Vendégmunka

Sosem hagynék vendéget mosogatni, teríteni, egyáltalán hasznos konyhai ügyletekben nekem segíteni, ám nagyon szeretem azt, ha az étellel dolgozniuk kell. Hogy miért van ez így, azon a VKF Kicsi Vú által moderált 3. fordulójára készített pályaművem kapcsán gondolkoztam el.

Nem azért, mert az közel hozza egymáshoz a társaság tagjait, mert az már rég rossz, ha ilyesmivel kell közel hozni. Nem is azért, hogy magamnak bizonyos műveletek elvégzését megtakarítsam, elvégre szeretek főzni, a vendégek meg túlnyomórészt nem és különben is ld. az első bekezdést. Hanem inkább azért (és most több napi intenzív köldöknézés eredményét osztom meg), mert ezzel az ételkészítés folyamatának, az alapanyagok kezelésének és az ebből adódó fokozottabb tapasztalás élményét tudjuk megosztani egymással, már ha olyan vendégeket hívtunk, akikkel érdemes bármilyen élményt megosztani.

Hívjunk tehát ilyen vendégeket, tegyük mindezt húsvétkor és tegyük eléjük ezt a három tányért:

 

Mindjárt meg is lehet beszélni, mi mindent látunk magunk előtt és hogyan fogjunk hozzá mindez eltüntetéséhez. A kis sütik sós minimuffinoknak adják ki magukat, pedig teljesen simán tepsibe öntve is lehet őket sütni, akkor négyzetesre vágva sokoldalú uzsonna-/piknikételt kapunk. (Akkor azonban mire használnám a régóta áhított, nemrég beszerzett és egyetlen konyhából sem nélkülözhető minimuffinsütőt?) A sárgát kell rákenni a sütikre, a lilát meg fakultatív módon az egészre ráhelyezni. A húsvéti vendégség időpontjától függően. A húsvét különösen alkalmas villásreggeli rendezésére (miért is? ezt nem tudnám alaposabban indokolni, de reggel üdék vagyunk, mármint én nem, de sokan mások igen és húsvétkor tavasz van, na, inkább nem folytatom ezt a szálat), ez esetben nem javallt a lilahagyma túlzott alkalmazása, bár ez sem olyan szabály, amelyet nem szegne meg a világ népességének kétharmada.

Sajtos minimuffinok tojásos vajjal és lilahagymával

Minimuffinok
4 tojás
1,5 dl olivaolaj
1,5 dl fehérbor (szimpatikus recept, nem?)
25 dkg liszt
2 tk. sütőpor
10 dkg valamiféle sajt, szabadon választott fajta, én márványt használtam
egy csokor petrezselyem, apróra vágva

A tojásokat könnyedén felverem, hozzájuk adom az olajat, bort és a sütőporral elkevert lisztet. A sajtot (fajtaspecifikusan reszelve, darálva vagy morzsolva) szintén a tésztához adom, csakúgy, mint a petrezselymet. A folyós jellegű tésztát olajozott és lisztezett formában sütöm meg. Sütő kb. 200 fokos legyen, minimuffin formák esetében 15 perc kell kb., lepényként 30-40 perc vagy amíg jól meg nem sül.

Tojásos vaj
4 keménytojást kockára vágunk (annyit elárulok, hogy háromszor kell elfordítani a keménytojást a tojásszeletelőben, de azt nem merem leírni, hogy mi körül, mert hátha a tojásnak olyanja nincs) és elkeverünk 10 dkg nagyon-nagyon puha vajjal.

A lilahagyma kockára vágva szerepel.

A minimuffin receptje régi keletű gyűjtésemből származik a pre-blog, sőt pre-internet korból, ezért nem tudom pontos forrását feltüntetni. A tojásos vaj hagyományos finn kence, amelyet egy karéliai pirognak nevezett, rettentő bonyolultan elkészíthető dologra tesznek.

Cheesy mini muffins with egg butter and red onion

My entry to the 3rd round of the Hungarian gastroblog event is an example of how I put my guests to work. Before you begin to feel sorry for those who I invite for brunch, I hastily add that I wouldn’t let anyone do the dishes, lay the table or do anything that is remotely useful or involves entering the kitchen. What my guests are exposed to is food labour at the table. I like food that can be assembled or, for that matter, dissembled at the table. For this one, you first need to dissemble the minimuffin into two, then spread it with the egg butter and sprinkle red onion dices on top. Delicious finger food for an Eastern brunch.

4 eggs
150 ml olive oil
150 ml white wine
250 g flour
2 tsp. baking powder
100 g blue cheese (or any cheese)

What you basically do is you mix everything together and pour the batter in greased and floured mini muffin cases or one baking dish and bake it is until nicely browned.

Egg butter
Mix 4 diced hard-boiled eggs with 100 g very soft butter.

Finally dice one red onion and you have all the ingredients to put your guests to work.

Az első jó paradicsomlevesem

Hogy egyre szebb számú látogatóim  az előző bejegyzés után felettem érzett sajnálkozásuk miatt esetlegesen megromlott álmát visszaállítsam, leszögezem, hogy több a konyhai sikerélményem, mint a rossz. Ehhez kell persze a pozitív szemléletre egészségmegőrzési és kiegyensúlyozottsági célból való kifejezett és tudatos törekvés, de mégis. Elismerem, hogy időnként ételeim elfogyasztásához kivételes széleslátókörűségre van szükség, de én is igyekszem fejlődni, nevelődni, belátni és megfelelni az engem körülvevő kultúrkör igényeinek. Hiszen az előrejelezhető több kiló alapanyag és mérhetetlen energiamennyiség elfogyasztása nélkül is, hogy némely angolszász eredetű sütemény nemcsak osztatlan, de semmilyen sikert nem fog aratni, hogy a  birkareneszánsz meghirdetéséről a Fény utcai henteseket nem értesítették és ha annyi cayenne borsot pakolok az ételbe, mint azt a némely adults-only recept előírja, kizárom az étel élvezetéből a család nyolcvan százalékát.

Tapasztalatom szerint a sikerhez vezető biztos utat csokoládé szegélyezi. Egyik legnagyobb gasztrosikeremet egyszerű kakaós sütivel arattam. Barátnőm nagyfia csak ennyit dörmögött, miután felfalta a fél tálcát: “Hol lehet még ilyet szerezni?” Ugyanezen barátnőm sms-ének betűhű idézésétől csakis óriási szerénységem tart vissza, legyen annyi elég, hogy előfordulnak benne a “bülbül szavú rózsák” és a “tündöklő dicsőség” szókapcsolatok.

A legfrissebb nem csoki-viszonylatban begyűjtött szívmelengető dicséret fiamtól származik (a nagyobbiktól, a kisebbik még kevésbé strukturáltan fogalmazza meg anyjáról és annak főztjéről alkotott véleményét). Sokéves, rajtam kívül álló okokból (iskolai menza) beszerzett paradicsomleves-utálat után ez hangzott el: “Ez az első jó paradicsomlevesed.” Kétes dicsőség, mégis nagyon örültem.

 Paradicsomleves túrógaluskával

Hangsúly a túrógaluskán, a leves szinte bármilyen típusú paradicsomleves lehet. A gyerek sem a paradicsomlevest nem szerette, hanem a menzát. Én egyszerű passatából és tejszínből nyertem. A levest.

 25 dkg túró
1 tojás
2 ek. liszt
3 ek. parmezán

A hozzávalókat összekeverjük és reménykedünk benne, hogy összeáll a dolog. Ennek érdekében kicsit állni hagyjuk. A gyöngyöző forrásra beállított levesbe kézzel vagy kanállal formázott galuskákat eregetünk és főzzük, amíg a leves tetejére emelkedik és még kicsit azután is.
Túrógaluska forrása: anyatárs játszótéren, név és cím a szerkesztőségben.

After the previous post you might get the impression that I don’t have enough positive feedback. Oh, I do, it’s just a question of interpretation. And of course I also need to make progress and grow to be able to anticipate chrystal clear failures. My effort to promote scones was doomed from the beginning. It is just not the idea we have of sweet things here. Mutton renaissance could very well have been declared in the UK but they forgot to inform Hungarian butchers of this significant fact. And I could go on and on to cite meals which are just not worth contemplating. A certain rule, however, is: if you want to see smiles and empty plates, use chocolate. But as you can’t feed your family with chocolate all the time and you also believe in the progress of mankind, you venture to conquer hopeless heights. And this time I succeeded with this tomato soup which is nothing special really, the quenelles make it a bit more outstanding. And that I reaped “This is your first good tomato soup” from my son. After years and years of school-food based prejudice, I call it a breakthrough.

Tomato soup with curd cheese quenelles
The soup itself is a simple passata made milder with single cream. For the quenelles you need:
250 g curd cheese (common in Hungary, I’m not sure about availability elsewhere)
1 egg
2 tbsp. flour
3 tbsp. parmeggiano

Mix all the ingredients, let rest, form quenelles with two spoons (or hands) and cook in the soup when it is barely boiling. Cook until the quenelles emerge on the surface plus a few minutes. Can be served with any vegetable soup.

Eszi, nem eszi

Arról ír Ecet és olaj, hogyan felelhetünk meg családtagjaink szerteágazó ízlésének. Hát rólam aztán példát vehet a világ, a phzs által leírt gondok messziről elkerülnek. Nevelés kérdése az egész. Nálunk mindenki megeszi azt, amit elé teszek. Miért is ne enné? Minden finom, friss, változatos, tápláló. Az én konyhámban még senki nem kapott olyasmit, amit ne lehetett volna jóízűen megenni. Néhány összcsaládi ősellenséget (mazsola), valamint saját különbejáratú mumust (ánizs, kömény) amúgy sem alkalmazok, egyébiránt egy nagy boldog mindenevő család vagyunk. Ezen túlmenően minden csak kényeskedés és affektálás…

Már fiatalkoromban elhatároztam, hogy nem fogok a barátnőimnél elborzadva tapasztalt hibába esni és négytagú családnak ötféle reggelit felszolgálni. Ezért a legutóbbi hétvégén csupán háromfélét készítettem és az ebédnél egészen másfél percig bírtam hallgatni kislányom szirénázását az elviselhetetlen, ócska minőségű napszárította paradicsommal beígért spagetti fölött, mielőtt csakis neki külön nekiálltam volna a citromos öntet összeállításának. Mondom, elvszerűen és következetesen nevelünk gyereket és felnőttet, nem adjuk be derekunkat minden szíre-szóra. Reggelire például kizárólag abban az esetben készül többféle, ha együtt a család. Azaz minden hétvégén. Nem vészes. Még jó, hogy szeretek főzni…

Meg az is jó még, hogy a gyerekek rengeteg mindent szeretnek. Amely rengeteg minden közül kimagaslanak, nyilván mert a szintén szeretett citromos spagetti mellett feltűnően virítanak, a drága alapanyagok. Valamely, számomra teljességgel titokzatos oknál fogva a gyerekek a pénz értékével kapcsolatos mindenféle fogalomalkotás hiányában is csalhatatlanul esznek másfél évesen kiskanállal parmezán sajtot, szeretnének agyba-főbe szusit rendelni, de még inkább futószalagról lekapkodni és mutatnak rá a négy éve érlelt ír sajtra mintegy félórás lelki masszázs után, amely arról szólt, hogy ne a legdrágább sajtot válasszuk ki. Nem okoz gondot olasz halvendéglőben sült vegyes tengeri herkentyűk kikérése, majd egyszemélyes bekebelezése, míg a szürke magyar hétköznapokban az előbb említett jelenséggel teljességgel koherens és így logikusan időnként felbukkanó “nem szeretem a brokkolit” típusú próbálkozás, amelyre pszichológusok szerint nyilván szükség van az anyával szembeni pozícióharcban. Lehet, hogy egy főzési megszállott gyermekeinek kamaszkori lázadása a kulinária területén fog megnyilvánulni? Akkor ideje összeszedni magam életem első paprikás krumplijához.

 A családi tűzhely

Kids (and adults) are picky. Everyone knows that. But that is not a reason for giving in to everyone’s capricious food wishes. Even before I had a  family I had decided not to prepare four different breakfast dishes for each member of the family, a phenomenon I was horrified to witness in some families. No way I’m going to be a cooking slave to hysterical kids, I swore and I can now, many years afterwards, declare to be completely successful in this field. There is no need to give in when healthy, nutritious and flavoursome food is presented every day and at every meal. It is all a question of attitude and determination, isn’t it?

Well, last weekend I prepared only three different breakfast dishes and we are five in the family. That’s not much, right? I’m supposed to like to cook after all. And I endured the shrieking noises of my daughter at lunch for a whole one and a half minutes before I set out to prepare a different pasta sauce for her. Refusing that disgusting sundried tomato sauce is quite understandable, right?

Not wanting to be generation-obsessed, I must state that it is not only children who challenge my determination of having my own and justified way in streamlining the family menu. Chicken breast is too dry and so are cookies and we spend too much on food. Why isn’t there pecorino at home, honey?

There is one walk of culinary life when I don’t have to fear any refusal. When it comes to expensive food, anything goes. Sushi and four-year old Irish ewe’s cheese could very well be part of our daily diet. Getting used to peculiar tastes just came off too well, I noticed, when a rebellion was about to break out at the lack of parmeggiano to go with spaghetti. It is something I still need to understand as the value of money is yet quite an unknown concept for my kids. But the food you can buy with it is certainly not.

Hétvége = főzés II.

 A tópart márciusban

Négy nap alatt kétszer annyit lehet főzni, mint két nap alatt. Ezért is jó a négynapos ünnep. Többek között. Mégsem fog itt állni nagyszámú étel, mivel saját sokévi átlagomnál is többet (kettőt) hibáztam és ezúttal nem vagyok töredelmes hangulatban. Azon mindenesetre érdemes elgondolkoznom, mennyiben reális kitűzni tavaszi nagytakarítást, vendégfogadást, zavartalan pihenést, gyerekekkel tartalmasan eltöltött időt ÉS rengeteg főzést a hétvégi programnak, mégha az négy napból áll is.

Nemcsak mennyiség, hanem minőség tekintetében is elmozdultunk a szélsőségek irányába. A poroszlói élőhal-boltban a szokásos véletlenszerű hozzáféréses módszerrel (az van, amit éppen fogtak) pontyot és ikrát sikerült beszerezni. Múltkor halbelsőség címén másfél kiló, fagyott állapotában városi és nem éppen vízijártas ember (illetve asszony) számára azonosíthatatlan, ám felengedve már egyértelműen halmájnak látszó alapanyaggal lettem gazdagabb, ezért most már rutinosan rákérdeztem a belsőség mibenlétére. Ikra. A háttérben meghúzódó borjú méretű kutya gátolt csak meg az érdeklődésben a halbelsőség részegységeinek rapszódikus elérhetősége felől,  úgy döntöttem, hogy legközelebb kérdezünk, most távozunk. Olyan három kiló áruval.

Az ikra egy részét reggelire készítettem el, kis olajon, lilahagymával, pár csepp balzsamecettel, pirítva. Száraz lett, de határozottan olyan ízű, amilyennek lennie kell. A fennmaradó mennyiségből leves lesz, a kiszáradást garantáltan elkerülendő. Gyerekkoromban halászlébe főzve ettük a halikrát, különösen mi, gyerekek, mert halat nem kaphattunk a szálkák miatt. A poroszlói Fehér Amúr étteremben nagyszerű hideg előételként tálalják a taramasalatára emlékeztető ikrakrémet. Szívesen veszek további ikrás ötleteket, de gyorsan, mert romlékony!

A nagy halat (két és fél kiló) egészben sütöttem meg, miután erre kaptam egyértelmű megrendelést családom azon tagjaitól, akiket a halevés legközelebbről érint. Igaz, én sem ragaszkodtam ahhoz, hogy halat filézzek, paszírozzak vagy posírozzak. Szerencsére sikerült tisztított állatot beszerezni (bár tátogtak ott nem tisztítottak is, de valahogy a konyhameszelést később szeretném végezni), így csak azt kellett kitalálni, milyen ízvilágot teremtsek köré. Rendkívül kreatívan citrom, bors, só, fokhagymás fűszervaj és egy csokor újhagyma volt hívatott a formabontó és halételek esetében újszerű ízek kialakítására, amely feladatot a felsoroltak sikeresen végre is hajtották. A félősek ne nézzék meg az alábbi képet, nem mindenki szereti, ha az étel nézeget.

De harcolhattam én a nagy hallal, készíthettem extrém belsőségreggelit és kitakaríthattam az egész házat, a legnagyobb elismerést most is a dagasztásmentes kenyérrel kaptam. Eddigi sikereimmel beszerzett óriási vérszem birtokában ezúttal járatlan utakra merészkedtem. Az alaprecepttől eltérve friss élesztőt használtam és felerészben tönkölybúzalisztet. Mint a mellékelt ábra mutatja, a recept kiválóan adaptálható. A következő csapásirány az édes kelt tészta lesz. Értesítéssel leszek az eredményről.

Mindeközben alkalmas és megfelelő vendégváró falatka gondolatával kelek és fekszem, eddig a nagy áttörés eljövetele nélkül. Nem lehetne ez a pályamű?

Na jó, csak vicceltem. Bár rusztikus környezetben és stílben előadott étkezés elé kiváló a barnakenyérre kent fokhagymás fűszervaj. Azért ennél szofisztikáltabbat próbálok még kitalálni.

This weekend we had an extra-long four-day holiday in Hungary but even that wasn’t enough for all the chores and not-chores one sets out to do on such occasions. Having in-house visitors, spending quality time with family, doing spring cleaning plus cooking a lot definitely proved to be overburdening nerves and time-tables. Thus the relatively low amount of cooking. (In the Hungarian post above some failed dishes are also mentioned but I really wouldn’t want to dwell on that subject too much…)

Fish was the thing for us this time and fish was carp, a big one cooked whole with spring onions, lemon, pepper, garlic and butter (don’t look at the picture if you don’t like your food to be watching you). Not very original but I wasn’t participating in a chefs’ contest after all and it turned out very tasty and liked even by the younger kids. On a more unusual note, I also prepared a breakfast dish of fish roe. It had the right taste but on the dry side. What other dishes are there for roe apart from taramasalata? We cook it in fish soup in Hungary and that’s about all to it. I still have a lot of it in the fridge.

Unfallible I am certainly not, fortunately there are good old buddies like no-knead bread which doesn’t let me down even if I’m trying to be innovative and change the recipe around. This time I used fresh yeast and spelt flour with glorious results. Next, I’ll try to make it a sweet dough to bake a brioche. And I’ll keep you posted.

Éljen a paszternák!

Nem, ez nem különbség-keresős játék lesz, hanem rehabilitációs. Visszaadjuk a paszternáknak elvesztett becsületét. Ehhez először is tudnunk kéne, hogy milyen ő. És egyáltalán melyik? Az alábbi képeken paszternák és fehérrépa látható egymás mellett. Meg tudjuk őket különböztetni? Alaposan meg kell őket nézni, a gyakorlott szemnek is enyhe kihívás ez, ám vannak egyértelmű ismertetőjelek.

    

A fehérrépával összehasonlítva a paszternák sötétebb árnyalatú, hajlamosabb vastagabbra nőni (ám ez relatív tulajdonság, nem minden esetben ad nekünk biztos kapaszkodót) és főleg a levéltőnél látható a mindent eldöntő különbség: a paszternák beeső, míg a fehérrépa csúcsos módon növeszti a leveleit.

Ezek után már nem okoz fejtörést a megkülönböztetés, ugye? Persze, ő a bal oldali (nem baloldali), a szokásos fehérrépa jobbra foglal helyet. Az ismerkedés után felvetődik a kérdés, hogy ugyan mire használjuk. Hát  minden olyasmire lehet használni, amire a fehérrépát. Hogy ez nem sok felhasználási mód? Valóban nem, ha a hagyományos módszereket tekintjük: húsleves és gulyásleves. Ráadásul elővigyázattal kell kombinálnunk fehérrépával, mert íze teljesebb (magyarul: van íze), viszont édes, így túlzott alkalmazásával a család hétvégi húslevesét hatékonyan tönkretehetjük.

Összehasonlítási alapként a krumplit ajánlom. Minden olyasmire használható, amire a krumpli: krémleves avagy leves, chips, püré, gratin, olajban sütött és vízben főzött módon ehető.

Visszakanyarodva a fehérrépához meg kell jegyezni, hogy bár ő nem szorul rá rehabilitációra, sőt, Magyarországon ritka meleg szeretet veszi körül, felhasználási módozatai meglehetősen szűkösek. A szűk teret a fehérrépa körül kitágítandó és a problematikába jobban belegondolva arra a következtetésre jutunk, hogy az alapban kétfunkciós fehérrépát legalább annyiféle módon dolgozhatjuk fel, mint a paszternákot és egyben a krumplit.

És bizony fel is dolgozzák azok, akik hasonló következtetésekre jutottak. Az egyik Zsófi, aki  egyenesen paszternákimádónak vallja magát. Bízom benne, hogy receptek tucatjaival fog hozzájárulni a paszternák reneszánszához. A másik Zsófi a fehérrépát juttatta mennyei magasságokba több receptjében is, pl. itt és itt, hozzásegítve az általa is hungarikumnak tartott zöldséget az egyhangú életvitelből való kitöréshez. Bátorkodom megjegyezni, hogy e két leves kiválóan elkészíthető paszternákból is. Magam nem találtam olyan pontot, amelyen a fehérrépa-paszternák felcserélhetőségi igazság megbukna, csupán mennyiségi tekintetben (ld. fentebb).

És ha már szédülés környékezi azt, aki idáig eljutott a paszternák-fehérrépa-krumpli körforgásban, tovább csigázom a kedélyeket. Ugyanis a paszternák ígérkezik a közeljövő zellerének. A nemzetközi sajtó rendkívül széles palettáján a Szabad Földtől (feb. 9.) a Good Foodig (2007. márc. részletesen foglalkoznak életmódjával és kedvenc időtöltéseivel. Előbbi sajtóorgánum pasztináknak hívja, utóbbi bemutat egy csúnyaságiverseny-nyertes példányt is.

Mindebből azt az egyértelmű következtetést vonhatjuk le, hogy a paszternák (és nem kevésbé a fehérrépa) nem foglalja el a zöldségek hierarchiájában az érdemei szerint neki járó helyet. Lányok, asszonyok! Változtassunk ezen: süssünk, főzzünk paszternákot!

Parsnip vs. parsley root

This time the content of this post in Hungarian and English is definitely very different. For us Hungarians parsnip is relatively unknown and absolutely underused whereas we have this weird tradition of eating parsley root. You say that parsley root is not edible. Well, if you particularly grow it, it certainly is. And it is indispensable from the traditional meat soup and goulash which is, to be emphasized for the umpteenth time, a soup, a soup, a soup.

Can you tell your parsnip from our parsley root on the pictures above? Parsley root is paler and has a cone-shaped stalk. This makes it the one on the left.

Parsnip and parsley root can be used quite similarly, except for the fact that parsnip has a more distinct, sweet flavour, so it should be added with utmost attention. While we religiously use parsley root in two soups, it doesn’t have a wide array of other recipes to star in, although it could be used just like parsnip or potato, ie. made into crisps, cream soups, mash, roasted or cooked eg. in a curry. So I’m calling out for a parsnip renaissance in Hungary and wish the rest of the world  got to know the merits of our parsley root.

Leves: alma

Megtörténik, de még mennyire megtörténik, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elterveztük. Szépen elterveztük, tudjuk is, hogy kell csinálni, aztán valahogy mégsem az alakul ki, amit oly szépen elképzeltünk. Mert elképzelni azt szépen tudunk. Megtervezni, elgondolni. De ott állni a kész dologgal, az nem olyan, mint amit elterveztünk. Mert annyi minden romolhat el benne.  Vagy ha csak kevés, akkor is éppen úgy elromlik, mintha sok lenne. Akkor is el van az már rontva. Tészta, lekvár, szerda, teavíz.

Vagy almaleves. Első és legendás bébiszitterünk újította meg a műfajt, a sűrítést édesanyám meggyleveséből vettem át. Talán a keveredésért haragszik rám, azért nem hajlandó vonzóbb külsőt magára venni. Sebaj, vállalom kis testi hibájával. Szeretem őt. Csomósan is. Időnként vágyom rá, olyankor elviselem tökéletlenségével, selymességével, fanyarságával.

Almaleves

500 g alma, tisztítva, nyolcadok szeletelve, azaz apróra vágva
1 egész citrom leve
6-8 dkg cukor
1 rúd fahéj
10 szem szegfűszeg (így tudom, mennyit kell majd kiszedni)
30 g vaníliás pudingpor
2 dl tejszín

Az apróra vágott almát meglocsolom a citromlével. Egyrészt, hogy ne barnuljon meg, másrészt és főleg, mert így finomabb. Cukrot rá, fűszereket és közepes méretű fazékban (már eddig is abban volt) főni teszem. Míg az alma al dentére fő, kikeverem (csomómentesre) a tejszín és a pudingport. Amikor az alma kellő állagú és a leves szelíden gyöngyözik, de nem kifejezetten forr (és elérkeztünk a kényes részhez), a levesből néhány merőkanálnyit a habarásba öntök és nagyon reménykedem abban, hogy ér valamit a hőkiegyenlítésnek nevezett hókuszpókusz. Nem szokott sokat érni (ld. fent), ennek ellenére nem lankadok. A felvizezett habarást visszaöntöm a levesbe, rottyantok rajta egyet, megtekintem a szemtelen kis csomókat, majd velük együtt tálalom az almalevest és miközben a szegfűszeget számolgatom, megnyugszom sorsomban.

Apple soup
The whole concept of eating anything sweet for a starter is usually quite alien for most of the people outside Hungary although there are some examples worldwide to support this idiosyncracy. Offering a sweet fruit soup to guests from abroad never failed to surprise and impress them as a great novelty. This one is my favourite, a concoction of my own from the recipes of two great women I am privileged to have cooked together with. But. This soup doesn’t want to give itself away to me totally, there always remains a secret door for the wretched guy to get the small white freckles out however hard I try to avoid them. And believe me, not once have I tried. Perhaps I’m trying too hard….

500 g apples, cut into very small pieces
juice of one lemon
60-80 g sugar, to taste
1 stick cinnamon
10 pieces of clove (you count them so you know how many to take out)
30 g custard powder
200 ml single cream

Put the shredded apple, lemon juice, spices and sugar in a pot and cook until the apple is al dente. Mix custard powder and cream thoroughly (at least you shouldn’t get white freckles) and add to soup when it is simmering mildly. Cook until it has thickened but no freckles are showing. You’re lucky. I never am.

Blogolni érdemes…

…illetve konkrétan kommentelni, hiszen a szellemi előnyök mellett anyagi javakra is szert lehet tenni. Széleskörű, minden szempontra kiterjedő mérleget jövő év elején készülök vonni, hiszen, mint minden blogolvasó tudja, a blogoknak születésnapja van (még a végén ki fog derülni, hogy lelkük is van), bár az már eddig is világossá vált számomra, hogy blogolni érdemes mentálhigiénés, módszertani, rendszerelméleti és közösségformálási szempontból. Minderről bővebben tehát első születésnapunkon. Jelen pillanatban azonban az anyagi javakban mérhető előnyökről van szó. És ez itt nem a reklám helye, hanem a nyereményé! Tegnap hozta a postás a korábban soobroosa kollégával lelevelezett módon a Szindbádék-pólót.

Aki ilyen szépet akar, annak okosakat és szellemeseket (meg főleg sokat) kell kommentelnie február folyamán. Hát igen, február már elmúlt, ezért nyertem én a pólót. Két dolog nyűgözött le, legalábbis ezeket emelném ki: 1. van olyan, hogy Szindbádék-póló (NB. egyes bloggereknek blognévjegyük is van, kezdhetjük a felzárkózást!), 2. valódi véletlenszám-generátorral sorsoltak ki. Nem árulom el végzettségemet (bölcsész), azt viszont igen, hogy az ilyen szavak említése óriási tiszteletet vált ki belőlem. Köszönöm, Szindbádék és soobrosa!

My first material gain apart from all the mental and spiritual is the t-shirt above which I’ve won by leaving my witty and intelligent (and numerous) comments at the Hungarian site maintained by a gastro-knowledgable bunch called Szindbádék. I am enormously impressed by the fact that a. they have their own blog-t-shirt and that b. they selected the winners by a random number generator. Wow, I am hardly able to spell the word. Thanks for the stylish t-shirt! And I promise to keep commenting even without a t-shirt in sight.

Hétvége = főzés I.

 A mi utcánk márciusban

Miközben lélegzetvisszafojtva várom a második gasztrorendezvény összefoglalóját (és lopva persze már belepislantottam némelyik nevezésbe), beszámolok hétvégi főzőmaratonomról. Nem mintha hétköznap nem főznék sokat, ezzel szemben hétvégén még többet. Valahogy a hétvégi főzés más. Akkor ebédnél is együtt a család, délutánra mindig elkél a sütemény, olykor vendégek jönnek és nem mindig villásreggelire. Hétvégére egészen más jellegű ételeket főz az ember, mint hétköznap. Mi több, egészen másfajta süteményeket is süt.

A nagy hétvégi menüből több olyan darab is kikerült, amelynek fotón való közlésétől megkímélem a nagyérdeműt. Egyrészt azért, mert a velőt képen látni talán nem mindenki számára ugyanolyan étvágygerjesztő vizuális élmény, másrészt azért, mert finom lett ugyan a süti, de nagyon nem fotogén és ez csak az egyik malőr, ami velem és vele történt. Külön bejegyzést szentelhetnék és talán fogok is, ha olyan nagyon önostorozó hangulatba kerülök, a tésztában elmerülő töltelékekről. Na, ez a példány azzal rítt ki a sorból, hogy nem volt hajlandó elsüllyedni. Persze az is lehet, a recept olyannyira tudományosan alapokon nyugszik, hogy nem viselte el a nutella csokikrémre és a mogyoró dióra való felcserélését.

Egyértelmű siker volt viszont immár többedszer a dagasztásmentes kenyér, amely tüneményen nem szűnök meg elképedni. Nem megy fejembe, hogyan sikerülhet, illetve, ha ennyire minden munkát elvégez az élesztő (és az idő, bár ez utóbbi egy ideje már nem újdonság számomra), akkor az emberiség hová pazarolta energiáinak jó részét az eddigi hány ezer évben is? Mióta élesztős kenyeret eszünk. És ezek után ki dagaszt még kenyeret?

 

Hozzá fokhagymával, sóval és borssal kikevert vaj készült, melynek maradéka másnap jó szolgálatot tett a sült csirke bekenéséhez. A csirke mellett mézzel sült répafélék láthatók. Igen, fehérrépa is.

Beindult a nagy nyári lekvárfőzési projekt, legalábbis annak koratavasszal végezhető logisztikai része, a hónapok óta gyűjtögetett üres üvegek elszállítása az apró városi konyhából a nagy falusiba.

 
Bár evésre is alkalmas lenne ez a férfitenyér-nagyságú kagyló. A Tisza-tóból való.

Gently reproached by Ilva of Lucullian Delights I feel I am obliged to give some insight to the workings of this bilingual blog. The entries in Hungarian and English are by no means identical or translated to and fro. I’m a translator by profession and however much I like what I’m doing professionally, I definitely won’t do the same job when it comes to my favourite pastime, ie. foodwriting.  I make a point of writing two different entries as rewriting the same text would be boring at the end of the day (literally and not).

Having said that, I confess that Ilva is right when she calls me lazy. The entries in English are always shorter than those in Hungarian because (a) by the time I get to the English part I’ve used up my inspiration and (b) as opposed to Hungarian, English is not my mother-tongue so I cannot be as eloquent and witty as I’m trying to be in Hungarian. Still, I’ll try to keep this blog bilingual to be able to feel a part of the international blogosphere as well as the fast-growing Hungarian one.

Today’s post is a list of the weekend cooking I performed in our country home where my kitchen is way much bigger than in town. Apart from enjoying long outings in a weather which reminded us sometimes of spring, then again of winter, visually enticing and not so enticing food was made. Pictures of the miraculous no-knead bread and roast chicken with honey-roasted root vegetables are supplied but I’d rather not show you what came of the otherwise delicious Cinnamon Nutella Cake and I won’t even tell you what we had for one breakfast. The huge clams are just shells, I’m not even sure whether the ones to be found in our lake are not protected or edible at all.

Titkos és töltelék

Tudjuk, hogyne tudnánk, hogy az előítéletek nem vezetnek sehová. Mégis gyanakodva méregettem a könyvecskét, melyet barátnőmtől kaptam. Napnál világosabban látszott rajta, mármint a könyvön, hogy akciós volt, sőt kilóra adhatták, de lehet, hogy ingyen. Csúnya papírkötés, olcsó nyomtatás, kép egy szál se. Szerencséjére lerítt róla, hogy recepteket tartalmaz és az annyit legalább megér, hogy belelapozzak, ha másért nem, hogy (sznob) vállrándítással arrébb lökjem. Mondván: a külcsín és a belbecs kéz a kézben járnak, hogyan várhatjuk a színvonalas tartalmat, ha a külső trehány. Pedig. Pedig. Pedig. Nagy kincsek mellett mentem volna el, ha csupán a külalak alapján ítélek.

Maga a recept is titkos töltelék tehát, ily módon illik a koncepcióba. De nemcsak absztrakt, hanem egészen konkrét módon is találhatunk kapcsolatot a Nemisbéka/Domestic Goddess által szervezett Vigyázz, kész, főzz virtuális gasztrojáték második fordulójával az alábbi töltött csirke jóvoltából.

Szabadkozom a különösebb hókuszpókuszok hiánya miatt, a szokásostól valamelyest eltérő töltelék és a magyar gasztroblogkörökben tapasztalataim szerint kedvelt olasz beütés miatt azonban talán nem fogja mély megvetés kísérni őt:

 

Spenóttal töltött csirkecomb
4 személyre

4 csirkecomb
1 csomag mirelit spenót, kiolvasztva, lecsöpögtetve
kevés szerecsendió
só, bors  vagy citromos bors
5 dkg parmezán
5 dkg prézli
3 dkg olvasztott vaj

A spenóthoz adjuk a parmezán és a prézli felét, sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval fűszerezzük. A jól összedolgozott tölteléket óvatosan a combok bőre alá töltjük. Szükség esetén a húst megtűzzük, hogy a töltelék nagyon ne potyogjon ki, kicsit kipotyoghat. A megmaradt prézlit és parmezánt külsőleg a combokra szórjuk, majd rájuk csorgatjuk az olvasztott vajat, így lesznek szépek és finomak. 200 fokon sütjük mintegy 50 percig, vagy ameddig kell.
Természetesen friss spenótból is készíthető. Aki azt használja, úgyis tudja, mit kell tennie.

Entry to the Second Hungarian Virtual Gastroblog Event

The event is hosted by Domestic Goddess who challenged us all with the theme of mysterious stuffings. My entry is a delicious, Italian-inspired stuffed roast chicken hiding in an extremely ugly Finnish cookbook.

Spinach-stuffed chicken thighs
for four

4 chicken thighs
150 g frozen spinach, thawn and dewatered
a pinch of nutmeg
salt, pepper or lemon pepper
50 g grated parmeggiano
50 g breadcrumbs
30 g melted butter

Mix the ingredients for the stuffing: spinach, half of the cheese and breadcrumbs, season with the spices. Stuff the thighs cautiously, using toothpicks if needed. Cover thighs with remaining cheese and breadcrumbs, drizzle melted butter on the meat to give it a golden crust. Cook for approx. 50 minutes at 200 degrees or as necessary.