h1

Ősz Hegyalján

2008/09/30

Már az autópályán látszott, hogy ez a nap nem olyan, mint a többi. Egyforma buszok robogtak Tokaj felé a mi kis családegyesítési célú különítményünkkel együtt. Hamar kikövetkeztettem, hogy csakis a hétvégi rendezvényre tarthat a buszozó közönség, mert ezúttal (magamhoz képest) rendkívüli alapossággal felkészültem a tokaji kirándulásra. Így kész útitervvel érkeztem Sárospatakra, ahol a családfőre való várakozás közben bevettük a kívülről gyönyörű állapotban fenntartott és belülről nagyon jó kiállítást felmutató várat. Nagyjából ez volt az utolsó program aznap, amit a gyerekek élveztek, ettől kezdve a szülők élték ki önző vágyaikat borpincékben és éttermekben. Az is csak harmincon felülieket bír lelkesíteni, ha egy táj szép, a gyerekek erre csak utálkozva legyintenek, tizenkét év felett hermetikusan zenegépre csatlakoztatják magukat, csak ne kelljen az öreges ömlengést hallgatni az őszi természet színeiről, a dombokon sorakozó szőlősorokról és arról a szép magányos fáról az út mellett.
Sárospatakról, pontosabban sehonnan nem lehet hanyatt-homlok távozni. A napi program vonalába sehogyan sem illő, a vár mellett található teázóban adtuk meg a módját az indulásnak, amit azért nem bántunk meg, mert igazán jól vezetett és kellemes hely sok-sok finom teával és gyerekek iránti türelemmel. Itt kaptunk először forró fehércsokit, ami a hideg fehércsokival ellentétben nagyon finom. Különösen akkor, ha sokkal zordabb az időjárás, mint amilyet a hétvégére nekünk, kirándulóknak ígértek.

Realisztikus terveimben két pince meglátogatása szerepelt, amelyek felkészülésem (értsd: internetes szörfölés) során érdekesnek és újnak hatottak, majd kiderült, hogy ezek személyileg is összefonódnak, az egyik főborásza a másikban egy harmadik borászat vezetőjeként dolgozó feleségével együtt családi pincészetet tart fenn. Az érdekesség és az újdonság mellett az útbaesés is komoly szempont, amikor több kiskorúval utazik az ember. A Patrícius pedig igazán útba esik: a főútról már messzire látszik boltíves oszlopsora. Itt és aztán minden állomásunknál a borturisták buszaival, majd magukkal a kollégákkal találkoztunk. Ők pontos program szerint érkeztek és mentek tovább, míg mi bejelentetlenül beestünk csupán abban bízva, hogy a nyitott pince valóban nyitva lesz. Annak ellenére, hogy nem vártak minket és nagyjából púpnak a hátukra érkeztünk, egy kedves fiatal hölgy a legnagyobb szívélyességgel kalauzolt bennünket körbe a vadonatújnak ható pincészetben. Megmutatta, hol dolgozzák fel a hatvan hektáros birtokon termő szőlőt, beszélt a fajtákról, az épületről, levitt az újonnan vájt pincébe, mutatott gönci és szerednyei hordót, meg számítógéppel vezérelt óriási acéltartályokat. Rengeteget tudott a borról és Tokajról, de legfőképpen lelkesedése és elkötelezettsége volt magával ragadó, valamint mesterkéletlen kedvessége, ami reményt ad arra, hogy az a bizonyos magyar vendégszeretet mégis létezik. Andrea, mert ez a kedves ifjú hölgy neve, a borkészítés titkai után a borkóstolásra tért át. Három tételt mutatott, mindhárom magával ragadó volt. Olyannyira, hogy magunkkal is ragadtuk mindhármat, legyen mit kortyolni a hosszú téli estéken (és ajándékozni karácsonyra). Felsorolásszerűen a borok: Tokaji Furmint 2007, Katinka 2005 késői szüretelés, Tokaji Aszú 5 puttonyos. Írni nem tudok és nem is nagyon merek róluk többet, mint hogy nagyon finomak, elegánsak és könnyedek voltak. A késői szüretelésű bor utat nyit az aszú felé azok számára, akik édessége miatt idegenkednek tőle. A kellemes ízhatás után az árak nem bizonyultak megfizethetetlennek, a jövőben is visszatérünk ezekhez a borokhoz budapesti kereskedőjükön keresztül. Ekkor ismét összetalálkoztunk a borkóstoló csoporttal, akiknek a birtok főborásza tartott ismertetőt, aki nem sejthette, hogy a következő úticélunk a családi borászata lesz Bodrogkeresztúron.
Ide már olyan későn érkeztünk, hogy csak kívülről sikerült megtekinteni az épületet, ami a honlapjuk alapján már önmagában élményt ígért. A faluban éppen szüreti felvonulásra gyülekeztek, teljes volt az őszi hangulat.
Azt írja Alkonyi László a tokaj-hegyaljai vendéglőkről, hogy háromba érdemes elmenni: Sárospatakon a Vár vendéglőbe, Tolcsván az Ős Kajánba és Tállyán az Oroszlánosba. Az Ős Kajánban néhány éve már ebédeltünk, Sárospatakon pedig a konferenciaturizmus keretében ott tartózkodó férjem előző este szerzett nagyon jó tapasztalatokat. Erre a napra maradt a tállyai étterem, amelyet előzetesen felkerestem emailben és érdeklődtem az asztalfoglalási helyzet iránt. Megnyugtattak, délutánra nem szükséges, csak ha az esti ünnepi vacsorán szeretnénk részt venni. Azon semmiképpen nem szeretnénk részt venni egy hét- és egy hároméves gyermekkel 150 km-re a megvetett ágyunktól, így ide is csak beestünk délután négy óra magasságában. Mondanom sem kell: az étterem előtt a már ismert buszok egyike, benne a kollégák. Mi viszont majdnem nem jutottunk be, késő lett már és a nagy esti mulatságra készül a konyha. De nem kell hivatkoznom az emailes kapcsolatomra, a pincér saját hatáskörben megszavazza a bizalmat és az (est)ebédünket. A kiszolgálás a továbbiakban is kifogástalan: szeme sem rebben senkinek, amikor rendelést módosítunk a borjúbríz kései felfedezése okán. És hozzá is jutunk életünk első ilyetén csemegéjéhez zsemlegombóccal, vadasmártásban. Hibátlan, csakúgy, mint a zempléni (azaz gombás) szarvaspörkölt sztrapacskával. Itt senki nem kicsinylené az adagokat, a desszert is háromszemélyes lenne egy hasonló szintű budapesti étteremben és arra sem lenne egyetlen zokszavam. Ez a desszert pedig máktorta meggylekvárral és vaníliafagylalttal. Minden saját készítés: a meggyen ízlik, a vaníliafagylalton még látszik is. A máktorta radikális: egyes helyeken kábítószerként kezelnék. Alapos vegyi elemzésem szerint sok mákon, kevés cukron és tojáson kívül nem nagyon tartalmaz más alapanyagot. Aki a mákot szereti, szeretni fogja az Oroszlános máktortáját. És aki a stílusos berendezést, a korhűen helyreállított környezetet és az átgondolt konyhát szereti, szeretni fogja az Oroszlánost. Amikor megkérdezik, időn és konyhán túl, hogy hosszan vagy röviden kérem a macchiatót, teljesen le vagyok véve lábamról.
Hegyalja ezzel a képpel búcsúzik: az Oroszlánossal szembeni pince cégérét csodálatosan dús szőlőfürtökkel díszítik, itt is szüreti mulatságra készülnek, mint a környéken ezekben a napokban mindenütt.
Üdítő nap volt: mindenütt kedvesen fogadtak, mosolyogtak és a kedvünkben igyekeztek járni. És amivel ezt tették: kifogástalan borok és ételek. Előállításukhoz sokak komoly szellemi erőfeszítésére, anyagi befektetésére és kétkezi munkájára van szükség. És minderre egyszerre, egy helyen. A Hegyalján ez ma sikerült. Mégis van remény….?

Lorien az Oroszlánosról
A Művelt Alkoholista Tokajról többek között itt és amúgy is érdemes volt átolvasnom a vonatkozó bejegyzéseiket. A sok lecsengés és savasság először ijesztő, de már kezd összeállni a kép.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: