A leves a (magyar) lélek tükre

Túlzás? Tegyem hozzá, hogy húsleves? Meg azt is, hogy magyar? Meg hogy férfi? Akkor lehetne csak túlzásnak tartani a levessel kapcsolatos kijelentést. De aki ezt túlzásnak tartja, nem volt jelen a mintegy tizenöt évvel ezelőtt a boldogult emlékű Rézkakas étteremben sebtében elköltött üzleti ebéden, ahol nem volt idő levesre. Nem lett volna, de aztán be kellett szorítani, ezt egyértelművé tette a társaság egyetlen férfi tagja, tisztes családapa, vezető beosztású, nyelveket beszélő, világlátott magyar állampolgár arckifejezése. A komoly döntéshozó két másodperc alatt tanácstalan óvodássá lett, miután ráébredt, hogy nincs idő levesre. Rátekintve nem számított már, hogy késünk, várnak ránk, sokan várnak ránk, de olyan mégsincs, hogy ne együnk levest az ebédhez.
A leves férfiak körében tapasztalt népszerűsége, sőt, szükségszerűsége lehet egyéni megfigyelésem, a levesekhez fűződő szoros viszonyunk, nekünk magyaroknak, azonban vitathatatlan. Sok konyha ismer és szeret leveseket, de ennyifélét és ilyen szenvedélyességgel aligha. (A húsleveshez fűződő saját viszonyomról most ne is essék szó, egyszer külön szedem össze ismertetéséhez az erőmet.)
A leveskészítésnek és -fogyasztásnak külön kultúrája van, amelyet külön iparág szolgál ki, gondoljunk csak egy sarki vegyesbolt levestésztaválasztékára. Már a fogalom is – levesbetét – olyan levesközpontúságra vall, hogy csak a főzelékfeltét vetekedhet vele a gasztropartikularitás terén. És a magyar mint levesevő nemzet melletti ultima ratio is nyelvi jellegű: melyik nyelvben lehet azt mondani, hogy “a férjem nagyon leveses”?

Az eredeti

A fentiek után kevéssé stílszerűen svéd leves következik. Nyári göteborgi kirándulásunk számomra legnagyobb élménye N főztje volt, amiről külön ódákat készülök zengeni, hasonlóan az egész útról (későbbi időpontban). Ez a leves kifejezetten őszi-téli darab, ám az augusztusi időjárás arrafelé teljesen alkalmas volt elkészítésére és elfogyasztására. Az eredeti verzió, amelynek ősforrása N séfismerőse, rénszarvasból készült, amit a magyar rénállomány elérhetetlensége miatt kissé módosítottam.

(Rén)szarvasleves leánykori nevén: Viltsoppa med renkalv
4 főre

20 dkg rénhús, csíkokra vágva (Mo-on 20 dkg szarvashúst és 10 dkg füstölt rénsonkát használtam, utóbbi a nagy svéd áruházban kapható, egyébként simán elhagyható)
kevés vaj
30 dkg krumpli, kockára vágva
1 hagyma, apróra vágva
3 dl víz
fehérbors
2 zöldfűszeres leveskocka (2 ek. biolevesport használtam)
5 dl tej
2,5 dl főzőtejszín
1 ek. japán szójaszósz (csak kínaim volt, sorry)
1 tk. kakukkfű
5-8 borókabogyó
3 ek. feketeribizlizselé (helyette szederlekvárt tettem)

Saját verzió

A krumplit leveses fazékban annyi sós vízben, amennyi éppen ellepi, puhára főzzük. Serpenyőben kevés vajat olvasztunk, a hagymát üvegesre pároljuk, rádobjuk a húst, megpírítjuk, majd lefedve pároljuk 10-15 percig. Ezután rádobjuk a rénszarvassonkát (ha használunk ilyet).
A megfőtt krumplit botmixerrel pürésítjük, majd hozzáöntjük a tejet, tejszínt, és a megpuhult húst. 5-10 percig együtt főzzük, majd ízesítjük a biolevesporral, szójaszósszal, borssal és a kés lapjával kissé összetört borókabogyóval. Egyet rottyantunk a levesen, levesszük a tűzről és ekkor adjuk hozzá a kakukkfüvet és a lekvárfélét. N kakukkfüves pirítóssal, én pitával tálaltam.

A levesekkel kapcsolatos túlzásokra Cserke miatt ragadtattam magam a VKF 20. fordulója alkalmából. Köszönet neki a szervezésért és a kiváló témáért!

További levesek a Tintalevesen
Gyümölcsleves, a külföldiek számára sajátos magyar levesfajta: almaleves
A menzák réme feljavítva: paradicsomleves, itt inkább a betéten van a hangsúly
Leves a tóból: Halleves belsőségből
Leves az árokpartról: csalánleves
Igazi őszi leves: gesztenyekrémleves
Sűrű bocsánatkérések közepette: sütőtökkrémleves