Archive for 2009. május

h1

Kedvenc szendvicsem

2009/05/29

Mármint a legújabb kedvenc szendvicsem. Az előző kedvenc bemutatásától tartózkodtam, de ez már felvillant némi olyan hozzáadott-értéket, ami túlmutat a megkenjük-rátesszük-megesszük háromszögén. Ilyen készült a múltkori munkautazásra, ahol kolléganőmmel együtt olyan jóízűen költöttünk el három darabot vacsorára, hogy utána már csak borozni mentünk ki a városba. Ami egyébként Eger volt, tehát nem jártunk nagyon rosszul se étellel, se itallal.

Sült zöldséges-kecskesajtos ciabatta
4 szendvicshez (sült zöldség marad)

2 cukkini
4 sárgarépa
4 fehérrépa
4 marék rucola
2 ek. hidegen sajtolt olaj
10-15 dkg kecskesajt vagy kecskegomolya
4 db ciabatta

A megtisztított zöldségeket karikára vágom és olajon megsütöm. (Sütőben is lehet.) Ízlés szerint sózom, borsozom. A félbe vágott  ciabattára halmozom a sült zöldséget, rászeletelem a kecskesajtot, majd erre ráügyeskedem a rucolát, gyorsan lenyomom a ciabatta másik felével és máris kész a szendvics.

Ha nagyon sok sült zöldség marad meg, akkor az kiválóan felhasználható spagettire, lasagnéba. Érdemes egyenesen előre gondolkozni és eleve úgy időzíteni, hogy pl. a szendvicskészítés utáni napon ugyanazzal a zöldséggel letudjunk még egy étkezést.

Reklámok
h1

A vegafasírt

2009/05/26

Gondolom, mást is szórakoztat a családja ízlésbeli különbségekkel, amelyekből kifolyólag öt embernek négyfélét kell főzni. És csak azért nem ötfélét, mert aki mindezt megfőzi, az rendkívül kompromisszumkész. Ez nem személyes tapasztalat, mert nálunk aztán nincs válogatás, mindenki azt eszi, amit elé teszek, ahogy ezt már korábban megírtam.
Amikor viszont értékalapú, mondhatni ideologikus szempontok merülnek fel, akkor nem lehet diktatórikus eszközökkel élve vagy a sanyarú anyai sors iránti empátiára alapozva bármit (bármit, csak egyvalami legyen) megetetni. És most ez a helyzet állt elő. Mert aki nem akar húst enni, annak nehéz elrendelni a húsevést, különösen, ha alapvetően megértem én őket (mert ketten vannak a besték), csak követni nem vagyok képes. Másfelől vannak olyan családtagok is, akik kifejezetten húst ennének hússal, ráadásul nem is a legolcsóbb fajtából. Szóval nem könnyű a helyzetem, amiben minden szalmaszálra és kinyújtott kézre szükségem van. Ilyet nyújtott Johanna, a szenvedélyes szakács ezzel a vöröslencséből készült köftével (mennyivel jobban hangzik, mint a vegafasírt), aki egészen máshogy csinálta meg harisszája is van, úgyhogy a receptje még csak nem is kiindulópont, csak ötletadás, amiért így is nagyon hálás vagyok.

Vöröslencseköfte

40 g vaj
4 szál újhagyma, apróra vágva
1 ek. paradicsompüré (passatát használtam)
1/2 tk. római kömény (por)
100 g vöröslencse
100 g kuszkusz
2 tojás
só, bors

Lábosban megolvasztottam a vajat, rádobtam az újhagymát, üvegesre pirítottam. Hozzáadtam a római köményport, a megmosott vöröslencsét, a paradicsompürét és 350 ml vizet. Lefedve 10 percet  alacsony lángon főztem. Ekkor hozzáadtam a kuszkuszt, pár perc után elzártam a gázt  és lefedve állni hagytam az egészet kb. fél óra hosszat. Ennyi idő alatt a kuszkusz is megpuhul és magába szívja a folyadékot.
A vöröslencsés keverékhez két felvert tojást keverek, sózom, borsozom és nedves kézzel lapos fasírtokat, azaz köftéket formázok. Forró serpenyőben kevés serpenyőben aranybarnára sütöm. Sóskaspenót főzelékkel tálalom.

h1

A sóskadilemma megoldása

2009/05/24

A sóska nagyon jó növény, csak hát az íze, az olyan karakteres. Sokan nem szeretik, amely sokaságnak legnagyobb részét a gyerekek teszik ki. Mondjuk a gyerekek semmit nem szeretnek, amit lehetőségük van nem szeretni, és a sóska meglehetősen széles támadási felületet nyit meg. Immár azonban semmi gond, a sóskadilemma a gazdasági válsággal és a globális felmelegedéssel ellentétben megoldódott. Adhatunk már a gyereknek sóskát, meg is fogják enni, legalábbis azok, akik számára a spenót enyhítő körülményként merül fel.
Mert a spenót lágyan körülveszi az erőszakos sóskát, ízét kifinomultan citromossá teszi, a durvára vágott zöld levelek enyhe párolásával pedig falatonként eltérő ízvilágú, tartással rendelkező levélmetéltbe harapunk.

Sóska-spenótfőzelék
6 személyre

50 dkg spenót
50 dkg sóska
(nincs mese, ezeket jól be kell áztatni és száruktól megtisztítani, közben pozitív gondolatokra összpontosítani, mert az jót tesz az ételnek)
3 ek. olaj
4-6 vagy több gerezd fokhagyma (ízlés szerint)
só, bors
3 dl tejföl
3 ek. rizsliszt

A megtisztított sóskát és a spenótot nagy maréknyi adagokban nagyjából 1 cm-es csíkokra vágom. (Rengeteg lesz, de majd összeesik.)
Nagyobb lábosba öntöm az olajat, melegítem, a fokhagymát apróra vágva vagy kinyomva kissé megfuttatom az olajon. Amikor a fokhagyma már sül, de még nem barnul, rádobom a sóskát és a spenótot, elkeverem az olajjal és lefedve párolom. Eközben a tejfölt csomómentesre keverem a rizsliszttel (más liszt vagy keményítő is használható). Mintegy 5 perc után a rengeteg zöld levél összeesik, ilyenkor kell azt a pillanatot elkapni, amikor minden levél kissé megpárolódott, de még nem fő. Ha a levelekből nem fő ki elég folyadék a majdani habaráshoz, fél-1  dl alaplével vagy vízzel apránként felöntöm. Az ismét felforrósodott levelekhez adom a liszttel elkevert tejfölt (habarás) és az első rottyanásig főzöm. Ízlés szerint sózom-borsozom.
Kedden kiderül, mit ettünk feltétként a sóska-spenótfőzelékhez. Folyt. köv.!

h1

Május

2009/05/18

Van egy barátnőm, aki mindig azzal nyúz, miért nem járok többet színházba, hangversenyre, egyáltalán, el. Mivel tényleg mindig ezzel nyúz, már belefáradtam a magyarázkodásba arról, hogy milyen fárasztó nekem egy-egy program előtt lerendezni az itthoni dolgokat incl. kölykök, bébiszityó, rend, kaja, nem beszélve saját testi és lelki felkészítésemről a kultúra befogadására, majd a program után a fenti listán szereplő személyek által leamortizált környezet helyreállításáról. (A sok gasztroprogramról meg pláne nem is beszélve…)
Most háromnapos (munka)programra indulva az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy a tiszta ruha becsomagolása, iskolai pénzek borítékolása, úszóholmi összekészítésa, szja befizetése és hasonló fontos feladatok mellett valami ennivalót is hagynom kéne a család nagymamának nem kiadott tagjai számára. (A kis doboznyi szusin kívül, amit esti meglepinek hagytam egyeseknek.) Ezt kapják:

Cukkinis-paradicsomos rakott tészta

Kifőztem egy zacskó pennét. Amíg főtt, egy kis olajon megsütöttem négy darab karikákra vágott cukkinit. Amikor még az al denténél is keményebbre főtt a tészta, kiolajazott üvegtálba öntöttem, rálocsoltam negyed üvegnyi passatát (paradicsomszósz), majd a sült cukkini felét (a másik fele a kecskesajtos-rukolás ciabattámba megy – nem bízom a konferenciakosztban). Az egészet jól elkevertem a tésztával, ilyenkor lehet sózni, kakukkfüvezni, oregánózni, ki mit szeret. Hozzá lehetett volna adni a vasárnapi tortából maradt ricottát, ha nem felejtettem volna el. Elsimítottam a tetejét, rákentem egy kis maradék Fuchs-féle tejfölt, majd megszórtam parmezánnal. 200 fokos sütőben kellene majd a fiúknak aranybarna tetejűre sütniük.
És ha valaki a fenti étel és a pasta al forno közötti mély összefüggésekre érez rá, akkor jó nyomon jár.

h1

A kímélő kakaós csiga

2009/05/01


Ezzel a címmel nagy érdeklődésre számítok, de már az első mondatban jelzem, hogy annyira azért nem lesz kímélő. Mert nem tud az lenni. Egy kakaós csigába bele kell tenni, ami belekívánkozik. A kímélet a kakaós csigát a másnapi reggelire vacsora után készítő és az egész napba már belefáradt kakaóscsiga-készítőre vonatkozik.
A kakaós csigát úgy szoktam csinálni, ahogy már többen megénekelték, legutóbb saját levében, időnként phzs nyomán finnesen vágom fel és úgy is nagyon finom. Most viszont eljött az a pillanat, a folyamatok mintegy közepén, amikor még a nyújtás, tekerés, vágás előttem állt, viszont a vaj olvasztását, kihűlésének kivárását sehogy sem volt cérnám végigcsinálni. Vissza már ebben a fázisban nem lehet táncolni, mert az egész cuccot még csak kivágja az ember (pedig dehogy), de a kakaós csigára számító családot már késő lett volna átprogramozni. A mentőötlet a tejszín volt, azzal váltottam ki az olvasztott vajat, a végeredményben ez nem mutatkozott meg, a tészta könnyű és omlós lett így is. Elvégre tejszín és vaj – majdnem azonos!
A reggelihez gondosan odakészítettem a delicious. legutóbbi számához tartozó diétás receptekkel teli füzetet, ha már kímélő ételekről fantáziálok…