Főzőnapló

Mikor van ősz? Akkor, amikor nem a kókuszgolyóra keresnek a legtöbben, hanem a birsalmasajtra és a hagymalekvárra. Így tehát most elmondhatjuk, hogy ősz van. Sokat vártam az idei ősztől, most már belátom, hogy túl sokat. A saját, felnőtt életemet ugyanis, önző módon azt gondoltam, hogy elég a legkisebb gyermeket becsapni az előző gyermek számára négy éven át kiválónak bizonyult óvodába és máris lehet menni egyedül bevásárolni, ügyet intézni, esetleg még dolgozni is, a blogolásról nem is beszélve. De ami az egyik gyereknek kiváló, az a másik gyereknek egyáltalán nem az. Az érintett állampolgár szerint az óvodában ugyanis egyedül a kaja jó, ami a teljes véleményalkotás hitelességét némiképp megkérdőjelezi, legalábbis egy gasztrokirekesztő anya számára, aki meg van győződve arról, hogy jobban főz, mint az élelmezési vállalat. Bár ki tudja?
Szeretem olvasni az USA-ban élő észak-afrikai Warda blogját, receptjei mindig különlegesek és nagyon pontosak. Külön odavagyok azért, hogy franciául is közli a recepteket, nem mintha jobban tudnék franciául, mint angolul, tekintve, hogy sehogy sem tudok franciául, viszont a francia nyelvű receptben a mértékegységek európai módon szerepelnek. A csészés őrület miatt nem nagyon használok amerikai recepteket, nincs cérnám hozzá és az a recept még nem jött el, ami miatt konverziós táblázatokat szeretnék böngészni. Ez a nála mogyorós, nálam diós, csokis süti egészen kicsit macerás, de nem bonyolult és nagyon látványos. És van az a vasárnap délután, amikor az ember éppen ilyesmire vágyik.
Amikor először olvastam Ch&V peszmegjéről, mély főhajtásokkal, ám határozottan továbbléptem, el sem bírva képzelni, hogy ilyesmivel proaktívan foglalkozzak. Aztán a férji felszólításra vásárolt must mégsem fogyott el, mivel kicsit karcos volt, így megnyílt az út a peszmeg előtt, ami irtó jópofa szerzet. Tényleg besűrűsődik, méz állagú lesz (nagyon rossz voltam kémiából – is – , ezért az ilyen jelenségekre és pl. a kelt tésztára kisebb fajta csodaként tekintek) és már csak egy kis rucola, parmezánforgácsok és tépett pancetta kell, ami mindig van egy jól felszerelt háztartásban, az egyszerű kis salátaebédhez. (Figyelmes szemlélő az aranyló peszmegcseppeket felfedezheti a képen. Mifelénk fehérszőlőmustból készül a mustméz.)
Meg kell emlékeznem Gabojsza toszkán rakott cukkinijéről, ám kép nélkül, mert mire elkészült az étel, leszállt az este, amely elévülhetetlen irodalmi érdemei ellenére a gasztrobloggerek réme. A cukkinis étel a napszaktól függetlenül nagyon finom lett, sajnos az én gyermekeim nem kiáltottak fel, hogy “Anya, ez isteni”, viszont nekem megvolt a másnapi ebédem is.
Arról pedig se képet, se szöveget nem közlök, milyen sütőtöklevest főztem (indiait), mert attól valószínűleg már visítva menekülnének a sütőtökmérgezésben szenvedő gasztroblogolvasók.
Jövő héten levesekről lesz szó!