Nyári napló IX.

Válasz Zsófinak, azaz adalékok a tinédzserek természetrajzához:
A fagyigép tulajdonosaként és így legfőbb ismerőjeként valószínűleg jogosan kételkedsz abban, hogy be tud-e fogadni ennyi anyagot, empírikusan azonban nem tudok határozott választ adni, mivel az előző nap gondosan fagyasztóba helyezett tartályra a két tinédzser hasonló gondossággal rányitotta a fagyasztó ajtaját és úgy is hagyta, minek következtében a tartály immár nem csupán belsőleg, hanem külsőleg is megfagyott. Amit ennek felfedezésekor mondtam, azt itt nem idézném, mindenesetre időnként kívánatos leolvasztani a fagyasztót és az nálunk most lesz. A fagyi az ismert gyömöszölős technikával készült el végül és a bűnösök is nagyon jóízűen fogyasztották.

Nyári napló VIII.

Egy vaníliafagyi erejéig hűtlen lettem Davidhez, pedig éppen elrettentő példaként olvastam fel a receptet a delicious. augusztusi számából:
– Hát ez elképesztő! Ezt komolyan gondolják? 12 tojássárgája kell ehhez a recepthez!
– És mennyi fagyi lesz belőle?
– Másfél kiló.
A két tizenhatéves összenézett. Már indultam is tojást törni.
Ez a fagyis cikk egyébként nagyon jópofa. Egy nőről szól, aki pár éve az interneten vett egy kiszuperált fagylaltos kocsit, amit hippisre alakított, kitanulta a fagylaltkészítést és mára már mindenféle menő partikon árulja a fagyit a pszichedelikus virágokkal díszített kocsiról. Imádom az ilyen történeteket!

Nyári napló VII.

Itt válaszolok az előző naplóbejegyzésekre érkezett megjegyzésekre.
Zsuzsa – Természetesen készítek, bár egyelőre csak biztatom a paradicsomot, hogy érjen. Pontosabban a paradicsomtermelőt, hogy érlelje. A paradicsomprojekt augusztusra marad. Az alapanyagon kívül jól állok, mert ahhoz rengeteg üvegem van már. Kell is, mert tavaly a paradicsomos “termékek” aratták a legnagyobb sikert. Nálam is, hiszen sokféle módon felhasználhatók gyerekbarát ételekhez és nélkülözik azt a bizonyos gyári mellékízt. Az elkészítés nem kissé macerás, a paradicsomhámozás kellemetlenségben vetekszik a meggymagozással, mert a meggy legalább nem forró. Gondolkozom a technológia tökéletesítésén, de paradicsomhéjlehúzó szerkezetet még nem találtam.

Hobbiszakács – Igen, abszolút így van! Üveg minden mennyiségben jöhet, elhatároztam, hogy jövőre nagyban szerzem be.
Komoly és hosszas mérlegelés után úgy határoztam, hogy a svéd feministák csak az inget vasaló férjet intézzék el nekem, a többi emancipációs kihívással megbirkózom. Legalábbis abban a hitben élek.

Nyári napló VI.

Ilyen még soha nem történt velem. Boltban vettem üveget a befőzéshez. Pénzért! Először furcsa volt, aztán egyre jobban megtetszett a dolog. Mert nagy előnye, hogy a szedett-vedett kamrapolc-look helyett sokkal egyöntetűbb arculatot lehet elérni, ami egyáltalán nem jelentéktelen szempont.
Ez a harmadik befőzős nyaram és most már teljesen nyilvánvaló a tendencia: a helyzet egyre fokozódik. Az első évben rettentően örültem, hogy a konyhai tevékenységek újabb területét sikerült meghódítanom, a második nyáron azt tűztem ki célul, hogy a tél folyamán összegyűjtött üres üvegeket teletöltsem, majd mikor ez sikerült, elégedetten hátradőltem.
Idén magam is elismerem, hogy időnként túlzásokba esem. De melyik befőzésmegszállott tudna ellenállni két nagy köteg rebarbarának? Miután egy teljes napig rakosgatott el három rekesz őszibarackot és egy elég fura angol savanyúságot.
És persze nem esik jól pénzért venni a lekváros üveget, de az már igen, hogy a falusi gyümölcsárak jóval befőzésbarátabbak, mint a városiak.
Eddig készült: meggydzsem, őszibaracklekvár, töklekvár, angol savanyúság, rebarbarachutney Sajtkukacék alapján, szilvaszósz Piszke ihletésére. Augusztusban várható még egy nagy paradicsomcsata, savanyúságroham és nyilván beesik még egy kis gyümölcs is. Addig azonban leállok a befőzéssel, így talán lesz olyan nap, hogy a család négy óra előtt kap ebédet.

Nyári napló V.

Lehűlést kértem és lehűlés lett! Köszönet Zsuzsának, aki erre küldte a hidegfrontot, ami itt nem járt nagyobb drámával, viszont lehetővé teszi a befőzést. Alapanyag rengeteg, már az összetételeket is megálmodtam, de sajnos az alkotás előtt jön az üvegmosás és ami a legsajnosabb, az előző körös meggybefőtt romjainak eltakarítása. Minden évben van egy adag eltevésem, ami felforr. Lekvárnak még sosem lett baja, de tavaly egy csomó paradicsomszósz, idén meg mintegy tíz üveg meggybefőtt forrt fel. Persze a ráöntött limoncellóval, pálinkával együtt. A befőttvész mindig azonnal beáll, ami nem forr fel, mindig kiváló minőségben eláll tavaszig. A júniusban eltett cseresznyének most sincs baja, pedig ugyanúgy készült, mint a meggy.
Szóval ezt a lehangoló munkát végeztem egész délelőtt, kidobáltam az sk. kimagozott meggyet. A valódi befőzésre nem is maradt idő, ebédet “kellett” főznöm. Születésnapomra kaptam Ching-he Huang Chinese Food Made Easy című könyvét, ami rendkívül tetszetős és jó, de a címével gondok vannak. Még elvetemült főző-őrültként is jót nevetek a recepteken, amelyekhez átlagosan 17 hozzávaló kell. Azért annyira még az Alföld közepén is fel vagyok szerelve, hogy a csinos és a televízióból is ismert szerzőnő nagymamájának wokos stir-fry fogását el tudom készíteni csirkével, laskagombával és ceruzababbal. Ha a képek jól sikerültek, később közreadom.

Nyári napló IV.

Avagy az a hétvége, amikor nem akartam befőzni. Mert ha elkezdem, az betölti az egész napot, sőt, a másnapot is. És akkor nincs család, program, vendég. Ráadásul szaharai forróság van, kinek van kedve sütőben üveget sterilizálni, tűzhelyen fortyogtatni. A baj csak az, hogy a hevesi bácsi kiváló pszichológiai érzékkel ecsetelte, hogy nem lesz több őszibarackja, így kénytelen voltam 21 kg-t venni és innentől kezdve mindegy volt, a piacon már nyakló nélkül jött a szeder, karfiol, ceruzabab. Már csak egy kis lehűlés kéne.

Nyári napló II.

Általában nem találok értékelhető receptet a gasztroújságok gyorsételrovatában, vagy ha valaha találtam is, azóta is azokat ismételgetik. Ez most üdítő kivétel és jól variálható is. Meg is variáltam, mert nem volt cérnám a recept szerint fémnyársakra húzgálni a húst, ehelyett wokban sütöttem meg.
Úgy indul a dolog, hogy a magyar joghurtot le kell csepegtetni, akár előző este elkezdhetjük, mindig jól jön egy kis sűrű joghurt amúgy is. Kb. 2 dl joghurthoz keverjük fél citrom levét és tetszés szerinti fűszereket. A recept szerint római köményt, koriandert és cayenne borsot, nálam indiaiasabb lett: koriander és curry ment bele, csípős nem a gyerekek miatt. Forró wokban sütöttem meg, pitát csináltam hozzá, mivel rizs nem volt a háznál.

Nyári napló III.

Július elején vacsoraéttermet kerestem, ahová egy külföldön élő valódi gourmet barátnőmmel készültem. A feladat nem volt könnyű: nem egyfolytában, de két napig keresgéltem a megfelelő helyet. A végén már majdnem Wanghoz mentünk a kantindekor ellenére, mert ott biztosan sokfélét, autentikusat és jót lehet enni.
Néhány hely eleve kiesett. Segalnak több mint egy éve nincs saját étterme, a Babelben fél éve, a Csalogányban pedog régebben már voltunk. Nem mintha nem lehetne, sőt nem lenne egyenesen kivánatos visszatérő vendégnek lenni, de most új hely felfedezésére vágyott évente egy-két alkalommal erre járó vendégem.
Az első aggodalmam a klíma volt, ezért először teraszos helyeket kerestem. Amelyekben nem mellesleg adnak ízelítő menüt, mert az előétel-főétel-desszert felállás mérhetetlen unalommal tölt el.
Először a Stand bisztrót hívtam fel, ahol másnapra ígérték a teraszt. Időközben monszunesők köszöntöttek ránk, már nem volt gondom a beltérrel, azzal viszont nagyon is, hogy az esti étlap nem volt olvasható a Stand honlapján. Pár hónapja nagyon ígéretes ebédet költöttünk ott el és több szempontból szimpatikus a hely, de vendéget nem vihetek zsákbamacska-alapon vacsorázni. Az akkor frissen nyitott Flores étlapja sem volt fent a honlapjukon, így kiesett akkor. Remélem, azóta feltették, érdemes lenne, bár időközben leteszteltük egy olyan csapattal, akiket holmi internetes hiányosságok nem riasztanak el.
Februárban áradoztam a Borssó borvacsorájáról, amelyben különösen a menü felépítése, íve, arányosan magyar és nemzetközi volta fogott meg. A honlapjukon szereplő étlap viszont semmiféle izgalmat nem rejtett, inkább kivàrom a következő borvacsorát.
Eleve kiestek az olyan helyek, amelyek ugyan nagyon törekvőek és komoly menüválasztékot tartanak, de korábbi tapasztalataink lesújtóak voltak (Costes, Olimpia), sajtójelenlétükhöz képest meg pláne.
Megnéztem még a nemrég nyílt olasz étterem, a Giusto honlapját, de az étlap elég szokványosnak tűnt, most különlegesre és izgalmasra vágytunk.
Hamarabb is eszembe juthatott volna a megoldás. Ám a központi elhelyezkedés annyira központira sikerült, hogy ennek az étteremnek komoly mennyiségű előítéletet le kell küzdenie ahhoz, hogy az érdeklődő magyar közönség a turistacsapdaként ismert környékre merészkedjen. Hogy miért érdemes, arról az egyik következő naplóbejegyzésben beszámolok, elöljáróban csak annyit, mi keltette fel érdeklődésemet a nyári menü iránt. A majd kifejtendő fogások mellett egy köret: karfiol panna cotta. Épp ilyen csavarokra vágytunk a trópusi nyárban. Folyt. köv.

Nyári napló I.

Nyári konyhai napló mobiltelefonról, képek és linkek nélkül, érintőképernyőn írva, ami olyan szintű kiszúrás, mint amikor tejszínhabbal hozzák a cappuccinót. Előnye viszont, hogy nagyon meggondolom minden szavamat, különösen az ékezeteseket.
Az elmúlt hét legnagyobb konyhai innovációja a fagylaltgép
csatasorba állítása volt. Óvatos duhajként kölcsöngéppel vitézkedek. Nem vagyok nagyon büszke arra, hogy több szempontból is hátrányos helyzetű kollégát fosztottam meg a nyárra a fagylaltkészítés lehetőségétől, bár van a helyzetnek olyan olvasata is, amely szerint kifejezetten jót tettem azzal, hogy eltávolítottam a kütyüt láb alól.
A fagyigépről kétféle fagyi elkészítése után elmondhatom, hogy teljességgel felnőttes képződmény. Ezt a macerát csakis az Ügy* mellett elkötelezett megszállott hajlandó végigcsinálni. El is nyeri méltó jutalmát az Ügy* iránt elkötelezett másik megszállottól, aki szó szerint elalélt a fagylaltgép gazdasszonyának ötlete alapján készült meggyszorbétól. A David Lebovitz The Perfect Scoop című alapművéből (mert ez is jött a géppel) származó csokifagyiról egy párbeszéd:
Én: “Képzeld el, kisfiam, isteni csokifagyit csináltam!”
Ő: “Igen? És olyan finom, mint a …” (itt mond egy márkát)
Én: “Persze, sőt, sokkal finomabb, ezt én csináltam elejétől a végéig.”
Ő: “De pont olyan finom?”
Én: “Ööö, egy kicsit azért más, mert nincs benne állományjavító, ízfokozó, stabilizátor meg ilyesmi.”
Ő: “Aha, szóval nem olyan.”
Hát tényleg nem olyan, de épp ezért szeretjük, legalábbis mi, felnőttek. Sok receptet tervezek még elkészíteni a fent említett könyvből (amit gondosan bekötöttem, ne aggódj, Zsófi!), és ki kell dolgoznom még a többféle fagyi készítésének ésszerű menetét is.

Ügy: gyermekeink és ha már mi is ott vagyunk, magunk adalékanyagmentes táplálása.

Húsz év után

Húsz éve jártam Bécsben utoljára és most is csak azért mentünk oda, mert közel van. És egyáltalán nem töltött el örömmel az, hogy igazam lett: nem mi kerültünk a fejlett Nyugat (oh so nineties!) szintjére, hiszen az lehetetlen is lenne, hanem ők slamposodnak elfelé. Aminek természetesen számosabb és mélyebb okai vannak, mintsem én azt most ki tudnám vagy akarnám fejteni.
A globalizáció és a tömegtársadalom a gasztronómiára gyakorolt és nálunk nem érzékelhető kedvező hatása egy szerencsésebb történelmi fejlődésű országban (értsd: ahonnan az ötvenes években eltávoztak és nem bevonultak a szovjet csapatok) lehetővé teszi a számunkra ismert gyorséttermi láncoknál magasabb színvonalú, de még mindig nem exkluzív vendéglátást. Kilenc étterme van az Akakiko ázsiai láncnak, húsz a herkentyűs Nordseenak és jó pár a Starbucksnak, amelynek árait elnézve már nem értetlenkedem azon, miért is nem rohannak a budapesti nyitással. A nálunk is ismert rongybazárokkal szegélyezett Mariahilferstrassén igazi olasz (naná) kávéfagyiban részesülhettem, a híres Meinl am Graben viszont a beszerzési listámon szereplő öt fűszer közül csak egyet tudott felmutatni. Mindezzel teljességgel ellentmondóan rengeteg konyhafelszerelési bolt mindenfelé, egy utcában konkrétan minden harmadik üzlet. A választék pazar, az árak szintén. Bánom, hogy otthagytam azt a bizonyos márkájú reszelőt, nem hagytam viszont ott a befőzéshez nélkülözhetetlen széles szájú tölcsért, ráadásul az angol nevét is megtanulták a boltban.
Az angol nyelvtudás nem tűnt központi jelentőségűnek, ami rendben is van, minthogy török, arab, orosz és magyar szót többet hallani még a németnél is. Az viszont nagyon nincs rendben, hogy elmaradott kk-európai fővárosunkkal ellentétben Bécs belvárosában nem volt általam feltalálható nemzetközi sajtót tartó üzlet, persze különös tekintettel a gasztrosajtóra, bár a végén már egy nyomorult divatlapnak is örültem volna olyan nyelven, amit a hazaúton el tudtam volna olvasni.
A Naschmarkton tett reggeli séta némileg megingatta a Nyugat hanyatlásáról alkotott elméletemet. A derék balkáni és ázsiai kereskedők által nyújtott választék eléggé rendben volt, ahogy az elköltött reggeli is. Hamar kiszámoltam, miért nincs nálunk ilyen filet mignon- és báránybordaválaszték és vélhetően nem is lesz egyhamar.
Végezetül egy találós kérdés: az engem és az összes edényboltot türelmesen elviselő tizenéves idegeit a Meinl mellett mezei élelmiszerboltokban is próbára tettem. A képen látható tárgyak teljes mértékben tanácstalanná tettek. Mert ha azok, amire gondolok, megérett a világ a hanyatlásra. Ha nem, akkor mik ezek????