A nyár meglepetése

Mióta elkészült, csak ámulok. Hogy egy kevéssé dekoratív, alapvetően íztelen és nem sok mindenre jó zöldségből fenséges lekvár készülhessen, ráadásul teljesen kényszertevékenység keretében, mert már irtóra untuk a tökfőzeléket… Hasonló nagyságú meglepetésként ért, hogy időben és térben sikerült a tököt és a lekvár receptjét összehangolni, ami az elmúlt mintegy öt évben szinte sosem jött össze. Hogy a nyári kétlakiságban, a különböző táborokba való ki-becsomagolás közepette éppen abban a lapszámban bújjon meg a töklekvár receptje, amelyet rendkívüli szervezettséggel  és előrelátással gasztroújságjaim nyári számai között magammal vittem! Még most is hihetetlen számomra a dolgok ilyetén kedvező egybeesése! Szóval ezt a lekvárt igazán jó érzéssel fogjuk majd téli vasárnapokon a sconesra kenegetni!
Azoknak a gyömbérkedvelőknek ajánlom e receptet, akiknek a szomszédja rendszeresen óriási tököket ajándékoz. Kicsit olyan ez a recept, mint a kőlevesé. Az íztelen tökhöz tenni kell még egy-két-három összetevőt, hogy ezt a fenséges, aranysárga, illatos lekvárt kapjuk. Először is: kell hozzá gyömbér. Nem gond, mert enélkül tapodtat sem teszek, sosem tudni, mikor lesz rá szükség. (Például mikor főzök töklekvárt.) Aztán a recept szerint kéne hozzá biocitrom. Nem mintha nem lett volna a hűtőben, mégis győzött a földhözragadt kapzsiság: nem létezik, hogy méregdrága biocitromot adjak az utánam dobott tökhöz! Az többre hivatott, ribizli, meggy mellé vagy marmeládba! Mondanom sem kell, azóta is ott áll a hűtőben, teljesen háborítatlanul… Viszont a kóstolás során úgy ítéltem meg, hogy vaníliát feltétlenül kell hozzáadni. (Logikát ne keressünk, mert az sem éppen olcsó hozzávaló. Mármint a vanília.) Így alakult ki az alábbi változat a Good Food 2008. szeptemberi számában megjelent Marrow and ginger jam elnevezésű tünemény után szabadon.

Gyömbéres töklekvár

1,5 kg tök, megtisztítás után mérve, kockacukor nagyságúra vágva
60 dkg nyári alma, kockára vágva pici savanyú almát kaptam, viszont bio lehetett a kukacok mennyiségéből ítélve
6 citrom leve kevésbé citromfüggőknek 4 is elég
70 dkg kristálycukor most nem jó a nádcukor, mert oda a lekvár napsárga színe
8-9 dkg friss gyömbér, hámozva és gyufaszálakra vágva
fél rúd vanília, szemek kikaparva, rúd kis darabokra felvagdalva
1 zacskó 3:1 dzsemfix

Első és legfontosabb teendő a sütő begyújtása és a tisztára mosott befőttes üvegek 150 fokon való sterilizálása. Amíg a lekvárt megfőzzük, garantáltan csíramentesülnek az üvegek. Ehhez a mennyiséghez tíz kisebb üveg kellett.
 A tököt és az almát befőzőfazékba öntjük a citromlé felével és sűrű keverés mellett főzzük. Amikor a tök már szinte szétfőtt, az alma pedig majdnem, hozzáadjuk a cukrot, a dzsemfixet, a gyömbért, a vaníliarúdból kikapart vaníliaszemeket és utánuk dobjuk a rudat is. Folyamatosan kavarjuk, míg a cukor fel nem oldódik. Felforraljuk, majd 10-15 percig rotyogtatjuk.
Én soha ilyet nem csinálok, de nagyon jópofa trükk a lekvár dermedési hajlandóságának ellenőrzésére mélyhűtött kistányérokat bevetni.
Amikor a sütőben sterilizálódó üvegek már régóta forrósodnak, meg a lekvár is jó forró, akkor óvatosan két-három darabonként kiszedegetjük az üvegeket és ügyesen beletöltjük a lekvárt. Igyekezni kell színültig tölteni, hogy minél kevesebb levegő maradjon az anyag és a fedő között. A vaníliarúd darabjaiból minden üvegbe próbálunk juttatni. Az üvegre csavarjuk a szintén aggályosan megtisztított, kifőzött fedőt, majd felfordítjuk az üveget, ezzel teljessé téve a konzerválási műveletet. Még langyosan érdemes visszafordítani, mert a nagyon sűrű dzsem képes fejre állva megdermedni. Ami nem gond, csak majd mindenkinek külön meg kell magyarázni, miért van a lekvár alján levegőréteg…