybe a sarki boltból szereztük be a nyersanyagokat és a helyi edényboltból az eszközöket. Ez nagyobb kihívást jelentene számára, mint Az Év Konyhafőnöke verseny.”

h1

Nyári napló XII.

2009/08/19

Az eufemisztikusan befőzésnek nevezett ámokfutásom taglalása helyett elmesélem, mit olvasok.
M és D jóvoltából jutottam hozzá Rick Stein English Seafood Cookery című kötetéhez, amely újfent alátámasztja régi elméletemet arról, hogy a jó szakácskönyvnek nem elsődleges ismérve a színes, szélesvásznú kiállítás és a funkcionális analfabétizmust a konyhába is eljuttató ételfotódömping. Ez szerény, papírkötéses könyv, ceruzarajzos illusztrációkkal, a szövege azonban lebilincselő, izgalmas, magával ragadó. Alcíme lehetne: Minden, amit a halakról tudni lehet egy halvendéglős szemszögéből. Először fajtánként ismerteti a halak jellemzőit, bevallva, ha a dél-angliai partoknál nem fogható halakról kevesebbet tud. Méretek, optimális felhasználási módszerek, és persze nemcsak halak, hanem mindenféle herkentyűk is szerepelnek. Majd következik a feldolgozásuk aprólékos leírása: tisztítás (mondanom sem kell, ez máshogy történik lapos hal és hengeres hal esetében), filézés, homárgyilkolás, osztriganyitás. A folyamatokhoz szükséges eszközök pontos ismertetését sem spórolta el a szerző. (Erről még egy nagyon vicces részt be fogok másolni a napokban.) A receptek nem ömlesztve, hanem üdvözlőfalattól a köretig osztályozva sorakoznak, kitérve arra, hogy termesztik a halakhoz való fűszernövényeket. A főételeknél felsorolja, mit lehet egy hallal elkövetni: baking, braising, boiling, shallow frying, deep frying, stir frying, cooking under a grill, cooking on a grill, poaching, shallow poaching, roasting, steaming. Olvasni rendkívül élvezetes volt Rick Stein könyvét, de fordítási megbízást nem szívesen fogadnék el.

h1

Nyári napló XI.

2009/08/16

Hol kezdjem az elmúlt napok történetét, hogy tapintani lehessen azt a feszültséget, amely a befőzési szezon augusztusi szakaszát kíséri?
Miután feltérképeztem Magyarország összes öblösüveggyárát és nagykereskedőjét, először arra kellett rájönnöm, hogy mi, szorgalmas háziasszonyok nem képezünk számukra számottevő keresletet. Lassú felfogásomra jellemző, hogy erre a harmadik udvarias email után jöttem rá, mindegyikben ugyanis azt közölték, hogy kamionos tétellel szívesen és bármikor rendelkezésemre állnak.
A vonatkozó piaci szegmens másik végén állnak kiskereskedőként az iparcikk-, háztartási és cipőboltok, amelyek gyakorlatilag hiánygazdálkodást folytatnak a befőttesüvegek terén: kis választékban drágán tartanak rendkívül kevés árut.
Kelet-Magyarországon ráadásul az a piacszűkítő körülmény is járul mindehhez, hogy nem gyártanak/ismernek/vesznek kis űrtartalmú üveget. A legkisebb méret 3,7 dl-es, ami a mi öttagú, férfi többségű családunkban sem mindig garantálja a lekvár időbeni elfogyasztását. És ezt a legkisebb méretet sem mindig kapni, el kell tetetni, telefonálgatni, várakozni. A fákon meg roskadozik a szilva, a ringló.
A másik dráma a paradicsompasszírozás. A hályogkovács módjára kitalált, teljesen saját kútfőből származó módszeremet tökéletesíteni akarván paradicsompasszírozót vettem. Biztos rendkívül alkalmas kütyü ez annak, aki egész nyáron két kiló paradicsomot dolgoz fel, viszont díjbirkozással keresi kenyerét, de mivel én egyik sem, a passzírgép a kukában landolt, hogy modoros legyek. Vissza a régi, jól bevált, mégha enyhén macerás módszerhez!